A védelmező farkas

2 évad és 3 évad között/b

A tegnapi nap után azt hittem, hogy a mai nem lesz annyira szörnyű. Nem kell majd itthon szenvednem az unalomtól. Hát ehhez képest, már a reggelem elcsesződött. Kezdjük azzal, hogy ugye senki nem szeret fuldoklásra ébredni. Hát igen én sem. Úgy hogy ahogy realizáltam a helyzetet, rohantam a fürdőbe, hogy ne "fessek" össze mindent. A vécé fölött görnyedve adtam ki magamból, egy újabb adag vért, és mérget. A fejem lüktetni kezdett, és az egész testem remegett a fájdalomtól, és a hidegtől. Miután végeztem a hányással, lekucorodtam a hideg padlóra, hátha enyhíti a fájdalmam. De nem segített. A fejem tüzelt, és nagyon fájt. A testemben pedig egyszerre érzetem, hogy megfagyok, és megégek. Mintha minden egyes kis részemet érzetem volna. Borzasztó érzés. A hideg padló nem segített. Megpróbáltam feltápászkodni, de ahogy felnyomtam magam a karommal, éles fájdalom hasított az egész testembe. Hátra döntöttem a fejem, és némán eltátogtam egy "au"-t. Négykézlábra küzdöttem magamat, de már könnyek folytak az arcomról. Bementem a zuhany alá, és újabb nagy fájdalmak árán megnyitottam a vizet, de ezután minden elsötétült.

Lydia szemszöge

Már vagy kétszer dudáltam Natnek. Ez nem igaz, hol van? Kiszálltam, és az ajtóhoz sétáltam. Lendítettem a karom, hogy kopogtassak, de ahogy az ajtóhoz értem, magától belökődött. Mi a... Hol van Nat? Félek. Remegő lábakkal beljebb léptem.
-Hahó? - kérdeztem reszkető hanggal. A gombóc a torkomban nagyobb lett. Minden kis zajra oda kaptam a fejem. Hallottam valamit fentről. Mintha folyna a víz. Lassan arra kezdtem lépkedni, de közeben rettegtem. Csak Nataliennek ne legyem semmi baja! Felmentem a lépcsőn, egyenesen Nat szobája felé. Az ajtó nyitva volt, a kilincs véresen.
-Istenem! Istenem! Istenem! - suttogtam. Egész testemben remegtem, de tovább haladtam. Belöktem az ajtót, de nem volt bent senki. A szívem már a torkomba dobogott, én pedig egész testemben remegtem. A víz csobogás a fürdőből jött. Kérlek, kérlek legyen ott! Nagyot nyelve indultam meg a helyiség felé, hangosan zakatoló szívvel. A szememet szorosan becsuktam, vakon nyitottam az ajtót. De ami ott várt... Vér a padlón a zuhanyzóban, és egy pisztoly. Sikítottam.

Natalien szemszöge

Fáj a fejem. Fáj mindenem. Elraboltak, egyedül vagyok. Félek. Nem akarom ezt. Haza akarok menni. Apához, Nagyihoz, Brianhoz, és Derekhez.
Egy ágyban vagyok, a hálóingemben. Azóta, hogy Hadvier elrabolt, nem emlékszem semmire. A víz alatt voltam, a fürdőben, ott betörtek, én próbáltam verekedni, de kiütöttek. Remek, még egy pszichopata. Csak tudnám, miért pont én? Biztos találna minden ujjára minden nap más nőt, miért pont engem akar szexre? Már csak abban reménykedhetek, hogy a sérüléseim miatt undorodni fog tőlem. Ha az sem jön be, akkor meg leleplezem magam. Mondjuk akkor lehet, hogy megöl, de jelen esetben nem tudom mi a jobb. Végül is, meg mérgeztek. Nem mindegy mikor halok meg? Csendben sírni kezdtem. Nem az elrablás miatt, hanem úgy minden miatt. Félek, nagyon félek. De ki nem félne?
Lépteket hallok. Istenem! Amíg én itt bőgtem nem kerestem semmi fegyvernek használható dolgot. Gyorsan akartam cselekedni, aminek meg lett a következménye. Fájdalmasan nyögtem fel, majd vissza estem az ágyba, és, és elröhögtem magam. Röhögtem a saját nyomoromon. A szobába belépett az a szemétláda.
-Min nevetsz így babám? - lépett mellém.
-Nem mindegy?! - mondta neki röhögve. Ez engem nem fog megijeszteni. Felőlem akár meg is verhet, abba úgyis belehalok.
-De sok gond van veled babám! - ült le az ágyra.
-Ti bedrogoztatok? - kérdeztem, mert kezdett feltűnni, hogy nagyon jó kedvem van. Túlságosan is.
-Nem, kicsim. Hogy jut ilyen az eszedbe? Neked azt nem is szabad. - ingatta a fejét.
-És most mi lesz? - kérdeztem. - Megversz? Megbüntetsz?- kérdeztem gúnyosan. - Nem félek tőled. - rántottam meg a vállam, már amennyire tudtam.
-Nem is azt akarom, bár a büntetés csábítóan hangzik. Szívesen elverném a szép kis formás fenekedet. - a szemében fekete fény gyúlt, ami miatt még jobban undorodtam tőle, és ennek utat is engedtem. Elhúztam a számat, és becsmérlően néztem rá. - Ugyan Natalien, tetszeni fog, ígérem.
-Mi lett a Roxennel? Rájöttél, hogy így az embereid kevésbé néznek kattantnak? - nevettem el magam újra.
-Velem te nem beszélhetsz így! - hihetetlen, hogy ez a rohadék ilyen könnyen képes változni. Annyira, kiszámítható. De legalább akkor tudom, hogy nem ő a nagyfőnök. Az apja, vagy anyja, esetleg valamilyen rokona lehet az.
-Miért? Ha azt hiszed, hogy valamikor is behódolok neked, nagyon tévedsz. Nem érdekel, ha megversz, ha meg akarsz majd ölni. Te. Nem. Fogsz. Engem. Uralni. - mondtam tagoltan, végig a szemébe nézve.
-Azt majd meglátjuk. - köpte felém a szavakat, majd felállt. - Csak hogy tudd. Most azért úsztad meg ennyivel, mert csúnyán meg vagy sérülve.
-Mint mondtam, nem félek tőled, és nem érdekel mit csinálsz velem, nem fogok neked behódolni. - mondtam teljes komolysággal egy csepp gúny nélkül. Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. Se bosszankodást, se dühöt, se semmit. Így járt. Akit nem érdekel, azt nem tudja bántani. Szívás.

