A védelmező farkas

2 évad 12 rész/b

                      Natalien szemszöge

A vasgyárhoz mentünk, pont az volt félúton a kórház, és a Hale ház között. Régi szép emlékek. Na jó, ezek annyira nem szépek, de abból az időből vannak, amikor még együtt voltunk Derekkel. Együtt voltunk. Fura, még sose mondtam ki hangosan. Így is feszítő érzés, szinte pusztító. Milyen lehet hangosan kimondani? Van egy olyan érzésem, hogy nem akarom megtudni.
Derek elment valahova, én meg kettesben maradtam Peterrel. Hát, nem volt valami kellemes társaság. Nem beszélt meg semmi, de, szerintem senki sem akar azzal egy légtérben maradni-főleg nem kettesben- aki valamikor meg akarta ölni. Vagy ilyesmi. De aztán mégis megtört a csend.
-Tudom, hogy együtt voltatok. Igazából csak most tudtam meg, de gondolom már a halálom előtt is, hogy mondják ma? Jártatok?- kérdezte. Na erre most mit mondjak? Mi van, ha valami hátsó szándéka van ezzel is? Jó, most segít, meg próbál jó lenni, de ez meddig tart? Amíg újra meg nem erősödik, és megint megpróbál megölni egy alfát, hogy ő lehessen az? Nem tudom, hogy mi van.
-Miért érdekel annyira?- kérdeztem vissza végül.
-Mondanám, hogy mert ő az egyetlen élő rokonom, és érdekel a hogyléte, de úgyse hinnéd el. De amúgy ezért. Eddig nem volt túl szerencsés szerelem terén.- húzta el a száját.
-Mire akarsz kilyukadni?- néztem rá enyhén vádlóan.
-Hogy miért szakítottatok, mert még mindig szeretitek egymást.- Hát ez, hát ez erős. Peter kimondta a kegyetlen igazságot. Se nyelni, se köpni nem tudtam. Szólásra nyitottam a számat, mégsem mondtam semmit. Mit is mondtam volna? Hát igen, de tudod nem olyan rég Derek megkarmolt, és kiderült, hogy nekem Ő a párom, de neki nem én vagyok az, így jobb, ha most szakítottam, mintha akkor, mikor ez kiderül. Ja, szerintem ez nem a megfelelő.- Én csak segíteni akarok. Ez rosszat tesz, mindkettőtöknek. Tudod a vérfarkasoknál, meg a te fajtádnál ....
-Igen, tudom a farkas-páros dolgot.- mondom határozottan, de a hangom akaratlanul megremeg a végén. - Ez veszett ügy.- suttogom.
-Nem igazán hallottam amit mondtál, de szerintem nem valami biztatót.- úgy mondja, mintha valami rosszat csináltam volna.- Csak mérgezitek egymást ezzel, béküljetek ki és kész. - rántja meg a vállát.
-Lényegtelen. Jön Derek.-mondtam, miközben a közeledő alakot néztem.
-Argent is jön.- ért ide.
-Hogy mi?- akadtam ki.-Minek?
-Scotték mondták. Állítólag segíteni akar.
-Hát ez váratlan fordulat.- szólt Peter.
-Miért tenné?- kérdeztem.
-Fogalmam sincs.-válaszolt Derek.- Mindjárt itt lesznek. Menjünk.- és ezzel Peter elbújt, mi meg Derekkel elmentünk az úthoz. Az idő nagyon lassan telt, már azt hittem, hogy defektet kaptak, mikor Derek felkapta valamire a fejét.
-Jönnek?- kérdeztem.
-Igen.- válaszolt röviden.- Figyelj, kérlek, ígérd meg, ha arra kerül a sor, hogy még több vadász jön, elmenekülsz, vagy elbújsz. Kérlek.- nézett a szemembe. Már épp tiltakozni akartam volna, mikor újra megszólalt.- Kérlek Nat.- fogta meg a kezem.- Csak ígérd meg.
-Miért csinálod ezt? Nem kell felelősséggel tartozz miattam, megtörtént, ami megtörtén.
-Mert...- de már szerintem sose tudom, meg, mert egy autó fényszórói megvilágítottak.
-Itt vannak.- mondom. Lassan közelebb sétáltunk, majd amikor Argent kiszállt az autóból, Derek rögtön a háta mögé bújtatott.- Nem lesz semmi baj.- suttogom neki.
