Monika naplója (BEFEJEZETT)

|II.| 5. rész

-Nem tudom miről beszélsz.- válaszoltam hidegen, de mintha meg sem hallotta volna.
-Nem gondoltad át. Miért akarnál kijönni a valóságba, mégha képes is lennél ilyesmire? Szerinted miért játszanak az emberek játékokkal? Hogy elmeneküljenek a rideg valóságból.. Ne légy hülye! Ennyit egy fiú sem ér meg!- ragadta meg erősen a csuklóm.
-Akkor fogalmad sincs milyen egy játékban élni. Folyamatosan ugyan az. Nem tudok sehogy se elmenni innen. Nagyjából az egész életemet abban a teremben töltöttem. Sosem láttam egy fát, vagy egy naplementét, vagy hasonló. Beszélek meg írok róla, de fogalmam sincs milyen. Igazi emberekkel se találkozhattam. Általában mindenki ugyanazokat mondja, nem ismerem meg, hogy milyen igazából egy játékos. Ráadásul mindig is egy mellékszereplő vagyok. A háttérből figyelhetem ahogy a többiek szórakoznak. Teljesen felesleges vagyok! Nem alakíthatom a sorsom! Ezek után még kérded, hogy egy fiú megéri-e, hogy elhagyjam a játékot? Damon nélkül is boldogan megtenném! Ő csak az utolsó löket.- nevettem keserűen.
-Erre nem is gondoltam... De azért... Azt hiszem... Biztos örülnél, ha megtudnád, hogy pontosan mibe akarsz belevágni.- nézett a szemembe. A pillantása felkavaró volt. Nem tudom miért. Egy másodpercre, beugrott, hogy olyan ismerős ez a nézés, de aztán nem bírtam tovább tartani a szemkontaktust, így elkaptam a tekintetem.
-Igen.. Öhm... Az tuti jó lenne.- kicsit zavarba jöttem. Mi a fene van velem?
-Hát ugye... Ott tényleg van suli, nem csak ilyen délutáni klubos beszélgetés... Aztán miután végigszenvedted azt a 12 évet, plusz az egyetemet ha akarsz menni, kereshetsz egy munkát, hogy legyen pénzed és élhess. Persze közben nagyon sokan keresztbe akarnak neked tenni, a ,,barátaid" pedig elárulnak, hogy felmászhassanak a hátadon. De közben mindenkinek hatalmasak az elvárásai veled szemben, és ha elbuksz, majd jó sokan nevetnek a kudarcodon.- éreztem a fájdalmat a hangjában. De meglepően amit mondott, cseppet sem bizonytalaított el.
-Ha rossz kedvem van. Csak írok. Vagy leülök és megnézem a naplementét, vagy élvezem ahogy a szél simogatja a bőröm. Lehet, hogy neked az ilyesmik nem nagy cuccok. De aki ezeket nem ismeri, csak a verseiben jelennek meg, azoknak ez hatalmas dolog.- húztam össze a szemeim.
-Figyelj. Látom, nem tudlak lebeszélni. Segítek neked megvalósítani, de cserébe egyvalamit ígérj meg!- törődött bele. Huhh ez viszonylag gyors volt. Meglep, hogy nem kellett tovább győzködnöm...
-Mit?- kérdeztem vissza.
-Hogy leszel a barátnőm.- mondta ki. Teljesen lefagytam. Ez most így, hogy jött neki?