Lydia szemszöge

Miután felébredtem a döbbenetből, visszarohantam a kocsimhoz, és elővettem a telefonomat. De mégis ki a francot hívjak? A rendőrséget nem tudom, hogy kéne-e. Végül is akkor gyakorlatilag elmondom nekik, hogy a természetfeletti létezik. De ott volt egy pisztoly. Akkor a vadászok támadtak rájuk? Bassza meg! Kit hívjak?! Már könnyek mardosták a szeme, miközben a kezemben szorongattam a mobilomat. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
-Sajnálom Nat! Úgy sajnálom! - zokogtam fel.
A csengőhangom ébresztett fel a sírásból. Scott volt az.
-Háló? - sírtam bele. - Scott?- remegett meg a hangom.
-Szia. Lydia te sikítottál? - nem szóltam. - Lydia! Mi a baj? Mi történt?
-Nat.- nyögtem ki. - Gyertek ide. Most.
-Oké, de mi történt? Lydia, miért sírsz? - akadékoskodott Scott. Legalább már halottam kocsi ajtó csapódósát, tehát tudtam, hogy jönnek.
-Csak, csak gyertek ide. - kérleltem, majd letettem a telefont.

Natalien szemszöge

-Amúgy tényleg Jonathannak hívnak, vagy van más neved is? - kérdeztem.
-Nem tudom eldönteni, hogy megbékéltél a helyzettel, és ismerkedni akarsz, vagy csak információt gyűjtetsz.- sóhajtott fel látványosan.
-Kitudja. - rántottam meg a vállam.
-Na babám, megyek, de ha bármikor látni akarsz, nyugodtan gyere ki a szobából. - állt fel az ágyról, és az ajtóhoz lépett. - Addig, is, pihenj egy kicsit. Ne aggódj nem vagy bekamerázva. - hát ez most megnyugtatott. Kiment. Én felpattantam az ágyról, és elkezdtem kutatni. Hogy mit? Kiutat, fegyvert, vagy valamit, ami segít a szökésben. Bár fegyverként, van nálam hat penge. Na jó, ez most nagyon beteg volt.
Az ablakon kinézve realizáltam, hogy legalább, öt méter magasan vagyok. Az egy kicsit magas. Kicsit nagyon magas. Oké, akkor a kiugrás a végső megoldás. Van itt egy nagy szekrény. Abban mi van? Oda mentem és kinyitottam. Egy csomó ruha, és cipő. Na ez legalább jó valamire. Nagyjából minden volt benne, csak melltartó nem. Miért is csodálkozom? Hiszen ennek csak szexre kellek. Ahhoz meg ugye az nem kell. Kiszedtem onnan egy fekete enyhén testhez álló pólót, és egy szintén szűkebb fazonú kék farmert, és egy tornacipőt. A többi ruha, khm hogy is mondjam... Kurvás, ribancos? Ja valami ilyesmi. Úgy döntöttem egy sarokba fordulva fogok átöltözni. Hiába mondta, hogy itt nincsenek kamerák, nem igazán bízom benne, aminek az a következménye, hogy nem bízom benne. Most jön a neheze a dolognak. Az öltözés. Gyerünk Nat, túléled!-biztattam magam. Derék tájon megfogtam a hálóingem, és felfelé kezdtem húzni. Az egész felsőtestem szét akart szakadni. Rettenetesen fájt. Nem bírtam. A térdeim megrogytak, és lerogytam a földre. Ott sírtam kitudja mennyit.