Vámpírok Seoulban és én

45

-Vissza megyünk a fiúkhoz?- kérdeztem, miközben YoonGival szemben álltam, mire ő a naplóra nézett.- hé! Figyelj! Ez a múlt! És most a  jelenben vagyunk!oké?!- fogtam meg a kezét.
-Oké!- állt fel ő is, velem szembe, majd egy csókot nyomott a számra.
-Ezt... tegyük ide vissza!- fogtam a kezembe a naplót, és visszazártam a szekrénybe, a kulcsot pedig bevittem a házba, majd a bejárati ajtót is bezártuk. YoonGi csak a házat bámulta szótlanul, komor arccal, én pedig vártam, higy mikor indulunk el.

-ahh... na jó! Elég ebből a szomorú hangulatból! Hiszen most együtt vagyunk, és boldogok vagyunk! Nem igaz?-kérdezte YoonGi
-De! Ez jó hozzáállás!
-Akkor mehetünk?- nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.
-Még szép!-csókoltam meg, majd vámpírsebességgel, kézen fogva futottunk vissza az otthonunkba.

Az ajtón belépve, Jin felénk szegezett egy kérdést
-Merre jártatok?- kérdezte, mikor kinyitotta a hűtő ajtaját, hogy egy vértasakot kivegyen belőle.
-Csak az erdei házban-mondta YoonGi
-Mi? Elmentetek oda?! - jött Namjoon a konyhába, és ő is vért kapott a kezébe, majd enni kezdték
-igen.-mondtam
-És YoonGi elmesélte, hogy mik történtek ott?- kérdezte Jin
-Igen, hallottam róla. -válaszoltam lehajtott fejjel

-Hé srácok, én is kérek! -mondta YoonGi .-Lisa?- kérdezte
-Nem, köszi! Inkább csak akkor ennék, ha nagyon  szükséges. Azért mégis furcsa dolog belegondolni abba, hogy ez egy ember vére.- húztam meg a számat, mire kinevettek
-Lisa, de nem éheztetheted magad! És amúgy is, már csak 2 tasak van ezen kívül. Addig egyél, amíg lehet!- Mondta Namjoon
-Nem fogok éhezni, ígérem!
-Akkor gyerünk, egyél!- tartotta felém a tasakot YoonGi, mire én elvettem, és enni kezdtem. A szemeim vérágasak lettek, és a  fogaim nagyobbak.

Egyszerűen felszabadító érzés volt vért enni. Amint a számhoz ért, még inkább úgy éreztem, hogy körbe tudnám rohanni a világot. Ez a dolog tényleg nagyon király... mintha.. drogot adagolnék éppen magamba, de mégse.. annál sokkal jobb.

Kivégeztem a zacskó tartalmát.
-Nah... így kell ezt csinálni!- lépett velem szembe YoonGi, majd megfogta a derekamat, és megcsókolta a véres számat.-Hmmm így még finomabb!-húzott magához közel, és szorosan megölelt.

Miután YoonGi is evett, felmentünk a szobába, és hanyatt dőltünk, egymás mellett az ágyon, és csak bámultuk a plafont.
-Nagyon szeretlek, Lisa!-fordította felém a fejét YoonGi.
-Én téged annál is jobban!- bújtam oda hozzá.
-Ahhj... mostmár nem tudsz a mellkasomon aludni..- simította meg a hátam.
-De attól még tudunk úgy, összebújva lenni, a csendben, órákon keresztül.. hiszen az időnk mostmár végtelen, nem igaz?- csókoltam meg. A csókba mindketten belemosolyogtunk.

Így, hogy vámpír vagyok, úgy érzem, még jobban szeretem őt. Emberként azt hittem, hogy nem lehet szeretni annál jobban egy embert, mint mikor még emberként szerettem YoonGit. De ez most ráébresztett arra, hogy a szeretet bármilyen nagyra nőhet egy élőlényben.

-Furcsa... de most sokkal jobban szeretlek, mint amikor ember voltam. Akkor is imádtalak, mindenki másnál is jobban, de most ez sokkal, de sokkal erősebb érzés.-húzódtam el tőle hogy bele tudjak nézni a szemébe. A kezeinket összekulcsolta, majd sóhajtott egyet.
-Ez azért van, mert ha vámpír lesz egy olyan emberből, aki előtte nagyon szeretett egy számára fontos személyt, akkor mikor átváltozik, az a szeretet túlnő rajta. Tudod... az érzések megerősödnek-vigyorgott.-És talán az is közrejátszik, hogy én változtattalak át.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy aki átváltoztat, ahhoz kötődni fogsz. Na meg az övé leszel, tehát most már még biztosabb vagyok benne, hogy az enyém vagy!- kacsintott.
-Én ezt eddig is biztosra tudtam.-bújtam hozzá vissza, és csak hallgattuk a csendet. Mármint hallottuk hogy a fiúk éppen híradót néznek a nappaliba, de nem volt zavaró. Vagy csak nem arra figyeltem.

