A védelmező farkas

1 évad 5 rész/B

Natalien szemszöge

-Nem vagyok olyan ártatlan mint hiszed.

Tényleg nem voltam az. 12 éves korom óta harcban élek. A természetfeletti meg akarja ölni az embert, az ember meg a természetfelettit. Én meg megmentem azt aki éppen bajban van. Néhány támadót sok időre kórházba küldtem. Akiknek a fájdalmát ugyanúgy éreztem.

A fajtámnak van egy legendája arról, hogy miért is lettünk ilyenek. Több mint ezer évvel ez előtt Egy Dredd nevű férfi kiakarta irtani a farkasokat, de egy testvérpár, Mina és Szeremisz megakadályozta. Ezért a farkasok istennője hálája jeléül különleges hatalommal ruházta fel testvéreket. Ám Szeremisz rossz célra használta az ujjonnan kapott erőt. Zúzott, rombolt, uralkodott az emberek felett az erejével. Mina könyörgött neki, hogy hagyja abba de nem tette. Ezután a lány az istennőhöz fordult segítségért. Az isten megállította volna a fivért, de Mina nem engedte. Azt akarta, hogy olyan gátat tegyen a fajtájukra, hogy soha többé ne ölhessenek megtorlás nélkül. Azt kérte, hogy az ártatlan ölésért vagy veszteségért olyan kínt és fájdalmat érezzenek mintha a saját gyermeküket vesztenék el. Az istennő így tett. És Szeremisz belehalt a kínokba.

Még éreztem ahogy a férfi izmai egyszer-egyszer össze rándulnak, de fokozatosan gyógyult. Ahogy végig néztem rajta, főleg a mesztelen felsőtestén nagyon ügyelnem kellett magamra, hogy nehogy az ajkainak essek. Mintha csak a gondolataimba látott volna, felült. De így is kezdtem kifogyni az önuralmamból ezért megszólaltam.
-Lassan vissza kéne menjek a suliba mert keresni fognak.
-Te óra közbe jöttél megmenteni engem?-nézett rám döbbent fejjel.
-Megakartak ölni!-ez kész! Nem veszi észre, hogy míg engem csak a tanárok cseszegetnek, ő az életéért küzd? Nem lehet igaz, hogy beleszerettem. Ha így áll hozzám esélyem sincs nála. Meg amúgy is miért érdekelném én őt. Egy komor 16 éves gyerek vagyok.

Már mind ketten álltunk és az ajtó felé kísért.
-Ki tanított ki?- kérdezte.
-Senki. A magam kárán tanultam meg azt amit tudok.-és ezzel biccentettem egyet és indultam a gimi felé.
Suli után nem tudtam mit kezdeni magammal. A szobámba úgy éreztem a gondolataim szét fognak szedni. Valakivel beszélnem kellett. Apa ilyenkor dolgozott, és vele amúgy sem beszélném ki a fiú ügyeimet. A bátyámmal hasonlóan voltam, anyám meg lelépett mikor 6 éves voltam, mondván neki nem ilyen család kell. Most jött volna be az, hogy felhívom a barátnőmet, de......de olyan nem volt nekem. Ekkor felálltam az ébenfekete pianínómhoz léptem.

Végig simítottam a hangszer tetején és éreztem, hogy egy sós könnycsepp folyik le sz arcomon. Nem bírtam tovább itt maradni. Felkaptam a cuccom és némi pénzt és a nagymamámhoz indultam. Ő anyám helyett anyám volt. Szinte sosem láttam szomorúnak csak akkor mikor nagyapa meghalt.
-Szia Mama!-köszöntem neki már az ajtajából.
-Szia kincsem! Rég láttalak.-köszöntött kedvesen.
-Hm igazad van 3 nap tényleg sok.
-Ó tudod, hogy hogy értem.
-Persze.- mosolyodtam el halványan. Vissza mosolygott és csak ennyit mondott:
-Végre mosolyogsz!
-Beszélnünk kell!
-Mond, mi történt?
-Fiú ügy. Nem akarok nevet mondani se semmi konkrétat, csak beszélni szeretnék valakivel.
-Akkor komoly a dolog?
-Ezt......Nem tudom.
-Mesélj.
És én elmondtam majdnem mindent. Arról, hogy mit vált ki a közelsége, hogy mióta ismerem hányszor találkoztunk. Elmondtam neki azt amitől a legjobban félek: mi van ha én közömbös vagyok neki? Ha meg sem érdemlem ezt az egészet?
-Kincsem, Kristina is ezt kívánná neked.
Igen kívánná. Ha 2 nyomorult centivel arrébb álltam volna talán vele beszélhetném meg ezt. Vagy éppen ő lenne ilyen helyzetben. Nem lennék védelmező, ő pedig nem lenne a föld alatt. Esetleg én lennék ott.
-Az életben-folytatta a nagyi-vannak nehéz dolgok vagy tragikus események. Te ezt túl korán tudtad meg és sajnos nem a könnyebbik fajtából. De nem sanyargathatod magad egész életedben a veszteség miatt! Nem ezt érdemled! Ó kincsem!
Erre szorosan magához ölelt. Tudtam, hogy igaza van és, hogy Kris is ezt akarná. De olyan nehéz volt elfogadni, hogy nincs többé. Éreztem ahogy nedvesedik a kezem a nagyi vállán. És egy könnycseppett ezer követett. Miután rendesen kisirtam magam még beszélgettünk Allisonról, Scottról és Stilesról is. A nagyi örült, hogy vannak "barátaim" is.

