A védelmező farkas

2. évad 2. rész

Derek szemszöge

Isaac ziláltan futott be a metrókocsiba, miután én is ide értem.
-Derek! Derek!
-Mi a baj?-kérdeztem flegmán.
-Az apám, azt hiszem meghalt.
-Mit tettél?-nem lehet igaz, hogy minden vérfarkas azonnal megöl valakit.
-Pont ez az. Nem én voltam.
-Hanem?
-Nem tudom, vacsoráztunk és, és....-annyira utálom, ha valaki makog.
-És mi történt?!!
-Látott gyorsan gyógyulni, és elfutottam, majd szétszabdalva találtam rá az autójában. Derek én nem tudom, hogy mi történt.
-A zsaruk?
-Nem hallottam szirénát.
-Maradj itt éjszakára. Holnap ugyan úgy mész iskolába, és nem tudod mi történt vele. Egy ismerősödnél aludtál, de ne mond meg, hogy nálam!-mondtam az új bétámnak.

Már az ágyamban feküdtem, és a történteken gondolkodtam. Nem a vadászok voltak. 1, mert azok egyszerűen lelőnék, 2 mert Isaac apja ember volt. De ha nem ők akkor kik? Scott ki van zárva, ő a légynek se tudna ártani. Nat pedig soha nem tenne ilyet. Erre nem is gondolhatok. Ő nem ilyen. Nincs más természetfeletti a városban, legalábbis tudtommal. Ennek semmi értelme. Még telihold sincs.

Allison szemszöge

Már elég idő eltelt azóta, hogy Apáék elmentek itthonról, úgyhogy kisurrantam a házból és beszálltam a kocsimba. Éjfél. Pont időben fogok oda érni. Elhajtottam a természet védelmi területig, és onnan gyalog mentem a kilátóhoz.
Már majdnem a peremnél voltam de Scott még sehol. Kezdtem megijedni, hogy történt vele valami. A telefonommal világítottam körbe, mikor megláttam egy sárga szempárt. A kétségbe esés terhe másodpercek alatt gördült le rólam.
-Szia!
-Mit csinálsz?-kérdezte tőlem ingerülten.
-Csak téged kerestelek.
-Látták, hogy eljössz?
-Nem óvatos voltam.-mindenhova nézett csak nem rám. Nem kerülte a szemkontaktust, csak mintha keresett volna valakit.-Mi a baj? A holnap esti telihold?
-Nem, nem csak ő... Kérdezni akartam valamit. Méghozzá, a családodról. Vagyis a nagyapádról.
-Oké, de nem igazán Ismerem őt. Hiszen, Olyan pasas aki csak küld egy csekket a születésnapomra.
-Tud rólam, rólunk?
-Nem apa nem mondott semmit. Mi a baj? Történt valami?
-Óvatosabbnak kell lennünk.
-Nem választhatnak szét minket.
-Nem minket.-lassan közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam.
-Nem követtek?-suttogta az ajkaimra.
-Biztos Scott, ezermillió százalék, hogy nem követtek. A szüleim nincsenek is otthon.
-Tényleg?
-Aha. Moziznak!-erre elkezdett valami visszafojtott nevetésbe.- Na jó, elég. Scott, elég már!!
-Oké, oké. csak kicsit elég elhinni.
-Inkább mesélj, hogy van Nat?
-Jól, a sebei begyógyultak, de .....
-De?
-Nem tudom, mintha elveszett volna, csak, ezt nehéz megfogalmazni.
-Scott mi történt vele?!- nagyon kezdtem megijedni. Lydián kívül ő az egyetlen barátnőm.
-Amikor rátaláltunk, egy seb volt a gerincénél. Sok vért vesztett és nem volt eszméleténél, ezért bevittük a kórházba, de felébredt még az úton.
-És?
-Nem csinált semmit, nem mutatta fájdalom jelét, csak ....
-Üresen nézett. - valakit látott meghalni. Valaki ártatlant.

Natalien szemszöge

-Tényleg nem emlékszel semmire?-kérdezte Allison Lydiát, de ő csak megrázta a fejét.
-Porinomániás állapotnak nevezik, nagyjából annyit jelent, fogalmunk sincs miért nem tudsz visszaemlékezni.
- De lazán kezeled.-mondtam.
-Mert nem is érdekel. Fogytam négy kilót!- és az ajtókhoz érkeztünk. Lydia Martin újra suliba fog járni.
-Na készen állsz?-kérdezte Allison naivan. Ugyan Lydia Martin mindenre készen áll.
-Persze. Nem sorozatgyilkos a nagynéném.-és belépett a suliba. Mi Allisonnal követtük, de ami ott fogadott. Hát, nagyjából mindenki, rémülten, undorral, vagy lenézéssel pásztázta barátnőnket.
-Talán a fogyás miatt van.
-Csak meglepődtek, hogy milyen jól nézel ki.
-Elállt a lélegzetük.
-Ja, csak e miatt van az egész.-nyugtattuk Lydiát két oldalról. Ő erre felszegte a fejét, hátra dobott egy tincset a hajából, és átvágott a tömegen.-Mit is vártunk tőle.-mondtam és elindultunk utána.