Csak Ő,senki más

38.rész

Villámgyorsasággal rohantam a telefonomat feltenni tölteni, majd laptopról visszaigazoltam az ismeretségünket.
Vártam, hogy írjon, de semmi. Elérhető volt, de nem írt. Mintha együtt lennék vele, úgy elkapott a féltékenységi roham. Mi van ha más lányokkal beszélget és azért nem ír nekem? Sorolhatnám még a kombinációimat hajnalig.

22:45

Megszólalt a riasztó. Az a fülsüketítő hang ami egyre hangosabb és hangosabb lett szörnyű érzést keltett bennem. Ne most törjenek már be amikor egyedül vagyok itthon, basszus! Meg amúgy se.
A szívem az ijedtségtől a torkomban dobogott és elkezdtem izzadni a félelemtől. Lassan lementem a földszintre és körbe néztem. A konyhában a pult felett világított a lámpa, így nem volt teljes sötét. Megnéztem a hátsó ajtókat is, de mind zárva volt a bejárati ajtóval együtt. Lekapcsoltam a riasztót, a kódja a születésnapom, szóval esélyem sem lett volna elfelejteni. Hangos kopogásra lettem figyelmes a bejárati ajtón plusz még csengettek is. Ki lehet az este 11kor? Nem mertem kinyitni, ezért hangosan kiszóltam.

-Ki az?!
-Én vagyok, engedj be.

Nem hittem a fülemnek.

Beengedtem az idegennek vélt ismerőst és láttam a kezében valamit.
-Hát te?! Várjunk, honnan tudod hol lakom?- kérdezősködtem értetlenül.
-Mivel a pénztárcádat ott hagytad a strandon és benne voltak az irataid, nos így találtam ide.- magyarázta.
-Istenem, hogy lehetek ilyen marha! Még a pénztárcámat is elhagyom. Köszönöm szépen Nat, hogy elhoztad.- mosolyogtam.
-Ugyan, előfordulhat bárkivel. Én is elhagytam már csak nekem nem hozták házhoz.-nevetett- Amúgy, nagyon szívesen.
-Nagyon megijesztettél különben. Mondom ki az isten lehet az ilyen későn.
-Bocsi, nem akartam a frászt hozni rád. Igazad van, holnap is elhozhattam volna, de én még ma elszerettem volna.-mosolygott.

Teljesen megőrültem. Az a mosoly. Azok a szemek. Most már a szívem nem azért vert hevesen, mert féltem, hanem mert itt volt. Velem.

-Ha már itt vagy, nem jössz be egy kicsit?-próbálkoztam.
-Már elég későre jár, nem szeretnék zavarni.
-Nem zavarsz, mert csak én vagyok egyedül itthon és hát még így lassan éjfél fele is uncsizok.-nevettem.
-Na jó, max egy kólára bejövök! De csak azért mert egyedül vagy.-kacsintott.

Á, végem van. Nem azért hívtam be, hogy rögtön a mély vízbe ugorjak vele, szimplán csak jól esett volna ha itt van egy kicsit, legalább megismerem. Remélem ő is így gondolja.

Lassacskán bejött. Nézelődött, felmért mindent azokkal a gyönyörű szemeivel.

-A szüleid hol vannak?
-Anyukám bébi szitterkedik az uncsitesómnál. -válaszoltam kóla töltés közben.
-Apukád?
Kicsit csend lett.
-Ó, ne haragudj. Nem tudtam, hogy..
Félbeszakítottam.
-Semmi baj, nem halt meg ha erre gondolnál. Szimplán nem ismerem.-válaszoltam.
-Értelek. Sajnálom.- sajnálkozott.
-Hát ilyen az élet. Néha pofán vág amikor nem számítanál rá.- mondtam teljesen megfeledkezve magamról.
-Kérdezhetek valamit Veronica?
-Csak tessék.
-Daniellel miért lett vége?- hangja mélyebb lett és komolyabb.
Éreztem, hogy tud valamit amit én nem.
-Hát, szerintem tudod, hisz te is ott voltál azon az estén.-mondtam lesütött szemekkel.
-Na igen, az egy undorító tett volt. Ez miatt csak?
-Nagy részt igen..Nagyjából, igen..talán. Na jó, nem csak ezért.- összezavarodtam.- Üljünk le szerintem.
Odasétáltunk a kanapéhoz kólával a kezünkben.
-Nos, hát tudom, hogy jóba vagytok, ezért nem akarom itt neked lehordani mindenféle rossz embernek.
-Csak nyugodtan. Nem vagyok vele olyan jóba, mint amilyennek látszik.-mondta.
-Majd erről is mesélj, de előbb én. Igazából azért is szakítottam vele, mert megtudtam, hogy megcsalt, nem is egyszer és mert furcsán viselkedett velem. Már nem törődött velem annyit, mint régen, hamarabb ment haza és ez feltűnt nekem. Nem szívesen beszélt velem, hallottam egy csomószor a hangján. Aztán lebukott, mert Niki kémkedett Matt után és akkor készített Danielről képeket, amin csókolózik egy lánnyal. Aztán igen, így derült ki. Ma este meg átjött, hogy mennyire sajnálja meg hogy egy idióta. Aztán vázoltam neki a helyzetet, és most jön a legjobb rész. Belekevert téged is.
-Engem? Ez most komoly?- meglepődve pillázott.
-Igen, hogy te tehetsz arról, mert a te ötleted volt, hogy menjetek kocsikázni. Mondtam neki, hogy miért tehetnél róla, amikor csak kocsikázni akartál. Az ő döntése volt amit tett, nem a tiéd. Az eszem eldobom ettől a gyerektől, esküszöm.- meséltem.
-Vicces nagyon amúgy, már régóta ilyen. Sokkal másabb lett, mint volt.
Kicsit talán úgy nézett ki, mintha kibeszéltük volna, de nem számított, mert volt rá okunk.

00:20

-Jézusom, már ennyi az idő?!-szólt Natan riadtan.
-Jól elbeszélgettük az időt.-válaszoltam mosolyogva.
-Hát el de nem bántam meg.-mosolygott.

Kikísértem Natet és az ajtóban elég kínosan éreztük magunkat.

-Fenébe, jó sokáig tartott meginnom azt a pohár kólát!- nevetett.
-Most, hogy így mondod, ihatnál gyorsabban basszus!-válaszoltam nevetve.
Az utca csendjét megtörte a nevetésünk, ami egyszerűen csodálatos érzés volt.
-Hát akkor Veronica, köszönöm ezt az eszméletlen finom pohár üdítőt és ezt a csodás beszélgetést.- mosolygott.
-Hát Natan, nagyon szívesen. Én pedig még egyszer a pénztárcámat. Jó éjszakát.-köszöntem el.
-Jó éjt, aztán vigyázz a házra, de magadra jobban!- köszönt el mosolyogva.

Becsuktam az ajtót, nekidőltem és csak mosolyogtam a semmibe. Amikor beszélgettünk, azt éreztem,hogy csak mi ketten létezünk, senki más. Varázslatos esténk volt úgy, amit más lány akkor mondd el, ha egy sráccal lefeküdt vagy csókolózott. Nekem nem volt erre szükségem most, hogy így érezzek.