A védelmező farkas

1 évad 7 és 8 rész között/b

Natalien szemszöge

Reggel Allison szobájában ébredtem. Szakított Scottal és ez teljesen kiborította. Az ágyban Allison, Lydia, és én keresztbe aludtunk egy pótágyat a lábunk alá rakva. Ahogy rá néztem az ében fekete hajú lány arcára megláttam a kisírt szemeket. Scott teljesen elcseszte a kapcsolatukat. Nem kellett volna ennyiszer leráznia a lányt.
A konyhában ettük a reggelinket csendben.
-Mit csinálunk ma?-kérdeztem.
-Szerintem én ma egész nap a szobámban leszek.-motyogta ALLISON.
-Még mit nem! Szomorúság ellen legjobb a vásárlás!- kiáltott fel Lydia. Hát nekik lehet. Én személy szerint utálok vásárolni. De ha Allison ettől jobban lesz, akkor menjünk. Már Allison szobájában öltözködtünk amikor a lányok meglátták a sebhelyemet.
-Natalien-szólitott meg Allison.
-Hm?
-Az éjjel, hogy értetted azt, hogy voltál már ilyen helyzetben?
-4 évvel ez előtt a barátnőmet és engem megtámadtak és, és a barátnőmet .... a barátnőmet rajtam keresztül ... rajtam át .. lötték le.- itt már nekem is eleredtek a könnyeim. Erre a két lány két oldalról ölelet meg.
-Natalien- szólt hozzám most Lydia- a suliban sosem tudtam, hogy igazán milyen is vagy te. Először azt hittem, hogy félős vagy. De mindig megvédted magadat, kiálltál magadért. Aztán most rájöttem, hogy csak túl korán nőttél fel.-
Ezzel a megszólalásával Lydia teljesen megdöbbentett. Lehet, hogy élvezi, hogy ő a suli királynője, lehet, hogy tényleg van egy kemény, felszínes külsője, de ... de ő is olyan mint Jackson. Ugyan olyan tinédzser mint mindenki más.
A plázában sétálgatva kezdett elfogni az az érzés amikor, valamihez nagyon nincs kedved.
-Na és mit akartok venni?-kérdeztem.
-Ami megtetszik, és akarunk! De minimum 5 darab.-válaszolt Allison.
-Hát jó.
-Te nem szeretsz vásárolni!?- fordult felém Lydia.
-Nem igazán a szívem csücske.- vallottam be.
-Ezen sürgősen válltoztatnunk kell.
Lydia és Allison már vagy egy tucat ruhát felpróbálltak, miközben én inkább az árcimkéket nézegettem. Mikor Allison kilépett a fülkéből elkaptam a fejem az árról.
-Még mindig semmi?-kérdezte az ekkor kilépő Lydia.
-Igen, és nem azért, hogy megusszam a vásárlást.
-Nem tetszik a bolt?
-De, jó ez találok itt valamit.
-Mi álljuk.- mondta Allison.
-Nem, nem, tényleg csajok ezt nem fogadhatom el.
-De igen ez a legkevesebb. Megmentetted az életünket.

Vásárlás után beültünk az egyik kávézóba, egy eldugott asztalhoz. Teljesen normálisnak éreztem magam. Mintha egy pillanatra semmi baj nem lett volna körülöttünk. Jó érzés volt. Kezdtem megérteni, hogy miért kívánta ezt nekem mindenki. Megértettem, hogy Kris miért azt írta a levélben amit, és most azt teszem amit kért. Átlagos dolgokon beszélgettünk, normális tinédzserek módjára. Mint például most, ahogy Lydia arról győzködve Allisont, hogy az eladó fiúnak nagyon bejön.
-Te mit gondolsz Nat?- kérdezte Allison.
-Hm. Nem átlagosan nézett rád. Szerintem megismerkedne veled.-álltam Lydia pártjára.
-Élénk fantáziátok van.- mormogta.- Remélem nem a Beachon gimibe jár. Ne vigyorogjatok már!
A vadalma képünket Lydia mobilja törte meg.
-Oh anya írt, hogy mennem kell.
-Én is lassan otthon kell legyek, az éjszaka óta a szüleim jobban féltenek mint egy 5 évest.
-Anya, szüleim.-suttogtam. Nekem ott van apa, Brian, nagyi, és most már Derek, és a csajok. Ennyi nekem elég.
Megittuk a kávéinkat, és Allison haza vitt engem.

