A védelmező farkas

1 évad 9 rész/A

Natalien szemszöge

Reggel Derek szoros ölelésében ébredtem. Ahhoz képest, hogy telihold volt, remekül aludtam. Mivel nem láttam órát, csak remélni tudtam, hogy még nem késtem el a suliból. De mondjuk per pillanat nem érdekelt, inkább csak az járt a fejemben, hogy a szerelmem mellettem fekszik. Úgyhogy visszaburkolóztam az ölelésébe, és elaludtam.
Nemsokára finom puszilgatásokra és simogatásra keltem fel. Derek fölém hajolva ébresztgetett. Amint kinyitottam a szemem, rámosolyogtam, és csókra hívtam ajkait.
-Jó reggelt!-köszöntöttem.
-Jó reggelt. Mindjárt fél hét.- csókolt a nyakamba.
-Honnan ? Te iskolába akarsz vinni?!
-Mivel még 16 éves vagy, igen.-nézett komolyan a szemembe.
-Ünneprontó.- vágtam be a durcit.
-Lehet, de még haza is kell menned.

Épp a fürdőszobában öltöztem vissza a tegnapi ruhámba. Ez a helyiség és a háló más volt mint a ház többi része. Derek felújította, és lakhatóvá tette. Miután kész voltam, lementem a földszintre ahol már Derek várt.
-Kész vagy?- kérdezte.
-Igen.
A kezét felém nyújtotta, hogy fogjam meg. Én persze örömmel kulcsoltam össze az ujjainkat. Az út nagy része csendben telt. De nem az a kínos csend, inkább a nyugodt kellemes fajta volt.
A házunknál a hátsó bejáraton mentünk be, mert az esett közelebb.
-Kaja van a hűtőben, ha éhes vagy. Én fel megyek készülődni.-mondtam, de arra nem számítottam, hogy követni fog. A lépcsőn állva fordultam meg, de így is fejmagasságban volt nekem.
-Búcsúcsók nélkül nem engedlek sehova.- suttogta, majd egyre közelebb hajolt hozzám. A felsőteste teljesen az enyémhez simult miközben a karjaimat a nyaka köré fontam. Egész lényemet ismerős melegség öntötte el, mikor a nyelve az enyémhez ért. A derekamat simogatta és egyre lejjebb haladt az egyik keze. Nem éreztem magam megalázva, és nem is zavart az, amit csinált. Mikor a fenekemhez ért, aprót szorított rajta, és annál fogva húzott magához.
A csók után nyomtam egy puszit az arcára, és felszaladtam a lépcsőn. A szobámban átöltöztem, bepakoltam a táskám, megcsináltam a hajam (egyszerűen kifésültem és hagytam szabadon omlani), majd vissza sétáltam a konyhába. Derek épp a reggelinket csinálta, mikor hátulról átöleltem a derekát.
-Olyan gyönyörű vagy- suttogta.
Szembe fordult velem, és birtoklóan átölelt.

A reggeli jól telt, egészen addig a pillanatig amíg rá nem kérdezett a bálra.
-Idén is lesz téli bál?-kérdezte.
-Biztos, de én nem megyek rá.- válaszoltam teljes nyugodtsággal. Viszont Derek már nem így reagált rá. A keze megállt a levegőben és értetlenül nézett rám.
-Miért?
-Nem vagyok az a bálozós típus.-életemben nem voltam még egyetlen egy bálon sem, és nem is hiányzott.
-De ez egy fontos esemény!
-Annak aki megy rá. És nélküled amúgy sem lenne jó.- néztem magam elé szomorúan. Úgy éreztem ha nélküle megyek az akkor megcsalás. Egyszerűen nem tudtam elképzelni magam egy másik fiúval lassúzni, vagy táncolni. Én ha mindenképp mentem volna akkor vele mennék. Lehet, hogy egy rózsaszín felhő lebeg az eszem felett, de én csak vele tudtam volna elképzelni magam az életben. Senki mással.

Egy hosszú és érzelmes csók után, elváltunk egymástól a jól ismert hátsó kijáratnál. Derek az erdő felé indult én pedig suliba. Kíváncsiságból elővettem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi időm van becsengetésig. 18 perc. Mennyi?! Amikor eljutott az agyamig őrült futásba kezdtem. Simán beértem volna farkassebességgel, de hát az meg, hogy nézne ki ha egy iskolás tini lány több mint 50-nel rohan a gimi felé.
A terembe Lydia mögé ültem le aki Allison mellett ült.
-Mi történt veled, vagy ezerszer hívtunk.-mondta a fekete hajú lány.
-Bocsi, elaludtam és rohannom kellett, hogy beérjek.
-Miért nem kocsival jöttél?- kérdezte Lydia.
-Hát, nekem nincs.
-Ó, rendben. Ha gondolod én szívesen behozlak reggelente.
-Tényleg?
-Persze! Amúgy sem laksz messze tőlünk.
-Köszönöm.-hálálkodtam.
Az óra dögunalom volt. Nem szeretem az angolt. Minek kell mindent tudnunk erről? Beszélni tudunk angolul akkor mi kell még? De sajnos a tanár ezt nem így gondolta és kőkeményen leadta az anyagot.