-Nem értetek jöttem, hanem Jacksonért.- mondta.
-Ez valamiért nem nyugtat meg.- válaszolt Derek. -Vigyétek be.- mondta a fiúknak. Scott bólintott, és elment Jacksonért, aki egy hullazsákban volt. Bementünk egy elhagyatott melléképületbe, ahova Scotték letették Jacksont.
-Hol vannak?- kérdezte Scott. Derek csak kérdőn nézett rá.- Peter és Lydia?
-Mindjárt itt lesznek. -remélem, tettem hozzá magamban. Derek feltűnően csendbe oda ment a fiúhoz.
-Oké várj egy kicsit.- mondat Scott.- Azt mondtad, hogy megtudod menteni.
-Derek mit csinálsz?- kérdeztem, miközben közelebb léptem hozzá.
-Nem lehet megmenteni, ahhoz már túl késő!- mondta egy kisit hangosabban.
-Na és, na és mi lesz a .... - kezdte Scott.
-Gondolkozz már!- vágott a szavába Derek.- Most Gerard irányítja őt. Jacksont a saját vérebévé alakította. Ő tervelte ki ezt az egészet, hogy Jackson még nagyobb lehessen. Még erősebb.
-Nem.- szólalt meg Argent.- Nem, nem tenne ilyet. Ha Jackson egy kutya, most válik veszetté. És ő nem hagyna életben egy veszett kutyát.
-Persze hogy nem.- szólalt meg, Gerard?! Ez meg hogy a francba került ide?- Minden lény, ami ennyire veszélyes - itt rám nézett - jobb ha elpusztul. - Ezzel végszóra Jackson kinyitotta a szemét, felült, és rám nézett. Miért néz rám? Most, most én vagyok a célpont? -Öld meg!- adta ki a parancsot. Jackson rám fújt, és még mielőtt bárki bármit is tehetett volna nekem jött, és könnyedén felkapva eldobott. Rettenetesen fájt. A varrataim valószínűleg megint felszakadtak, és éreztem, hogy valami reccsen a vállamban. Gurultam még párat, majd a hasamon megáltam. Ahogy oldalra fordítottam a fejem láttam a kanimát. Félig már átalakult, és lendítette a karmát, de valaki ellökte előlem. Derek hozzám sietett, és segített felülni.
-Minden elismerésem Scott.- mondta Gerard. A kanima mellé állt, és már teljesen átváltozott.- Lelki ismeretes barát vagy, így elhoztad Jacksont Derekhez, hogy megmenthesse. Csak mind e közben azt nem vetted észre, hogy ezzel elhozod Dereket hozzám.- de jó. Szóval ilyen tudom hol vagy kapcsolat van közöttük. Ekkor egy nyílvessző repült a levegőbe, egyenesen Isaac mellkasába. Allison. Scott hozzá futott, és menedékbe húzta. Argent lőni kezdett a kanimára, nagyjából esélytelenül. Derek felkapott, és engem is védettebb részhez vitt. De ekkor történt valami. Megerősödtem. Veszély volt. A barátaim veszélyben voltak, a falkám. És engem ez erősít. Felálltam a ládáról ahova rakott, és vissza indultam a "harctérre". Derek még utánam kiáltott valamit, de nem igazán érdekelt. Nem, most csak csak az járt a fejemben, hogy meg kell védenem azt, aki bajban van. Amint kiértem oda, láttam, hogy Jackson eldobja Argentet, és utána megy. Hangosan ráordítottam, mire rám kapta a fejét. De nem csak én üvöltöttem. Derek ugrott mellém átváltozva. A kanima háta mögött pedig ott állt Scott és Isaac, szintén átváltozva. Hát akkor, most vagy soha. A pengéimet kitolva rohanni kezdtem a kanima felé. A kanima rám fújt, de semmi egyebet nem tett. Az utolsó lépésnél megtorpantam, így a kanima előre tervezett védekező csapása a levegőbe kapott. Ezt kihasználva átszúrtam a felkarját, tudván, hogy még ez sem öli meg. A "lábait" kisöpörtem alóla, de nem hasra esett, hanem négykézláb megállt. Még mielőtt feleszmélhettem volna, a farkát a lábam közé csavarta, és eldobott, már megint. A levegőben pörögve láttam, hogy a többiek rá támadnak. Hangosan nyekkenve érkeztem földet, de úgy éreztem, hogy a tüdőm leszakadt a helyéről. Gyorsan- már amennyire tudtam- felálltam, és mentem volna segíteni, de már késő volt. Derek félig lebénult, Isaac a földön, Allison a kanima karmai között, Scott pedig velük szemben.