Derek szemszöge

Miután tegnap elmentem Natalienéktől még kaptam tőle egy üzenetet:
Szia! Segítenem kell egy barátnőmnek ezért holnap csak este felé tudunk találkozni. Aludj jól.
Natalien.
Ezek után nem kérdés, hogy hogyan aludtam. Azzal a tudattal, hogy valakinek fontos vagyok, hogy valaki törődik velem.
Másnap szürkületkor elindultam Natalienék háza felé. Gondoltam már nem venné zokon ha a szobájában várom meg. Amint megláttam a házukat felugrottam a tetőre egyenesen a lány ablaka elé. A karmaimmal benyúltam az ablakrésen és feltoltam a keretet. A szobája egyszerű volt. Sárgás-vaj színű falak, az ablakkal szemben ruhásszekrények, ezek között egy íróasztal háttal az ablaknak. Az ajtó a szekrényektől balra volt és ugyan azon az oldalon a fal mellett egy franciaágy. Az ágy végénél egy fotel ami szemben volt egy gyönyörű matt fekete zongorával. A hangszer felett egy kép lógott a falon, amin Natalien és egy másik lány karöltve mosolyog a kamerába. Talán róla beszélt nekem. Akik képesek ártatlan 12 éves ember lányokat lelőni. Olyanokat akik ártatlan ember gyerekeket gyilkolnak. A gondolatmenetemet léptek zaja törte meg. Natalien jött fel a lépcsőn.
-Szia.-köszöntem neki.
-Szia.- mondta majd közelebb lépett hozzám és lágyan megcsókolt. A karjaimat köré fonva magamhoz húztam ezáltal átvéve az irányítást (nem tehetek róla ilyen vagyok). Ajkaink elválása után is ölelve tartottam.
-Az ablakon át jutottál be?-kérdezte.
-Mit kapok ha elárulom?
-Hm. Mit kérsz?
-Csak egy csókot.- majd finoman birtokba vettem az ajkait. A kezével a hajamba túrt ezzel még közelebb húzva engem magához.
-Na hol jutottál be?- szakadt el az ajkaimtól hirtelen.
-Az ablakon.- majd újra csók csatákba kezdtünk. A nyelvem utat tört a szájában ezzel teljesen meghitté téve a hangulatot. Akkor úgy éreztem bármit meg tennék érte, mindig óvnám és boldoggá tenném. Annyira szerettem.
A levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

-Milyen barátnőnél voltál?
-Allison szakított Scottal és teljesen kiborult.- Mi? Nat Argentéknél aludt?
-Vele voltál? Allisonnal?
-És Lydiával. Derek mi a baj? Ragyog a szemed.
-Bántottak? Nem fenyegettek meg?- kérdeztem aggódva. Ha Kate egy ujjal is hozzá ér én esküszöm.
-Nem, dehogyis miért tették volna?
-A nő aki a múltkor a házamban megtámadott, Allison nagynénje. Allison egy vadász család tagja.- erre Nat hangja elakadt.- Nem azt mondom, hogy ne találkozgass vele, csak arra kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra. Nem tudhatják meg hogy mi vagy érted?- vettem az arcát a két kezem közé.
-Rendben.- válaszolta.
Ezután az este remekül telt. Önfeledten beszéltünk mindenről ami csak eszünkbe jutott. Viszont a másik lány a képen nem hagyott nyugodni. Róla beszélt? Elvesztette őt?
-Te tudsz zongorázni?-kérdeztem akkor még mit sem sejtve a választól.
-Igen. De nagyon nagyon rég nem játszottam.- sóhajtott egy nagyot.
-Elmeséled, hogy mi történt?- kérleltem.
-4 évvel ez előtt a legjobb barátnőm, Kristina apja kapott egy levelet, amiben megfenyegették, hogy megölik a családját. Erre 2 hónapra engem és Krist megtámadtak mikor kijöttünk a moziból. Rajtam keresztül lőtték le.- mutatta meg a sebhelyét.- Akkor kaptam a képességemet is. De fogalmam sincs, hogy miért nem gyógyult be azonnal. Aztán én is kaptam egy levelet.- erre felállt a zongorájához lépett felnyitotta és egy borítékot adott a kezembe.-Ezek voltak az utolsó sorai.

Natalien!

Mióta tudok a fenyegetésről megakartam írni ezt a levelet. Ha netán meghalnék arra kérlek hogy te éld az életem helyettem is. Maradj boldog vadóc amilyen mindig is voltál. Tudom hogy ha ezt olvasni fogod bűntudatot fogsz érezni amiért nem védtél meg , mint máskor a tanároktól az egyesektől a felelésektől amit azért vállaltál be mert pontosan tudtad hogy a tanár engem akar feleltetni én meg szokásom szerint nem tanultam semmit. Zongorázz tovább írd meg az összes dalt amit megálmodtunk. Tudom hogy nehéz lesz ezt átvészelni és nem is kérem hogy felejts el mert azt akarom hogy emlékezz arra a sok jóra amit együtt csináltunk. A jóra emlékezz!

Örökké barátnőd:
Kristina Lein

A levelet elolvasva mindent megértettem. Ő 12 éveskora óta ilyen. Az élet nagyon elbánt vele. Először az anyja, aztán abarátnője. De túl hamar, túl hamar tudta meg, hogy milyen szörnyűségek léteznek. Nem volt ideje gyereknek lenni. Én minden nap fel voltam készülve arra, hogy bánthatnak minket. Megtanítottak harcolni, túlélni. De ő. Neki nem volt tanuló ideje. Őt nem készítették fel. Vele egyszerűen megtörtént.
Magamhoz húztam mire ő az ölembe ült, és úgy próbált meg lenyugodni.