A védelmező farkas

2. évad 4 és 5. rész között

Reggel Derek mellett ébredtem, ami, nem kicsit lepett meg. Először: aludtunk már együtt, de mindig nála. Másodszor: a tegnapi veszekedéssel ugyan nem lett semmi, nem haraggal aludtunk el, de nem gondoltam volna, hogy egész éjszaka itt marad, de nem félreérteni, nagyon is örültem neki. Örültem, mert szorosan magához ölelt, és egyenletes emelkedett, és süllyedt a mellkasa. Az idilli pillanatot, a telefonom ébresztője zavarta meg, amire Ő is felébredt. Morcosan, jobban magához húzott, és nemes egyszerűséggel visszaaludt.
-Elfogok késni.- mondtam, miközben én is jobban hozzásimultam. Kicsit sem ironikus.
-Ühüm.- helyeselt, de azért nem mozdult meg.
-Ha sokáig itt maradok, apa fel fog jönni, és megnézi, hogy miért nem mentem még le.
-Már ismer. Nincs adud. Velem maradsz és kész. Tökéletes napirend.- na most melyik lány nem olvadna el?
-Dereeeeek! Elfogok késniiiii!- nyújtottam el a hangomat mert tudtam, hogy utálja. Én is de na.
-Jó, jó, csak ne sikongass.- nevette el magát.
-Hála az égnek. A hangszálaim öngyilkos merényletet hajtottak volna végre, ha még egy ilyen hangot ki kellett volna adjanak.
Az ágyból felkelve, kivettem a mai ruháimat a szekrényemből, és be mentem a fürdőbe, ahova Derek követett.
-Tudod. A búcsúcsókom. - mondta, és máris az ajkaimra tapadt. Egyik kezével az oldalamat, és a derekamat simogatta, míg másikkal a fenekembe markolt, amire egy halk nyögés volt a válasz. Beletúrtam a rövid sötét hajába, hogy még jobban lehúzzam magamhoz. Percekig csókolózhattunk, mikor már nagyon kellett a levegő, úgyhogy kénytelenek voltunk szétválni. Kiment, én pedig gyorsan felöltöztem. Semmi kihívó, sötétszürke póló, fekete farmer, és bőrdzseki, na meg fehérnemű de azt ne részletezzük. Mikor kimentem, megint egy hosszú, és érzelmes csókkal köszönt el tőlem, majd távozott az ablakon keresztül. Még egy kicsit a szobámban maradtam, és csak az emlékeimet idéztem fel. Majd ahogy azt már tudtam, apa jött fel a szobámba.
-Szia Nat! Mindjárt 8 óra.
-Óó! Jó reggelt apa. Őőő igen megyek is, mindjárt jön Lydia.-ezzel elmentem mellette, de azért egy puszit nyomtam az arcára. A cipőmet vettem, amikor dudálást hallottam, szóval Lydia megérkezett. Kirohantam a házból és beszálltam a kocsiba.
-Jó reggelt!- köszöntem vidáman.
-Jobbat.- morgott vissza.
-Mi történt?- kérdeztem aggódva, mert hát, tegnap még az életerős, narcisztikus, és mindig jókedvű Lydiához volt szerencsém.
-Haragszom Stilesra!- robbant ki.- Ki az a szerencsétlen, bunkó, aki egy egyszerű ígéretet nem tud betartani? Hát persze, hogy ő! Pont őt kellett a sors mellém rakja pont akkor! ...- ezt így nem igazán értettem, de inkább csak végig hallgattam, és láthatóan ez is segített rajta, mert mire a sulihoz értünk, teljesen lenyugodott.

A suliban minden rendben volt, az igazgatón kívül, mert hát ugye, nem ő a kedvencünk. Még a vadászok között sem. Allisonnal megbeszéltük, hogy suli után futni az erdőbe, hogy együtt tudjunk lenni. Bár nem értem, hogy ha tőlem eltiltják, miért segítettek rajtam, de mindegy. Otthon aztán, átöltöztem futó ruhába írtam a hűtőre apának cetlit, hogy elmentem, és ki is léptem az ajtón. A sziklás rész előtti szakadék előtt szoktunk találkozni, mivel arra tényleg nem jár senki. Arra kezdtem futni, de éreztem, hogy valaki követ. Nem ember, vagyis nem vadász. Ha a kanima az, akkor megszívtam, de ennek volt szaga. És milyen ismerős. Már kevesebb mint egy méterre van tőlem. Hirtelen bekanyarodtam egy fa mögé, ez elég idő volt ahhoz, hogy a követőm oda érjen, és a vállánál fogva a földre nyomtam. Nem kicsit lepett meg, hogy ki volt az.

Isaac szemszöge.