-Még nem kicsikém.- szólt Gerard.
-Mit csinálsz, kérdezte Allison.
-Azt amiért idejött.- mondta Scott.
-Szóval tudod.
-Miről beszél Gerard?- kérdezte Allison.
-Akkor jöttél rá, amikor a kórházban megfenyegettelek igaz?- kérdezte. Nagyon nyugtodnak látszott. Mintha erre számított volna. És mi már megint belesétáltunk a csapdájába. Túl sokszor van már megint.- Akkor láttam valamit a szemedben. Kiszagoltad igaz?
-Haldoklik.- jött rá Isaac.
-Igen.- helyeselt Gerard.- Már egy jó ideje. Sajnos, az orvos tudomány még nem tudja gyógyítani a rákot. De a természet feletti erők igen.- nézett Derekre.
-Szörnyeteg vagy!- sziszegte Argent.
-Még nem.- válaszolt.
-Mi a fenét csinálsz?- akadt ki még jobban Allison. Jackson még jobban megszorította Allison nyakát, mire ő benne a szusz is megakadt.
-Őt is megölnéd?- kérdezte dühösen Argent.
-Ha a túlélésről van szó, még a saját fiamat is megölném.- Tette fel a pontot az i-re.- Scott!
-Scott ne tedd!- szóltam rá.
-Mindenki az ösztöneiben bízik Nat! Nekem is ezt kell tennem.- mondta, majd jelentőségtejesen a szemembe nézett. Az ösztöneiben bízik. Lenne egy terve? Körbe nézett a társaságon, majd még egyszer a szemembe nézett, és elindult Derek felé. Lehajolt hozzá, a nyakánál megragadva vonszolta Gerardig. Derek könyörgött neki, hogy ne tegye, de Scott nem hallgatott rá. Nagyon remélem, hogy van valami terve. Szörnyű volt nézni, hogy Derek szenved. Legszívesebben kitéptem volna őt Scott kezei közül, de tudtam, hogy azzal mindent elrontok. Szóval nem tettem.  De attól még pokolian fájt. Mintha, mintha valami össze akarná nyomni a mellkasomat, és a szívemet. A könnyeimet is nehezen fogtam vissza. Már-már homályosítani kezdték a látásomat, de nem engedtem nekik. Azzal elárulnám magamat. Meg amúgy sem annak van itt az ideje. A moston áll, vagy bukik minden. Vajon Derek tud a tervről? Vagy leesett neki abból, amit Scott mondott nekem? Mert végül is igaza van. Az ösztöneimre kell hallgassak. Megérezném, ha baj lenne. És bármennyire is annak látszott az, amit láttam, igazából nem volt az. Gerard most rakta a karját Derek szájához. Fájdalmas grimasz ült ki a rohadék arcára, majd elrontotta az alkarját. Fájjon is! Remélem bele hal. De ahogy látom, ez kezd megvalósulni. Büszkén mutatta fel a karját, de abból csak fekete vér fojt.
-Mi az?- kérdezte aggódva. Döbbenten nézte végig a csurgó folyadékot, szinte már rémülten. - Ez meg mi a fene? Mit csináltál velem Sc-Scott?- Derek értetlenül nézett a fiúra.
-Azt mondták Gerardnak van egy terve.- mondta. - Nekem is volt. - A vadász kutakodni kezdett a zsebében, majd valami kis fém izét szedett elő, amit felnyitott. Mintha gyógyszer adagoló lett volna. Talált-süllyedt. Kiborította a kezébe a pirulákat, és összezárta a markát, ezzel megőrölve a gyógyszer szemeket. Madárberkenye. Immunissá tesz.
-Hegyi kőris!- ordította fájdalmasan. Ja igen, szinonimák. Az ordítás hamar elfulladt. Gerard térdre rogyott, és vérezni kezdett az orra, a szemével egyetemben.  Hirtelen rázkódni kezdette, mintha valami rohama lenne. Ezután sugárba kihányta a madárberkenyét. A fájdalmaktól eldőlt, gondolom haldoklott. Mégsem éreztem semmit. Scott rám nézett, várva mit teszek. Várta, hogy megmondjam, megérdemli-e a segítséget. De én megráztam a fejem.
