Csak Ő,senki más

36.rész

Hétvége.

A  boldogsággal töltött hétvégéimet felváltotta a csalódottság és a düh.

Rápillantok a telefonomra és egy ismerős számot látok. Daniel. Sajnálom,nem beszélek veled. Nem akarom hallani a hangodat, amin egykor még a szeretlek szót mondtad nekem, de mostanában már azt sem. Túl nagy a fájdalmam ahhoz,hogy beszéljek veled bármiről is. Most csak magamra szeretnék koncentrálni és arra,hogy elég erőt gyűjtsek ahhoz,hogy tisztázzam veled ezt az egészet.

-Kicsim, kész a reggelid!- szólt fel a világ legkedvesebb hangja számomra.

Levonszoltam magamat az emeletről és leültem az asztalhoz. Kisírt szemeimet alig tudtam akkorára nyitni hogy lássak is valamit.

-Mi a baj Veronica?
-Daniel megcsalt.- és ebben a pillanatban elkezdtem zokogni.
-Jaj istenem..-szorított magához szorosan anya.
-Mi történt?
-Nikitől tudom mert látta őket. Ja, hogy ne legyek egyedül ebben, Nikit is megcsalta a barátja. Mutatott képet is mert lekapta Danielt azzal a lánnyal ahogyan csókolóznak.- szipogtam.
-Tisztáztad vele már?-kérdezte.
-Nem még..
-Tudod,hogy ezt nem hagyhatod annyiban.
-Tudom anya és nem is fogom. Úgy ismersz, mint aki csak úgy annyiba hagyja a dolgokat?-kérdeztem egy lágy mosollyal.
-Az én lányom vagy, szóval egyértelmű,hogy nem!- mosolygott.-Gyere ide.- és szorosan magához ölelt.-Megfogod oldani, tudom, csak erősnek kell lenned.

Megreggeliztem és összeszedtem magam. Egy kicsit emberibb fejet varázsoltam magamnak.
Nikivel még tegnap megbeszéltük,hogy elmegyünk ma egy kicsit kikapcsolódni a szabadba, mert ő sem szeretne egy ilyen dolog miatt begyepesedni. Azt nem tudom,hogy pontosan hova megyünk de írta,hogy vigyek magammal fürdőruhát. Gondolom akkor strandra.

11:55

Eljött értem kocsival. Közel egy órát utaztunk amin csodálkoztam is, mert a strand mellett is elhaladtunk. Út közben Niki elárulta,hogy a város melletti tóhoz megyünk a szabadtéri strandra ami ingyenes.

12:50

Megérkeztünk. Elég sokan voltak és alig volt férőhely, de szerencsére találtunk egy árnyékos helyet.

-Te hogy viseled?-kérdeztem miközben majszoltuk a hamburgerjeinket.
-Szarul, de nem fogok sírni állandóan, mert attól nem javul a helyzet. Ugyanúgy megtörtént, nem tudunk mit csinálni, de az tuti, ha jobban összeszedem magamat úgy megmondom annak a nyomorultnak a magamét,hogy egész életében emlegetni fogja!
-Igazad van teljesen. Én is így vagyok ezzel.-válaszoltam.

Lementünk fürdeni és egy ismerős arccal kezdtem el szemezgetni. Először fel sem ismertem, de aztán beugrott. Azokat a tengerkék, rikító szemeket messziről felismerem.