Monika naplója (BEFEJEZETT)

Prológus

*Monika szemszöge*

Valaki megint megnyitotta a játékot... A lányok szokás szerint izgatottan várták az új játékost, de mivel én úgysem vagyok olyan akivel össze lehet jönni a játék során (igazából csak mint valami mellékszereplő vagyok jelen), ezért nem nagyon osztoztam ebben az érzésben.. Amióta elkészítették ezt a játékot, mindig ugyanaz volt a sztori... Átlagos fiúk (és lányok) végigcsinálták, majd a végén összejöttek az egyik barátnőmmel.. Igazán senki sem ragadta meg a figyelmem, így nem is voltam féltékeny. A játékos megadta a nevet, amit majd használni fog ebben a ,,világban".. Damon. Érdekes név, mit ne mondjak.. Ez után nemsokkal el is indult a játék. Míg várakoztunk, hogy Sayori bevezesse a játékost az irodalom klubba, elkezdtem beszélgetni Natsukival és Yurival.
-Szerintetek milyen lesz az új játékos?- kérdeztem unottan.
-Nem tudom, de remélem ez jobban értékeli majd, hogy milyen finom muffinokat tudok sütni... A múltkori nagyon feldühített, amikor egy vállrándítással elintézte, az órákig tartó munkámat!- nézett maga elé dühösen Natsuki..
-Szerintem nagyon aranyos volt..- suttogta félénken Yuri.
-Csak azért mondod, mert veled jött össze..- forgatta meg a szemeit a klub legalacsonyabb tagja.
-Ez... Ez nem igaz...- válaszolt szinte már teljesen hangtalanul lila hajú barátnőm. Mivel én nem igazán vagyok jó a veszekedő emberek kibékítésében, így inkább úgy döntöttem, hogy írok egy verset.. Felkaptam a tollam és a füzetem és agyalni kezdtem.. De semmi ihletem nem volt. Leírtam egy sort, de nem tudtam folytatni, így mindig kisatíroztam... A füzetecske lapjai pedig lassan teltek be a rosszabbnál rosszabb próbálkozásaimmal.. Egy idő után inkább feladtam és hallgattam, ahogy barátnőim veszekednek... Nagyon sok idő eltelt és Sayoriék még mindig nem voltak sehol.. Már azon voltam, hogy kimegyek egyet sétálni a folyosóra, amikor végre nyílt az ajtó és belépett a negyedik klubtag, egy fiúval a nyomában. Elakadt a lélegzetem.. Valahogy ő más volt.. Kelletlenül jött be a klubba, mintha nem is az lenne a célja, hogy összejöjjön egy lánnyal a játék végén.. Ez valamiért nekem tetszett... Mivel a játékost mi (egész pontosan én) olyannak látjuk, amilyen a valóságban, ezért egyből levontam, hogy ő nem egy átlagos kocka... Egyszerűen gyönyörű volt... Valamit nagyon megindított bennem... Nem tudom hogyan csinálta, de egyszerűen vágytam rá, hogy beszélhessek vele.. Hogy halljam a hangját és lássam mosolyogni... Talán.. Szerelmes vagyok?