Az üldözött Hercegnő

Második

Kinyitottam a szemeimet, síri csend honolt az egész kastélyban és sötétség borította be a máskor kivilágított szobámat. Egyedül az ablakon szűrődött be némi fény, melyet a hold ontott magából. Felültem az ágyban, aztán lassan kimásztam, de meg kellett kapaszkodnom mert rögtön elgyengültem.

Eszembe jutott mi történt pár órával ezelőtt. Apám halálának gondolatára csorogni kezdtek a könnyeim. Halkan sírdogáltam és közben elindultam a szobája felé. A folyosón is sötét volt, mezítláb siettem végig a vörös szőnyegen, mely elnyomta lépéseim hangját. Megálltam az ajtó előtt és nagy levegőt véve lenyomtam az arannyal borított kilincset.

A szoba úgyszint sötétségbe burkolózott, de még innen is láttam hogy az egész helyiség üresen tátongott. Édesapámnak csak a hűlt helyét találtam. A bevetett ágyhoz sétáltam, leültem a szélére és végigsimítottam a bársonyos takarón.

Nemrég még itt feküdt.

Összeszorult szívvel vettem tudomásul, hogy soha többé nem láthatom őt. Olyan hirtelen történt minden, hiszen pár napja még semmi baja nem volt, most meg már csak az emlékeimben élt tovább. A földre esett a pillantásom, leguggoltam és felemeltem a kis bőrkötésű füzetet, melyet apám az utolsó perceiben bízott rám.

"Menekülnöd kell! Nem vagy biztonságban" - rémlettek fel utolsó szavai.

Az ajtó hangosan kivágódott, mire megugrottam ültömben. A kis füzetet eldugtam a szoknyám zsebébe, ez volt az utolsó ajándékom az édesapámtól.

- Hercegnő, tudom hogy most gyászol - szólalt meg aggódva Charles - De indulnunk kell.

- Ugyan hova mehetnék? - néztem rá kétségbeesetten.

- Édesapja meghagyta nekem, hogy menekítsem el a birtokról, veszély fenyegeti az életét. Jöjjön!

Bólintottam egyet és követtem a magas férfit le a lépcsőn, aztán ki a kastélyból. Egy hintó állt a bejárat előtt, a kocsis már a gyeplőt fogta és csak arra várt hogy beüljünk. A kocsi hátulján csomagok tömkelege foglalt helyet. Charles már kinyitotta előttem az ajtót és sietősen intett nekem, úgyhogy egy utolsó pillantást vetettem a birtokra, aztán helyet foglaltam az ülésen.

Utánam becsukta az ajtót és felült a kocsis mellé, aztán pillanatok alatt elindultunk. A két ló gyorsan vágtatott a sötét éjszakában, patkóik dobogása visszhangzott a fülemben. Nagyon féltem sőt, rettegtem.

Csak apám szavai kavarogtak a fejemben, próbáltam rájönni, hogy mégis ki lehet ez a sötétség hercege és miért akarja az életemet kioltani. Előkotortam a zsebembe bújtatott füzetet és kinyitottam az első oldalon.

Kedvesemnek!

Én Geraldom, már két teljes hete nem láttalak. Hiányod pótolhatatlan, minél tovább maradsz távol, annál inkább gyengül a szívem. Nem tudom meddig bírom nélküled, csak az emlékeim maradtak meg, de soha nem feledlek. Minden éjjel azért imádkozom a csillagokhoz, hogy újból láthassalak.

Rose

Gyönyörű kézírás volt, de itt ott alig tudtam olvasni, néhol a betűk elmosódtak vagy kacskaringózva fonódtak a másikba. Rose bizonyára apám szerelme volt, de nem emlékeztem rá hogy valaha is beszélt volna róla.

A kocsi hirtelen megállt, majdnem átestem a másik oldalra, de sikerült megkapaszkodnom a kocsi oldalába. Kipillantottam az ablakon, Charles és a kocsis leszálltak és a kocsi oldalát vizsgálták. Kinyitottam az ajtót.

- Hercegnő, kérem szálljon ki egy pillanatra - Charles a kezét nyújtotta felém és kisegített az ajtón - Úgy tűnik beragadt a sárba, mindjárt kihúzzuk és mehetünk tovább.

Láttam, hogy a kocsis ide oda tekintget a sötét erdő fele, szemeiben félelem tükröződött. Néhol egy egy holló károgott a hosszú fák között. A szél belekapott a hajamba és befurakodott a köpenyem alá, borzongás járt át. A lovak nyugtalanul lépkedtek ide-oda, felnyerítettek vagy prüszköltek, de a sárba ragadt kerék nem engedte tovább őket.

A két férfi a kocsi mögé állt és erejüket bevetve neki rugaszkodtak, hogy megtolják a hintót, de az továbbra sem mozdult.

- Próbáljuk meg kiásni a kerekeknél - javasolta a kocsis, mire mindketten egy egy kerékhez guggoltak és kaparni kezdték a mocskos földet.

Ekkor a távolból hangos robaj csapott fel, mindnyájan összerezzentünk és a zaj felé fordultunk, de semmit sem láttunk a vak sötéten kívül. A hang egy pillanatra elhallgatott, de aztán még hangosabban szólt. Nem tudtam mi lehetett az, de Charles tüstént a lovaknál termett és elkezdte kioldozni őket.

- Mi történik? - néztem kétségbeesetten a férfira.

Ő csak egy pillanatra nézett rám.

- Közelednek - ezután sikerült elkötnie a két lovat - Hercegnő jöjjön azonnal, fel kell ülnie a lóra.

Újabb hangzavar csapta meg a fülemet, a távolban mintha egy apró fénycsóvát fedeztem volna fel, de nem tudtam eldönteni, hogy ténylegesen ott volt vagy csak a képzeletem játszott velem.

Charles mellé siettem, óvatosan felsegített a fekete lóra, ő pedig felpattant a másikra.

- És magával mi lesz? - néztem remegve a kocsisra.

- Velem ne törődjön kisasszony, megbújok az erdőben és megpróbálom elterelni őket - mondta, miközben a lovakra csatolt egy két csomagot a kocsiról.

- Indulnunk kell! - jelentette ki határozottan Charles.

A gyeplőt tartva megindítottam a lovamat és Charles után indultam az ösvényen.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
01.27.