A védelmező farkas

2 és 3 évad között/h

                  Natalien szemszöge

Először csak a hallásom tért vissza. Aztán már tudatosul bennem, hogy ébren vagyok. Két kar óvóan átölel. Kinyitom a szemem, és feltekintek Derekre. Az éjszakai halvány fény miatt,   csaknehezen látom, de így is megbabonáz. Sokkalta jobban érzem magam, olyan, kipihentnek. Az, hogy elmondta én vagyok a társa, borzasztóan örülök neki. Úgy éreztem, hogy valamit vissza kaptam. Talán így, minden rendbe jöhet, nem? Olyan jó lenne... Talán ha, segíthet leküzdeni ezt a kiégést, akkor, mást is visszakaphatok. De lehet, hogy ezt inkább egyedül kéne csináljam. Hogy senkit se tudjak bántani. Igen, ez a helyes. Csak ne fájna ennyire. 

Óvatosan megpróbálok kibújni a karjai közül, nehogy felébresszem. Pedig olyan jó ott lenni. Belélegezni az illatát, érezni a teste melegét. Vagy csak tudni, hogy vigyáz rám. A társára. Ezen most is mosolyognom kell. 
Lassan oldalazok ki, de Ő vas marokkal tart. Nem akar elengedni. én se akarok menni, de muszáj. Erősebben próbálok "szabadulni", de ez fáj. Aprót szisszenek, mire persze azonnal felébred. Kipattantak a szemei, amelyek rovóan rám merednek. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki valami rosszat csinált. 
-Hova mész? - kérdezi rekedten. Belülről rágcsálom a szám, nem akarom elmondani, de hazudni se akarok. A tétlenségemet látva közelebb húzódik, és felültet. Betakargat a paplannal, és átemel az ölébe. - Nat, mi a baj? - nyom egy puszit az arcomra. 
-Te is tudod. - nézek rá. - Veszélyes vagyok. Mindenkire. El... El kell mennem. - nyögöm ki nehezen.
-Nem mész sehova! - csattan fel. - Nem, nem engedem. Nem vagy veszélyes. Nem fogsz kiégni, most már minden rendben. - morogja a hajamba. De engem nem nyugtat meg. Amíg nem tudom mi az, nem fogok megnyugodni. 
-Akkor mond el, hogy mi az. - kérlelem, mire elfordítja a fejét. - Hogy megnyugodjak. - Ezzel láthatóbban jobban kiegyezett. 
-Megígéred, hogy nem mész el, ha elmondom? 
-Mérlegelni fogom, hogy elmenjek-e. - válaszoltam diplomatikusan.
-Veled nem lehet veszekedni! - duzzogott, mint egy kisgyerek. Erre fel kellett nevetnem, amin Ő is elmosolyodott. - De rendben, elmondom. 

-A kiégés az a dolog, ami megkülönbözteti az embert a természetfelettitől. Ennek az egésznek az az alapja, hogy mindennek egyensúlyban kell lennie. Az emberek gyengébbek, lassabban gyógyulnak. De ők nem égnek ki.  A vérfarkasok is megfizetnek az erejükért. Fájdalommal, gyilkos vággyal. Minden természetfeletti. De kell legyen valami, ami mindegyiknek megvan. Ez a kiégés. Amikor, olyan sok minden éri az adott személyt, hogy már nem tudja elviselni. Ez lehet folytonos boldogság, közöny, vagy bánat. Bármilyen érzelem. A lényeg az, hogy sokkolónak kell lennie. És veled pontosan ez történt. Túl sok negatív hatás ért, amitől elkezdődött benned ez a folyamat. Először csak a tested szokik hozzá. Mikor folytonosan rosszul vagy, beteg. Vagy mikor kicsattansz az egészségtől. Aztán kezded elveszíteni magad. Az, érzelmeidet, ösztöneidet. Mindent. A végén, már teljesen kiszámíthatatlan leszel. Nem lesz személyiséged, nem lesznek ösztöneid. Bármit csinálhatsz bármelyik pillanatban. És nem csak viselkedésben. Ha akarod, beteg leszel, vagy eltöröd valamid, csak egy gondolattal. Lehet, hogy fogsz fájdalmat érezni, de lehet, hogy nem. 

Letaglózott az, amit mondott. Ha belegondolok, nem is álltam olyan messze tőle. Ez pedig megrémisztett. Ha nem találnak rám, lehet, hogy már sokan halottak  lennének miattam.
Derek továbbra is az ölebén tartott, és apró csókokkal lépte el az arcom. Ez túl sok volt nekem. Ezt így nem tudtam feldolgozni.
-Kimegyek, sétálni egy kicsit. - szólaltam meg. Erre Derek megfeszült.
-Elhagysz? - kérdezte remegő hangon. A szívem sajdul belé.  Fele fordítottam a fejem, és ragaszkodóan megcsókoltam. Nincs az az Isten, hogy én elhagyjam megint! Nem, azzal magamnak és Neki is fájdalmat okoznék. Az pedig szörnyű lenne. Nagyon szörnyű.
- Nem hagylak el. De most ezt, magamban kell feldolgoznom. Egyedül. - mondtam.
-Mikor utoljára ezt mondtad, egy szakadék után tálaltalak meg, véresen. - akadékoskodott.
-Derek nem lesz baj! Csak ez most sok nekem. - A hangom már erélyesebb, és idegesebb volt. Kezdtem nagyon felhúzni magam.
- Csak kérlek vigyázz magadra! - adta be végül a derekát.