A védelmező farkas

2 évad 10 rész

Ma szinte egész nap ki sem mozdultam az ágyamból, csak arra a kis időre, amíg kimentem kajáért. Egy kis chips, víz, meg csoki. Apa dolgozik, mivel hétköznap van, ezért egyedül vagyok itthon. Amolyan letargikus állapotban voltam. Csak feküdtem az ágyamban, és néztem ki a fejemből. Túl sok rossz dolog történik mostanában. A tegnapit próbáltam feldolgozni kisebb nagyobb sikerrel. Vajon hogy lehet most Allison? És miért ilyen az apja? Mostanában a vadászok minden természetfelettit megölnek, engem pedig már többször is megmentett, valamilyen kódexre hivatkozva. Ennek semmi értelme.
Körülbelül dél lehetett, amikor kezdtem megérezni a saját szagomat, ezért úgy döntöttem lezuhanyzok. Ledobáltam az ágyról a kajás zacskókat, és bementem a fürdőbe. Levettem magamról a ruháimat, és a kötéseket. Belenéztem a tükörbe, de elborzasztott a látvány. Az arcom beesett, a szemem táskás. Az egész test tartásom görnyedt, a vállaim lecsúsztak. A sebeim, még mindig vöröslenek, bár már inkább gyógyuló félben vannak. A vágások között végig simítok az új begyeimmel, mire bevillan a kép, mikor szereztem. A pillanatot átélve hunyom be a szemeimet, és hagyom, hogy a kicsorduló könnyem végig folyjon az arcomon. Nem akarok ilyen lenni. Ennél még az is jobb, ha a szakadékomba lennék.
Beálltam a zuhany alá, és a hőfokot beállítva engedtem magamra a vizet. Vigyáztam, hogy a hajamat, ne érje víz, mivel azt egy csattal feltűztem. A vizet elzárva végig kentem magam a szappanommal jó habosra, hogy lemossam magamról a koszt, a sminkemet, és minden egyéb szennyeződést. Majd újra megengedve a vizet hagytam, hogy lassan lemosódjon rólam a hab. Elképzeltem, hogy a víz lemossa rólam a bajt, a fájdalmat, a kínt, és a bánatot. De jó is lett volna, ha ilyen egyszerű lenne! A sebeimet csípte a hűsítő folyadék, de a hetek alatt megszoktam. Már szinte tudatosult bennem, hogy a sebeim az életem végéig velem maradnak. Remélem nem így lesz. Kilépve a zuhany alól, megtörülköztem, és észrevettem, hogy a bőröm száraz, ezért egy illatmentes testápolóval bekentem magam. A sminkem szerencsére lejött már természetes színben volt az arcom. Puszta kíváncsiságból ráléptem a mérlegre. Hát, fogytam. Vagy hét kilót. Többet kéne ennem.
Kilépve a fürdőből, felöltöztem, és lementem a konyhába az üres kaja csomagolással. Kidobtam a szemetesbe, és eszembe jutott, hogy főzhetnék valamit, ezért kinyitottam a hűtőt. Aztán az ötletet el is vetettem, mert Apa valószínűleg, vett valahonnan főtt ételt, ugyan is a egy egész polcnyi normális kaja tárult elém. Nem volt kedvem a melegítéssel szarakodni, ezért azt ettem, ami a kezem ügyébe akadt. Vajas kenyér, kolbász, nutellás kenyér, sajt, epres joghurt, felvágottak, kifli, meg valami multivitaminos gyümölcs ital. Fő a változatos étkezés. Miután jól laktam, elkezdtem elpakolni. Épp a kenyeret raktam vissza a szekrénybe amikor csöngettek. Fogalmam sincs, hogy ki lehet az, ezért egy kis izgalommal a szívemben közelítettem az ajtó felé.
-Szervusz Natalien!- köszönt Dr.Deaton, mikor kinyitottam az ajtót.
-Jó napot.- köszöntem vissza még a meglepettség hatása alatt.- Miért jött?
-A segítségedet szeretném kérni.- mondta tárgyilagos hangnemben.
-Miben segíthetek?- kérdeztem.
-Gyere.- mondta. Én gyorsan visszanyúltam a kabátomért, kulcsaimért, és a telefonomért, majd az ajtót bezárva követtem a doktort az autójáig, ahova beszálltam.- Peter Hale, Derek nagybátyja feltámadt.- mondta rezzenéstelen arccal.
-Hogy mi?!- fakadtam ki, miközben felé fordultam, már amennyire ez lehetséges.
-A tél utolsó teliholdjakor ez lehetséges. Az pedig tegnap volt.- magyarázta. Sokkosan dőltem vissza a székbe, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. Az a pszichopata, őrült, kettyós, undorító féreg megint életben van. Ó, hogy rohadna meg!
-Hová megyünk? - kérdeztem, de a hangomban még mindig érezhető volt az undor.
-Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, Dereknek át kellett adnia az erejét egy pillanatra. Viszont ez legyengítette, és egy fajta ájult állapotba került. Ha onnan nem ébresztjük fel mi hamarabb, lehet, hogy baja esik.- mondta teljesen nyugodtan. Tehát a Hale házhoz.
Egy nagy sóhaj kíséretében, a fejtámlának döntöttem a fejem, és néztem ki az ablakon. A fák gyorsan elsuhantak az út mellett. Mintha ott sem lettek volna. Mindig is szerettem az erdőt. Megnyugtatott. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy megvéd, a saját gondolataim elől. Főleg éjjel. Lehet, hogy adrenalin függő vagyok, de nekem ez jelentette a békét.
Ahogy rátértünk az erdei útra, elfogott a feszengés. Azóta nem voltam a Hale háznál, mióta a vadászok elfoglalták. Akkor is Derekkel jöttünk ide. Együtt, kézen fogva. Megint visszakanyarodtak a gondolataim Derek felé. Mindig ez van mostanában. Mindenről Ő jut az eszembe. Ilyen érzés szerelmesnek lenni? Mert abban biztos vagyok, hogy ez nem fellángolás volt.
Amikor a doki a motort leállította, azonnal kipattantam a járműből, és a leégett ház felé vettem az irányt. Féltem, hogy a vadászok azóta jártak itt. Bár nem éreztem semmit, mióta néhány képességem eltűnt, már nem bízok magamban. A lábaim szinte maguktól mozogtak, arra amerre Dereket sejtettem. Pont ahogy gondoltam, ott feküdt Peter "sírjánál". Viszont a nagybátyja nem volt sehol. Leguggoltam hozzá, és finoman végig simítottam az arcát, a haja tövénél kezdve egészen az arcéléig. Levezettem a kezem a mellkasához, hogy érezzem a szívverését. Lassú volt, de egyenletes. Én csukott szemmel élveztem a tenyerem alatt érződő kis dübbenéseket, amikor Deaton bejött. Kinyitottam a szemem. Ő letérdelt mellém, és levett valami fém izét a nyakából.
-Az mi?- kérdeztem.
-Egy olyan szerkezet amit csak a vérfarkasok hallanak. Kifejezetten az ő fajtájuk. -mondta, majd a földhöz koppintotta a kis fémet, és én tényleg nem halottam semmit.