Már napok óta Dereknél lakok és bujkálok a hivatal elől. Nem pont erre számítottam amikor, igen mondtam Dereknek az átváltozásra. Meg mondjuk arra sem számítottam, hogy rögtön lesznek ellenségeink. Argenték, az a fura lény, és Scotték. Hiába hajtogatja Derek, hogy ők nem azok, meg ne merjük, bántani őket, nem a mi oldalunkon állnak. Amúgy is simán lenyomom bármelyikőjüket. Mondjuk ez a földre terítés szép volt, de én vérfarkas vagyok, ő meg nem szóval, ezzel eldőlt, hogy ki fog nyerni.
-Mit keresek itt?- kérdezte. Azt hiszem Natalien.
-Sétáltam az erdőben.- válaszoltam flegmán.
-Miért követtél?
-Kedvem volt hozzá, amúgy sem tudsz semmit sem ellenne tenni.- ezzel kirúgtam a lábait alóla, és felálltam. Ő a földön maradt és onnan mosolygott rám. De miért mosolyog? Ő is kirúgta alólam a lábaimat, hasba rúgott, átfordított a fájó részre és hátra csavarta a kezeimet.- Te nem vérfarkas vagy.
-Hát tényleg nem. Szóval felteszem még egyszer a kérdést. Miért követtél?
-Nem a mi oldalunkon állsz. Kedvem volt hozzá.
-Szóval nem Derek küldött.
-Ugyan, ő elvan a haragjában, mert Erica lesmárolta.- közöltem vele, szemrebbenés nélkül. Viszont ő nem így reagált rá. Elengedte a kezeimet, mire én felé néztem de ő csak hátra felé tántorgott egészen egy fáig.
-Mikor történt ez?!- kérdezte idegesen.
-Tegnap, vagy tegnap előtt.- ráztam meg a vállam. mire ő se szó se beszéd, elfutott.

Natalien szemszöge

Lesokkolt a hír. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy igaz. Derek tudja, hogy ez választott minket széjjel Jakkel is. Elrohantam Isaacktől egyenesen Derekhez. Tudnom kell az igazat. Tényleg képes volt erre?
Az erdőben és a városban is farkas sebességgel futottam, nem érdekelt most semmi. A lejárathoz érve feltéptem az ajtót, és berontottam rajta.
-Derek!! Derek!! - kiabáltam, mire kilépet a metró kocsiból.
-Szia. -köszönt aggódóan mikor meglátta az arcomat. Biztos elég beesett lehet.- Mi történt?
-Igaz?- kérdeztem félig sírva.- Igaz, hogy te és Erica csókolóztatok? Tegnap, vagy tegnap előtt?- annyira imádkoztam, hogy ne legyen igaz, csak hazudott, csak fel akart húzni, de ,de Derek lehajtotta a fejét, és a karjait is leengedte.
-Igen.- csak ennyit mondott, bennem még is egy világ dőlt össze. A térdeim nem bírták el a testemet és a fal mentén a földre csúsztam. Ő a lépcső alján, én a tetején.
-Miért nem mondtad? Érzel valamit iránta? Te képes voltál velem egy ágyban aludni, mikor ezt tetted?
-Nem Nat nem érzek iránta semmit, kérlek én, nem tudtam, hogy hogyan mondjam el, kérlek bocsáss meg! Könyörgöm Natalien! Ő csókolt meg én nem, kérlek Kicsim!- mondta és közben feljött a lépcsőn.- Én ...
-Nem. Most, most időre van szükségem.
-Értem, gyere.- nyújtotta felém a kezét, de én nem így gondoltam.
-Nem Derek. Ezt most egyedül kell átgondoljam.- mondtam és nagy nehezen felálltam, mire könnyek csordultak ki az Ő szeméből is. Megfordultam és rohantam vissza az erdőbe a találkozó helyre, hogy szóljak Allisonnak, hogy most nem tudok beszélgetni, most nem megy. Semmit se tudok tenni. A helyen már csak egy cetli várt, hogy nem tudott megvárni, mert a szülei hívták. Most ez pont jól jött ki. Átugrottam a szakadékon, és a túloldalon, sírva lerogytam a földre. Az évek alatt már sok fájdalom ért, de ehhez fogható, még talán soha.

Derek szemszöge

Szólnom kellett volna neki, tudtam, hogy szólnom kellett volna. Itt ülök az ágyamon, és csak rá tudok gondolni. A könnyeim újra előtörnek, de nem tudok megálljt parancsolni. Nem is akarok. Még mindig itt érzem az illatát, olyan intenzíven, mintha itt lenne mellettem. De nincs itt, és ettől megőrülök! Most kitudja, hogy hol lehet, hogy sír-e vagy nem, hogy van-e mellette valaki, vagy nem. Istenem már most is annyira hiányzik. A farkas énem tombolt, és meg akarja találni, a karjaiba akarja zárni, hogy aztán sose engedje el onnan. Én is ezt akarom. Érezni akarom az ajkai ízét, átakarom ölelni, látni akarom a mosolyát, a mosolyát amit én töröltem le a gyönyörű arcáról. Amik most könnyben úsznak valahol, kitudja hol. Nagyon utálom magam. Erica miatt. Miatta sír valahol életem értelme, és én nem tudok segíteni neki. Mert én is hibás vagyok. Legszívesebben most mennék megkeresni, és addig tartanám a karjaimban amíg meg nem nyugszik. De hát, hogy nyugodhatna meg az én karjaimban, amikor miattam szomorú. Nem tehetek semmit, és ez megöl. Csak mellette akartam, akarok lenni.