Csak Ő,senki más

33.rész

Péntek. Minden diák és felnőtt álma.
Kinyitom szemeim és lám, ismét elaludtam. Nem vagyok a késés példamutatója,de egy évben kétszer maximum előfordul.

7:45

Gyorsan rendbe szedtem magam, fogmosásra volt még időm, de a szempilláim kifestésére már nem, így gyorsan bedobtam a táskám legaljára, talán a suliba majd megcsinálom.

10:35

Kicsengetés után bevettem egy fordulatot a mosdóba a szempilláim érdekében. Hagy ne mondjam, a szokásos látvány tárult elém, a csinibabák pakolják magukra a drágábbnál drágább sminkeket és arról beszélgetnek,hogy mennyi sráccal feküdtek le a hétvégén. Fogadni mernék,ha lemosnák azt a rengeteg vakolatot magukról max szatyorral a fejükön kellenének valakinek..
Sóhajtottam egyet mint általában ha ilyet látok,és odaálltam az egyik tükör elé. A cicababák elviharoztak és egyedül maradtam. Vagy is azt hittem. Miközben már majdnem magával rántott a tükör,  zokogást hallottam az egyik fülkéből. Nem sajátítottam neki különös figyelmet, hisz mindennap hallok ilyet itt,de ez most valahogyan más volt. Ismerős volt. Túlzottan ismerős.

-Minden rendben van?
Most komolyan, ezt a kérdést én magam sem gondoltam komolyan.

-Hagyj békén!- válaszolt az a bizonyos szipogó hang.

Azonnal felismertem a hang tulajdonosát és bekopogtam hozzá. Nem hittem volna,hogy kinyitja elsőre. Sőt még harmadjára sem.

-Niki?
-Mi van? Nem láttál még síró embert?- vont flegmán kérdőre.
-Veled meg mi van? A suli egyik legmenőbb csaja itt sír egyedül a suli büdös,igénytelen mosdójában?- kérdeztem csodálkozva kissé szarkasztikusan.

Érdekes, még ilyenkor is érdekelt mi van vele, azok ellenére ami történt. Nem szeretem ha valaki sír,főleg olyan akit régóta ismerek és egy időben még jóban voltunk.

-Nem mindegy? Még mindig semmi közöd hozzá!
-Oké,oké. Megértem, igazad van. Szia.- köszöntem el.

Becsuktam rá az ajtót és elindultam kifelé, amikor hallottam Nikit.

-Veronica! Várj!
-Zsepi kell?-kérdeztem.
-Nem, nem az kell.- válaszolta vissza idegesen.
-Hát akkor?
-Matt a baj. Ő miatta sírok.

Úgy látszik nem kellett nekem közbeavatkoznom,hogy megkeserítsem az életét, elintézte helyettem a sors.