Derek szemszöge

Beszélnem kellett vele. Beszélnem kellett Nataliennel. Hiába próbáltam távol tartani magam tőle, de a farkas énem szinte követelte a közelségét. De még is mit mondjak neki miért keresem? Azt csak nem, hogy érzek valamit irántad és nem bírtam magammal látni akartalak. Szerintem rám hívná a zsarukat, vagy szimplán összeverne esetleg átváltozna a és összetörné néhány csontomat. Jó kilátások. Ekkor eszembe jutott az utolsó mondata amit nekem mondott: a magam kárán tanultam meg azt amit tudok. Tehát nem biztos, hogy az összes képességét tudja irányítani.
Már csak meg kell találnom. Ha jól emlékszem nem messze a sulitól van a házuk ahova vitt. Felkaptam a Chamaro-m kulcsát és elindultam. Nem a felhajtójukon parkoltam mert a szülei biztos nem vennék jó néven ha a lányuk egy férfival találkozgatna akit csak pár hete ismer. Nem volt otthon de úgy döntöttem, hogy megvárom. A szobájába se akartam felmenni mert ő, Scottékkal ellentétben, tiszteletet parancsoló megjelenésű volt. De mégis túl komoly egy tinédzserhez képest.

Natalien szemszöge

Ahogy kiszáltam a taxiból a házunk elött egy ismeretlen szag csapta meg az orromat. Nem is idegen mert.....mert ez Dereké.
-Szóval a szagokat felismered.- mondta a férfi.
-Csak ha szembe tűnőek követni nem tudom őket. Mit keresel itt?
-Szeretnék egy szivességet kérni.
-Hallgatlak.
-Amikor az alfával küzdöttél és ő megsebzett elmenekült. Vagy is lehetséges, hogy fél a fajtádtól.
-Egy vadász szerint, akitől mellesleg megtudtam, hogy mi vagyok, azt mondta, hogy olyan érzékszerveim vannak mint egy alfának. Azt akarod, hogy találjam meg?
-Igen. Ha segítek kiélesíteni az érzékszerveidet akkor sikerülhet.
-Segítek. Mikor akarod kezdeni?
-Most rá érsz?
-Igen.
-Akkor most.- erre az erdő felé indult és biccentett, hogy kövessem. Már elég mélyen voltunk amikor megállt.
-Mit hallassz?-kérdezte.
-Csak az erdő zúgását.
-Most próbálj meg koncentrálni.
Becsuktam a szemem és az ösztöneimre hagyatkozva figyelni kezdtem.
-Most mond, hogy mit hallassz.
És én sorolni kezdtem:
-Hallom a vizet az állatokat és .. és a szívverésed.
Mikor ki nyitottam a szemem ragyogott, ő velem szemben állt és engem nézett. Még mindig hallottam az egyenletes lüktetést és most már az én 300-as pulzusomat is.
-Miért ver ilyen gyorsan a szived?
-Mindig ilyen gyors valahányszor átváltozok.-mert csak most vettem észre, hogy az arcom is megváltozott és a pengéimet is kitoltam.
Még pár óráig gyakoroltunk majd a házunk felé sétáltunk mert kezdett sötétedni. Csendben sétáltunk egymás mellett és szinte hallottam kattogni a fogaskerekeit annyira gondolkozott valamin.
-Min agyalsz ennyit?
-Próbállak megfejteni.
-Miért?
-Mert nem vagy átlagos.
-Ezt meg, hogy érted?
-Nem ilyedtél meg az alfától, távolság tartó vagy de még is minden kérdésünkre válaszolsz, segítettél mikor bajban voltunk de semmit nem kértél cserébe.
-Furcsálod, hogy valaki nem csak kihasználni akar? Hogy valaki nem csak a hasznot látja benned?
-Majd egyszer rájössz hogy a világ így működik.
-Hidd el tapasztaltam. Nem is egyszer.

Miután Derek elment beköszöntem apának megvacsoráztunk és mindenki ment a maga szobájába. Apa már rég aludhatott mikor én még csak forgolódtam az ágyamban Dereken gondolkozva. Miért akar engem megfejteni? Miért nézett engem mikor hallgatóztam? Miért nem üldözött el a területéről mikor megtudta, hogy mi vagyok? Azt még a legvadabb álmaimban sem merném kijelenteni, hogy én érdekelném őt. Hiszen felnőtt. Olyan teste van, hogy bármelyik olcsóbb nőt megkaphatná. Bár nem az az egy éjszakás típus.
A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben körülötte. Mi van ha még is akar tőlem valamit. Ó Kris bár itt lennél, hogy segíts!