Az üldözött Hercegnő

Ötödik

- Hát itt vagy szépségem! - egy egyszerű mozdulattal kirántott a karomnál fogva.
Teljes erőmből felsikítottam, de még ezt is elnyomta az ő öblös nevetése.

- Eresszen el! Mit képzel magáról?! - szerettem volna határozottnak tűnni, de inkább voltam ijedt mintsem félelmetes.

Kiabálásomra csak még inkább nevetni kezdett, miközben kirángatott a rejtekhelyemről és maga után kezdett húzni. A karom megfájdult az erős szorítástól, felszisszentem a szúró érzésre, de ez őt egy cseppet sem érdekelte.

- Hé fiúk! Ezt nézzétek milyen szépséget találtam! - kiáltott fel hangosan.

Olyan nagy lépésekben ment, hogy alig tudtam követni, többször is majdnem orra buktam. A félelem méginkább erőt vett rajtam, ahogy néhány méterre megpillantottam néhány hasonló férfit, kivéve hogy ők lovon ültek.

Ahogy megpillantottak füttyögni kezdtek és többen is felénk vették az irányt.

- Nahát micsoda páratlan szépséggel van dolgunk - az egyikük leugrott a lóról és egészen közel jött hozzám.

Most már ketten magasodtak fölém és hiányos fogsorukkal vigyorogtak rám.
A menekülő ösztöneim beindultak és hirtelen ötlettől vezérelve elkaptam az erős kart ami tartott és beleméllyesztettem a körmeimet. Minden erőmet beleadtam és megpróbáltam a lehető legnagyobb fájdalmat okozni a férfinak.

A mozdulat bevált, ugyanis egy ordítás kíséretében elengedett, én meg abban a pillanatban szaladni kezdtem az ellenkező irányba.

- Fogjátok meg! - hallottam meg a kiáltást.

Az ereimben száguldott a vér, az adrenalin olyan szinten dolgozott a szervezetemben, hogy azt éreztem a szélnél is gyorsabban futok. Nem törődtem a hangokkal, amik mögülem jöttek, sem a sűrű bokrokkal amik folyton belemartak a bőrömbe. Csak az számított, hogy megmeneküljek.

A talpamba többször is éles fájdalom nyílalt, ahogy mezítláb igyekeztem elűnni a fák között. A tüdőmbe egyre kevesebb oxigén jutott, de nem adtam fel. Nem adhattam fel, hiszen az életem múlott rajta.

Néhány perc után már remegtek a lábaim, sípolva vettem a levegőt, a szemeim teljesen megteltek könnyel, így mindent csak homályosan láttam magam előtt. A fák összemosódtak, így nem vettem észre a földből kiálló gyökeret sem. A lábam beleakadt és hangos csattanással terültem el a földön, miközben a fájó testrészemhez kaptam.

- Ott van! Kapjátok el vadbarmok!

A pánik urrá lett rajtam, hallottam a fák recsegő hangját, de tudtam hogy képtelen lennék tovább futni. Egyre közelebb értek hozzám.

Az maradék erőmet bevetve próbáltam meg felállni, de hatalmas fájdalom nyílalt a bokámba. Már épp neki akartam támaszkodni egy fának, amikor valaki hátulról belemarkolt a hajamba és annál fogva rántott magához.

Felkiáltottam a fájdalom hatására és nekiestem a kemény testnek. A szemeimből potyogtak a könnyek, de az ismeretlen nem foglalkozott vele, csak még szorosabban tartott.

- Te kis szajha! Mégis hogy mersz ellenszegülni? - suttogta fojtott hangon, amitől borsodzni kezdett a hátam.

A férfi egy erőteljes rántással maga felé fordított és eszelősen nézett rám, amitől megfagyott az ereimben a vér. A hajamnál fogva közelebb rántott magához, a másik kezét pedig a nyakamra szorította.

- Még egy ilyen kislány, és az őrök elé doblak. Ők aztán megtanítanak arra, hogy mit szabad és mit nem - ahogy beszélt, az ujjai egyre jobban a bőrömbe vájtak.

A könnyeimen keresztül bámultam sebhelyes arcát, de lassan fekete pontok jelentek meg előttem és éreztem, hogy nem sok van hátra az ájulásomig.

- Engedd el! - a hangokat tompán érzékeltem, de a szorítás pillanatok alatt semmivé foszlott, ezzel együtt pedig a földre zuhantam.

Úgy estem össze mint egy rongybaba, a tüdőm hirtelen újra levegőhöz jutott, de a szemeimet már képtelen voltam kinyitni.

* * *

Az első amit érzékeltem, az a rázkódás volt amitől a fejem erősen koppant valami keménynek. A szemeim gyorsan pattantak ki, de csak ismeretlen arcokkal találtam szembe magam.

Ahogy lassan eljutott a tudatomig az utolsó emlékem, a félelem újra beköltözött a testembe. Minden egyes porcikám fájt, a fejem búbjától egészem a lábujjamig.

Óvatosan körbenéztem és próbáltam realizálni a helyzetet, amibe belecsöppentem és rájönni, mégis hol vagyok. Sötétség vett körbe, ami azt jelentette, hogy már beesteledett és valószínűleg sikerült egy egész napra kiütnöm magam.

Egy lovaskocsira zsúfoltak be több idegennel együtt, a falak helyett csak rácsok vettek körül minket és a lábunkon egy bilincs lógott ami vasmarokkal szorult a bokánkra. A legtöbb ember mélyen aludt vagy csendben bámult maga elé, de az biztos hogy ők nem féltek annyira, mint én.

A kocsit fegyveres őrök kísérték minden oldalról, csak egy egy fénycsóva mutatta nekik az utat, de amúgy sötétség honolt mindenhol. Néha meghallottam ahogy beszélnek pár szót a katonák vagy éppen valamin felnevetnek, de még ez is félelmetes volt.

Csak az járt a fejemben, hogy meg fognak ölni.

Az egyetlen reményem Charles volt, de nem tudtam hogy vele mégis mi történhetett. Vajon őt is elkapták? Vagy sikerült elmenekülnie és eljön majd hogy kiszabadítson?

A testem remegni kezdett, még csak most tűnt fel mennyire lehűlt a levegő, rajtam pedig csak egy szakadt ruha volt. A hajam összeragadt a sok sártól, a ruhám felső szoknyájának a nagy része hiányzott, így csak a fehér alsó része takarta a lábaimat, de azt is sötét foltok tarkították. A talpam több helyen is fájt, de fogalmam sem volt róla hogy nézhetett ki és mégis mennyire lehetett súlyos a sérülésem, amit az esés következtében szereztem.

- Nyissátok ki a kaput! - hangzott a kiáltás valahonnan elölről, mire azonnal odakaptam a fejem, azonban még mindig nem láttam semmit.

A kocsi megállt néhány pillanatra, de aztán újra nekilódult és egyre beljebb haladtunk a hatalmas fekete kapun át.
- A foglyokat vigyétek a nyugati szárnyhoz! - ugyanaz a tekintélyt parancsoló hang volt, mint mielőtt elájultam volna.

- Az összeset? Hiszen rengetegen vannak - ezt már kissé halkabban hallottam - Ne szabaduljunk meg néhánytól?

- Nem! Majd holnap eldől a sorsuk! - jelentette ki határozottan.

Ebben a pillanatban a kocsi irányt váltott, én pedig megpillanthattam a sötétben kivilágított kastélyt.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
02.20.