Az üldözött Hercegnő

Huszonötödik

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de cserébe most egy extra hosszú résszel jöttem. Remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást mindenkinek!❤

Már egy jó ideje egymás mellett sétáltunk, de egyikünk sem szólt egy szót sem, amit egyáltalán nem bántam. Próbáltam megfejteni a herceg viselkedését, de sehogy sem tudtam rájönni mit miért tesz. Óvatosan elfordítottam a fejem és sután rá pillantottam, mire ő is felém fordult, ezért gyorsan elkaptam róla a tekintetem. Idegesítő.

Egyre inkább kezdtem azt gondolni, hogy rossz ötlet volt ez az egész. Talán nemet kellett volna mondanom, vagy hazudhattam volna, hogy nem tudok lovagolni, úgysem jött volna rá. Persze túlságosan is megörültem annak, hogy kiszabadulhatok egy kicsit a kastély falai közül.

- Khm - köszörülte meg a torkát hirtelen - Szeretnék kérdezni valamit.

Ijedten pillantottam rá, miközben az agyam azon kattogott, hogy mégis mit akarhat kérdezni. Talán elárultam magam valamivel és kezd rájönni ki is vagyok valójában? Az nem történhet meg!

- Ez nem vízcsobogás? - szaladt ki a számon az első dolog ami az eszembe jutott.

- Van itt a közelben egy patak - bólintott egyet, aztán folytatta - Szóval...

- Imádok vízben lovagolni! - kiáltottam fel mint egy eszement és egy szó nélkül elrobogtam mellette, követve a hangokat.

- Hé! - kiabált utánam.

Gyorsabban kezdtem vágtatni, megkerültem egy kis erdős részt és nem sokra rá meg is pillantottam a kaviccsal borított áttetsző patakot. Lassan folydogált lefelé a kissé leejtős domboldalon, amit zöldellő bokrok és fenyőfák sokasága vett körül. Mielőtt átgondolhattam volna bármit is, egyenesen belegázoltam a vízbe ahogy régen apámmal tettem és az áramlattal szemben folytattam az utat. A hideg vízcseppek fel-felcsaptak a levegőbe, így a ruhámra és az arcomra is került belőle. Mintha Szundi is kissé felélénkült volna, ügyesen mozgott a kavicsos vízben, le mertem volna fogadni hogy neki is tetszett.

Egy ideig hallottam a lábdobogást hátulról, de aztán a herceg megjelent mellettem. Azt hittem meg akar majd állítani, de meglepetségemre velem együtt vágtatott a vízben. Rántottam egy nagyot a kantáron, hiszen nem hagyhattam, hogy megelőzzön. Persze ő is gyorsított, így fej fej mellett haladtunk a most már egyre mélyebb patakban. Kis idő múlva Szundi lassítani kezdett, az ő lábaihoz ez már túl mély volt, tehát kiirányítottam a patakból és emelt fővel folytattam az utamat.

- Ez a verseny már a legelején eldőlt, nem is értem miért próbálkoztál - szólalt meg közvetlenül mögöttem a herceg.

- Nem tudom miről beszél, én nem versenyeztem magával, csak a saját szórakozásomra tettem - vontam meg a vállaimat.

- Hát hogyne... - hagyta végül rám.

- Amúgy sem volna nagy dicsőség egy nőt legyőzni, tehát én nem dicsekednék ilyesmivel a maga helyében.

Ártatlanul rá pillantottam, kevés hiányzott, hogy ne nevessem el magam az ingerült arcát látva. Ez csak néhány másodpercig tartott, a férfi gyorsan rendezte a vonásait és az érzelmeinek már nyoma sem volt.

- Ki tanított lovagolni? - tette fel a kérdést váratlanul.

Meglepődtem, hiszen a kérdés érdeklődő volt, csak épp teljesen másról árulkodott az, ahogyan feltette a kérdést. Szigorú, nemtörődöm és unott. De végülis mit vártam egy ilyen embertől? Egyáltalán miért gondolkoztam ilyesmiken?