Monika naplója (BEFEJEZETT)

18. rész

Ketten voltunk. A játék szinte teljesen szét volt esve, de már ez egyáltalán nem izgatott. Csak vele akartam lenni.
-Yay, itt vagy!- mosolyogtam rá.
-Öhm... Asszem igen..- nézett kicsit tanácstalanul rám.
-Szia újra Damon.- folytattam zavartalanul.
-Öhm... Üdvözöllek az irodalom klubban!- kicsit elakadtam az elején. Butának tűnt megint elmondani ezt, hisz csak tudja, hogy hol van.
-Persze mi már ismerjük egymást, kivel tavaly egy osztályba jártunk és.. Öhm...- egyre bénább volt, ahogy folytattam, szóval kínomban elnevettem magam.
-Tudod, mostmár szerintem átugorhatjuk ezt a részt.- váltottam át a szokásos cukormázos hangnememet, a valódira.
-Mi?- lepődött meg a fiú. Nagyon vicces arcot vágott, igencsak nehezemre esett nem elnevetni magam rajta.
-Hiszen már nem is a karakteredhez beszélek, nem igaz? Tudod, ahhoz az énedhez, aki a játékban van, akárhogy is akarod hívni. Én hozzád beszélek Damon.- néztem a szemeibe, reménykedve, hogy a gép előtt ülő játékos megérti, mit akarok ezzel mondani.
-De... Mire gondolsz?- talán a szemében egy kicsi rémületet láttam megcsillanni.
-Most arra gondolok, hogy nem igazán tudok sokat az igazi énedről. Sőt. Még azt sem tudom, hogy fiú vagy-e vagy lány. Bár azt hiszem ez nem is igazán számít.- fura érzés volt belegondolni azért, hogy lehet, hogy egy lányba szerettem bele.
-Öhm fiú vagyok.- mosolyodott el halványan.
-Várj... Ugye tudod, hogy tudatában vagyok annak, hogy csak egy játék karaktere vagyok? Lehetséges lenne, hogy nem tudod? Ennek nincs sok értelme... Hiszen elmondtam a játék letöltési oldalán, nem?- csóváltam a fejem.
-Hát.. Asszem mostmár tudom.- kicsit zavarban volt, de persze ez csak cukibbá tette.
-Ember... Ha egy picit jobban figyeltél volna, ez most egy kicsit kevésbé lenne kínos, tudod?- nevettem fel.
-Persze, tudom. De na... Azért erre nem számítottam.- forgatta a szemeit. Hidd el nekem Damon, hogy erre én sem igazán. Csakhogy az érkezésed mindent megváltoztatott. Azt hiszem engem is...