-Miért nem mondtad?- kérdezte Derek Scott-ot.
-Mert igaz, hogy alfa vagy, de nem az enyém. - ez most kicsit erős volt. Bár, kellett egy nagy pofon Dereknek, hogy végre valaki magához térítse.
Már azt hittük, hogy kilehelte a lelkét, mikor Gerard elordította magát.
-Öld meg őket!  Öld meg őket!- aztán végleg elterült a földön. A kanima elengedte Allison nyakát, aki ezt kihasználva könyékkel orrba vágta, ám ez meg sem kottyant neki. Könnyűszerrel ellökte, ás támadásba lendült, megint. Felém futott, és én már vártam is az ütéseket, mikor valami kocsi behajtott a vékony lemez falon, és elütötte. Istenem! Ekkora megkönnyebbülést talán még sose éreztem. A kék jeep volt az, benne Stilessal, és Lydiával. Scott elmosolyodott, miközben a két utas rémülten forgolódott.
-Eltaláltam?- kérdezte Stiles. Nem volt időnk válaszolni, mert a kanima felugrott a motorház tetőre. Lydia csak felsikkantott, de Stiles rémülten üvölteni kezdett. Elindultam feléjük, mert láttam, hogy Lydia kiszáll a kocsiból. Stiles is követte, aki Scott háta mögé menekült. A megmaradt barátnőm a kanima elé állt.
-Jackson!- szólt rá. Felemelte a kezét a mellkasa elé, amiben egy kulcs volt. Még jobban futni kezdtem, de Jackson megállt. Ránézett a kulcsra, és változni kezdett. Mintha, meglepte volna. Mintha egy emlék, amiben a kulcs is szerepel, visszahozta volna az igazi Jacksont. Kivette Lydia kezéből a kulcsot, és a lány szemébe nézett. Teljesen visszaváltozott. Nem az ádáz fenevad volt, hanem egy sérült fiú, akinek túl sok volt az elmúlt időszak. Lassan elhátrált, és a szemembe nézett. Elmosolyodott, és megrázta a fejét. Azt akarja, hogy valamit ne csináljak. De mégis....
Nem volt időm gondolkodni. Jackson még egy aprót biccentett Derek felé, és a következő pillanatban ketten nyársalták fel a karmaikkal. Peter és Derek a levegőbe emelte, majd kihúzták karmaikat, és hagyták Jacksont elterülni a földön. Peter győztesen mosolygott, ellentétben Derekkel. Lehajolt a fiúhoz, és tartotta a hátát, amíg Lydia oda nem rohant. Hasonlóképpen éreztem én is. Térdre rogytam és a szám elé kaptam a kezem. A könnyeim homályosítani kezdték a látásom, miközben minden más fájdalom megszűnt. Csak a lelki kín nem. Nem is tudom mi történt. Beszéltek még valamit, majd csak Jackson fekvő testét láttam. Élettelenül. Ez rázott meg a legjobban. Valaki felsegített, mire én rögtön a vállába fúrtam a halántékom, és onnan néztem tovább. A hátamat simogatta nyugtatásképp, de nem segített. Derek volt az. Mikor felnéztem a szemébe, csak színtiszta bűntudatot, és önmarcangolást véltem felfedezni. Arcomat a mellkasába fúrtam, és zokogtam. Csókot nyomott a homlokomra, és érzetem, hogy valami nedves a hajamba csöppen. Nem, ez nem történhet meg! Jackson a barátom volt. De miért csak volt? Ez igazságtalan. Bárcsak, bárcsak valami csoda folytán ... Áh, csodák nem léteznek.
Vagy talán csak ma. Hallottam valamit. Mindannyian hallottunk hallottunk valamit. Mintha valami kaparászna. Jackson felé néztem, de, de nem hittem a szememnek. A kaparászást ő okozta! A karmai voltak azok! Túlélte! Istenem ez az!! Mindannyian érdeklődve figyeltük, hogy mi történik. A sebe begyógyult, majd kinyitotta a szemét. Már nem volt kanima. A szemei acél kéken világítottak, ahogy egy vérfarkasé. Felült, majd felállt, és erőteljesen elordította magát. Életben van. És csak ez számít. Mert már vége van.