Vámpírok Seoulban és én

31

-------YoonGi szemszög-------

Felrohantam a fürdőbe, és meglátogattam a kedves dobozomat. Leültem a kád mellé, és válogatni kezdtem az éles tárgyak között. Most csak egy pengét ragadtam, hogy ne okozzak megint olyan nagy felfordulást mint az elmúlt alkalommal. Nem akarom ezzel bántani a többieket, csak magamat. Bár arról meg nem tehetek, hogy nekik rosszul esik...

A pengét a sebzett karomhoz emeltem, majd mély vágásokat ejtek, hogy esélye se legyen begyógyulnia . A vérem
folyni kezdett, így lekaptam egy törölközőt a szekrényről, és odaszorítottam.

Bele őrülök ebbe... Ebbe, hogy nincs mellettem Lisa, az én hibámból. Nem bírom .Nem akarok élni Lisa nélkül!

A könnyeim potyogtak, és levert a víz... egyre jobban felemészt Lisa hiánya. Inkább halnék meg, csak ő éljen.

A vérem, az izzadtságom és könnyeim.
A testem, a lelkem és a szívem is.
Tudom,hogy ez mind a tiéd
Ez egy varázslat ,mi engem fog büntetni.

------Lisa szemszög------

A gépezet amire rá voltam kötve, sípolni kezdett. Minden elfehéredett, majd mikor felébredtem, azt hittem álmodok...

A kórház folyosóján járkáltam, egy orvost keresve, hogy megtudakoljam, haza mehetek-e már, az életemhez. Hiányoznak a barátaim. És Suga is. Mindennél jobban akarom őket látni.

Megláttam vagy öt orvost beszélgetni egy folyosó végén, így odarohantam hozzájuk.
-Elnézést!-szóltam a mellettem álló orvoshoz, aki nem reagált.
-Hahó! -legyeztem az arca előtt.
-A rohadt életbe már! Legalább csak köszönjön!-háborodtam fel, de még mindig csak az egymással való társalgás foglalta le őket, aminek a témája egy agyműtét, ami elmondásuk alapján két nappal ezelőtt volt, és sikeresen végződött. Egyszer csak a kávé szót hallottam ki beszédükből, majd elindultak az automata felé
-Na jólvan! Szarjanak le!-Mondtam, majd továbbmentem, hátha találok valakit, aki kommunikálna velem.

Csak sétáltam a nővérekkel teli folyosón, de mint ha szellem lennék, úgy viselkedtek velem. Senki nem köszönt, és nem válaszolt a kérdéseimre.

------Lea szemszög------

-Jimin én most elmegyek Lisához! Velem jössz?-Kérdeztem a mellettem fekvő fiútól.
-Mehetünk! Szólok a többieknek is, hogy megyünk Lisához!-mondta, majd kelt volna ki az ágyból.
-Ne! Most csak ketten menjünk!-Mondtam, majd visszaült az ágy szélére.
-Rendben!-egyezett bele.

---------------------------------------

A folyosókat szeljük át, mikor egy orvosba botlunk, aki éppen egy kórlapot nézett.
-Elnézést!- Szólitotta meg Jimin, mire ránk nézett a személy.
-hmm?
-Hol találjuk Lalisát?
-Pontosan ez az ajtó mögött !- mutatott maga elé.
-Köszönjük!-mondtam, majd berohantunk az ajtón, majd Lisa ágyára borultam, mikor megláttam őt. Sírni kezdtem, mire Jimin megsimogatta a hátamat. Csak hulltak a könnyeim.

---------Lisa szemszög---------

Mivel senki nem foglalkozott velem, visszamentem a szobába, de amit láttam, az lesokkolt.

A testem élettelenül feküdt az ágyon, és rajta Lea sír, miközben Jimin könnyeivel küzködve nyugtatja barátnőjét.

Én megőrültem.... ilyen nem létezik! Vagy... meghaltam volna? -merültek fel bennem a kérdések.

-Lisa! Kérlek gyere vissza! Nagyon hiányzol nekünk, és YoonGi... -sírta a mozdulatlan testemnek Lea.-YoonGi teljesen maga alatt van. Meg akar halni! Hiányzol neki!-Zokogta egyre jobban.

Mi?! Meg akar halni? Nem halhat meg! Azt... azt nem élném túl, még akkor se, ha már más világon leszek. Muszály felébrednem, de nem tudom hogyan.

Olyan rossz látni a szeretteimet, hogy sírnak miattam.

