A védelmező farkas

2 és 3 évad között/c

                              Derek szemszöge

Ez így nem megy tovább. Napok óta nem láttam. Az őrületbe kerget. Látni akarom, hozzá akarok érni, hallani akarom a hangját! Azt se tudom, hogy hogy van. Mi történ vele? Meggyógyult? Én csak, akarom és kész! Magam mellett akarom tudni! Dühösen ütök bele a falba, ami betörik azon a helyen, ahol az ütés érte. Észre se vettem, hogy átváltoztam. Hátrafelé lépek egy párat, mígnem az ágyba ütközök, és leülök rá. Azt se tudom, hogy Ő látni akar e engem.  Az arcomat a kezeimbe temetem, és sóhajtok. Ez így nem jó. Tudnom kell. Tudnom kell, hogy van e még esélyem. Beszélnem kell vele. Muszáj. Az elmúlt napokban egyre inkább aggódtam érte. Úgy éreztem, mintha veszélyben lenne. És a gondolat, hogy valaki bántotta, felőröl belülről. Látnom kell. Csak hogy tudjam, minden rendben van vele. A helyzethez képest.
Felkaptam magamra a bőrdzsekimet, és kifelé indultam a kocsimhoz.

Nem a suli parkolójában álltam meg, hanem egy kicsit arrébb. Nem akartam, hogy bárki is meglásson. Főleg nem Scotték közül valaki. Gyalog mentem az épület felé, miközben a hallásomat, és szaglásomat kiélesítve kerestem Őt. Nem találtam semmit. Már vészesen közelségbe kerültem, de még mindig semmi. Elkezdtem keresni valaki mást. Scottot Lydiát Jacksont vagy Stilest, de senki. Egyikőjük sem volt itt. Most már aggódok. Talán csak ellógják a napot. Sokszor csináltam én is ilyet, nem nagy ügy. De akkor is furcsa. Fél kézzel végig dörgöltem az arcom, és visszarohantam a kocsimhoz. Padlógázzal hajtottam Naték háza felé. Ott egyenesen a ház előtt álltam meg. Csak akkor kezdtem el igazán aggódni, mikor láttam, hogy a társaságából mindenki ott volt, csak Ő nem. Még Allison is oda tolta a képét. Az érkezésemre felém fordultak, de más egyebet nem tettek.
-Hol van Natalien? - kérdeztem kissé indulatosan.
-Nem tudjuk. - mondta Scott.
-Mi? - kérdeztem egy kis fázis késéssel.
-Valószínűleg elrabolták. - tördelte a kezét Stiles.
-Ki? - Az idegeim pattanásig feszültek. Olyan düh és kétségbeesés tombolt bennem, mint még talán soha. A szemem valószínűleg vörös árnyalatba ment át, és idegesen szorítottam ökölbe a kezem, habár ehhez nagy erő kellett. Legszívesebben törtem és zúztam volna,amíg meg nem találom.
-Egy pisztolyt találtunk. Szag alapján megtalálhatjuk. - szállt ki a kocsiból Isaac, kezében a fegyverrel.
-Semmi mást? - kérdeztem reménykedve.
-Vért. - mondta Lydia maga elé meredve. - Natalien vérét. - Úristen! Nem, nem, nem, nem! Ha bármi baja van, én nem is mit tennék.
-Indulnunk kéne. - mondta Allison. Ez mit is keresel itt?
-Honnan tudjuk, hogy nem a vadászok vitték el? - morogtam gyilkos pillantásokat küldve a lány felé. Feltűnt, hogy mindenkitől arrébb áll.
-Tudom, hogy amit tettem megbocsáthatatlan, de hidd el, hogy nekem is jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy megtaláljuk. - A szíve egyenletes vert, de ettől még nem hittem neki.
-Hogy aztán te ölhesd meg? - kérdeztem gúnyosan. - Mert eddig is ezt akartad, nem?
-Esküszöm, hogy nagyon megbántam, és semmi ilyen szándékom nincs. - küszködött a könnyeivel, de nem hatott meg. Semmi gyámolító érzést nem keltett bennem. Nem véletlen, hogy senki sem védte meg.
-Menjünk. - morogtam.

Isaac Scott-tal, és Lydiával ment, Jackson Alisonnal, én pedig megkaptam Stilest sofőrnek. Azért ez az elosztás lett, mert így minden vérfarkas követheti a szagokat. Mi mentünk elöl Stilessal, mivel nekem volt a legtöbb tapasztalatom, és gyakorlatom a vérfarkas dolgokban. Mögöttünk Scotték, és végül Jackson. Az ablak le volt húzva, azon keresztül szimatoltam. De nem éreztem mást, mint Nat illatát. Nagyon csábító volt. Olyan édeskés, őrjítően finom. Nem volt annyira erős, az illatnyom, de mégis mintha csak ezt éreztem volna.

-Itt balra. - mondta Stilinskinek, aki engedelmesen lekanyarodott. Miért nem Lydiát kaptam? Ő legalább tudna valamit mondani Natalienről. Mondjuk megérteném, ha sikítva menekült volna, velem egy légtérbe kell kerülnie. Hisz meg akartam ölni. És ha Nat nincs, lehet, hogy már nem is élne.