Egyszer csak egy idióta ötlet jutott az eszembe.
-YoonGi...-törtem meg a csendet.
-Igen életem?- morogta mély hangon
-Találkozhatok JiYonggal?-kérdeztem micsit félve a válaszától.
-Nem szeretném higy tudjon rólad. Mi van ha veled is lesznek tervei, miután megtudja hogy te is létezel? Az a baj, hogy már nem ismerem őt. Lehet hogy jobb vámpír lett, és már nem hobbija az öldöklés, de ki tudja ?... De egyébként miért akarsz vele találkozni?-mondta el az okát. Azt hittem ideges lesz, és hallani se akar majd róla.

-Csak kíváncsi vagyok a személyiségére.-jelentettem ki.
-Jól van. Úgyis csak úgy szó nélkül  hagyott itt legyutóbb.
-De ugye majd ... majd vigyázol rám?- kérdeztem kicsit remegő hangon. Végül is egy sorozatgyilkosról beszélünk.
-Persze hogy vigyázok rád. Még mindig ugyan olyan kis törékeny lélek vagy, mint emberként. És én még attól féltem, hogy nem vigyázhatok rád többet- kuncogott, mire én melegséget éreztem a szívemben.  Tényleg attól tartott, hogy már nem vigyázhat rám? Nekem van a világ leges leges legjobb pasim

-Miért vagy ilyen lelkes?- tolt el magától, hogy a szemembe nézzen, vigyorogva.
-Hallottad?-nevettem
-Igen-vigyorgott.
-Azért mert imádlak! Örülök hogy megkaptam a világ legjobb pasiját!- nyomott csókot a számra

-Azon veszekedünk, hogy ki megy el a kórházba vérért. Ti...-megakadt a szava JungKooknak, miután kopogás nélkül berontott a szobába.- bocsi srácok..- ekkor mindketten felültünk az ágyra, majd JungKookra néztünk.
-Majd mi elmegyünk! Már van annyi idő?- kérdezte YoonGi.
-Fél 11 van. Még menjetek el egy éjjeli városnézésre-nevetett Jungkook

-11 után a kórházakban már nyugalom van... álltalában, így tudunk vért zsákmányolni.-magyarázta YoonGi
-Értem... akkor öltözzünk, és menjünk sétálni!- nyomtam egy gyors puszit YoonGi szájára, majd felugrottam, és már is magamra húztam YoonGi egyik pulcsiját, majd lementünk, felvettük a cipőnket, és már is elindultunk a sötét utcákon. YoonGi a kezemet fogta.

Mikor már vagy három utcányit mentünk, megláttunk az út másik oldalán egy lányt, kissé pőrén öltözve. Ahogy láttam volt benne nem kevés alkohol, ez miatt dülöngélt. Próbált futni, a sötét, ijesztő utca elől, mikor egy vámpír odafutott hozzá és az egyik ház falához szorította a riadt lányt.
-YoonGi-suttogtam remegve, miközben YoonGihoz közelebb húzódtam.
-Cssst. Ne félj! Maradj itt, elintézem.-ezzel a homlokomra nyomott egy csókot, és már is az út túl oldalán volt, a vámpír mögött. A lány sikítozik, és kapálózik.

YoonGi hátra rántja a vámpírt, a lány pedig dülöngélve rohanni kezdett. Sürű léptei kopogtak a cipője miatt, és zokogva eltünt az egyik közeli sarkon.

YoonGi ledermedve szorongatja, és bámulja a vámpírt, majd lassan elengedi, és a szemébe nézve suttogja:JiYong.
Ekkor odamentem én is, és szorosan YoonGi mögé álltam.

-Hello YoonGi! Rég láttalak!-Szólalt meg mély hangon.

Ahhww sziasztook! Remélem még vannak olvasóim,és nem vesztettem el őmet azért mert 1 teljes hónapig nem volt rész😣 sajnálom, megpróbálok jobban teljesíteni!

Ha tetszett a rész voteold, és írj kommentet❤❤