Egyszer csak sötétség vett körbe, és minden eltűnt, majd fehérség váltotta fel a látképem színét. Semmi nem volt, csak fehérség, és egy fehér ruhában közeledő női alak. Az arcát nem láttam, de mikor egyre közelebb ért, felismertem.Anya!

-A...anya?-kérdeztem rá, mire megölelt.
-Igen!
-Te... mit csinálsz itt? Vagy meghaltam?
-Nem haltál meg, és nem is fogsz! Vissza kell menned, mert szükségük van rád!
-De ... hogyan?
-Majd megoldod! Csak akarj visszakerülni, és sikerülni fog!
-Szeretlek anya!
-Én is szeretlek! És ne haragudj a múltért!
-Nem haragszok!
-Nagyon szeretlek, Lisa!-mondta az anyám, majd egyutolsó ölelésbe vont... egyszer csak azt vettem észre, hogy már  megint a kórházban vagyok, és nézem a halott testem, de Leáék már sehol.

Muszály visszamennem! Hiányzom nekik... de nem tudom hogyan mehetnék vissza!

-----YoonGi szemszöge-----

Alig ettem valamit az elmúlt napokban, így eléggé gyenge vagyok.

Valaki kopogtat az ajtón, mire feltápászkodtam a hideg csempéről, és mielőtt ajtót nyitottam volna, lehuztam a pulcsim ujját.
-Mit csinálsz ittbent?-Kérdezte Jimin, mire nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem, és tekintetemet akaratlanul is a pulcsim ujjára tévedt.- Értem... szóval már megint!? A kurva életbe! YoonGi! Mire jó ez?-kiabálta el magát, majd a  kezemet maga elé rántotta, a pulóverem ujját felhúzva.-Gyere!-Ezzel húzott maga után, (-szerk.:a szobájába, majd az ágyra lökött ,és megcsókolt* jah ... ez nem az😱😢😭-)a kötszeres dobozhoz(!?)
-Ezt minek?-Válaszoltam, miközben Jimin kötözni kezdte a kezem.
-Inkább mint hogy minden véres legyen!-bólintottam.-Yoongi... én sajnálom.-Mondta lehajtott fejjel, miután végzett a kötözéssel, majd visszahúzta a fekete ruhadarabom ujját.
-Mégis mit?-néztem rá.
-Azt, hogy ez az egész történt... 
-Nem te tehetsz  róla!
-De arról igen, hogy nem tudok neked segíteni!-lépett hozzám egy lépéssel közelebb(jajj ne maaaaarr... már megint mit akartam irni 😢).-Hadd segítsek! Hadd segítsünk neked!- mondta a szemembe nézve.
-Csak a gyenge embernek kell segítség!-Mondtam lehajtott fejjel, mire megfogta az állam, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

A szemei könnytől csillogtak, és a dühtől vörös színben ragyogott.

-Minek neveznéd az öngyilkossági kísérleteidet, ha nem gyengeségnek? -érvvelt.
-Félelemnek!
-Aki fél, az gyenge.
-De aki meg túllépne egy ilyen dolgon, az pedig érzéstől megfosztott ember! Az én érzéseim most hullanak romokba! Vagy talán már elvesztettem a múltban őket?

"A gyenge oldalamról nézve, eléggé veszélyes
Depresszió, OCD, időről-időre újra visszatérnek
Isten ments, hogy ezek részei lennének a valódi énemnek
Fenébe, huh, idegennek érezve magam a valóságban
Vitatkozás az ideálról, fáj már a fejem
18 éves korom körül, szociális fóbia kifejlett bennem
Persze, mikor az elmém fokozatosan szennyezett volt

Időközben én is megijedtem magamtól
Öngyűlölet és köszönet a depressziónak, ami elhatalmasodott fölöttem
Min Yoongi már régen meghalt (Meghaltam)
Összehasonlítani az elhalt szenvedélyemet másokéval ,már a napi szokásommá vált

Szokásosan mondom, nem is sz*rom le, érdekli a f*szt
Minden ilyen szó, ilyen szó csak arra volt jó, hogy elrejtsem vele a gyenge énemet
Azt kívánom, ezeket a napokat bárcsak ki lehetne törölni

Ahogy az idő telik, úgy érzem, mintha szörnyeteggé változnék"

-----------------------------------------

Sziasztok! Sajnálom hogy most csak ilyen részt tudtam hozni, de azért remélem tetszik! Nyugodtan kommenteljetek,én nagyon örülök neki!
Köszi hogy olvasod!❤🌹