Az üldözött Hercegnő

Huszonnyolcadik

Még én is nehezen hiszem el, de kivételesen sikerült egy hét után megírnom a folytatást! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek és amúgy hihetetlen jól esnek a bíztatások amiket kapok tőletek, egyszerűen csúcsszuper olvasók vagytok!!
Komolyan alig hiszem el, hogy átléptük a 20 000 megtekintést!! Izgulok is rendesen, hogy ilyen sokan olvassátok a részeket és mi van ha valakinek nem fog tetszeni. És mégis soha nem kaptam tőletek még egy rossz szót sem. Persze ezt nem azért mondom, hogy akkor most essetek nekem, mert nem biztos hogy azt jól fogadnám.😀Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy szerintem szuper ez a közösség ami itt van, ahol nem lehúzzák az embert, hanem segítik és támogatják, ami manapság nagyon ritka. Na jó, nem húzom tovább a szót, csak ez már egy ideje bennem volt és ki kellett adnom.
Jó olvasást mindenkinek!❤❤❤

Nagyjából egy fél óra múlva mindenki befejezte az ebédet és a vendégek búcsúzkodni kezdtek. A király fülig érő szájjal vezette ki őket a teremből, miközben végig azt ecsetelte, mennyire boldog, hogy a fia végre megnősül. Míg én két szolgálólánnyal elkezdtem leszedni az asztalról az étkészletet, addig a többiek a maradékot vitték vissza a konyhába. Feszült csendben dolgoztunk, aminek legfőbb forrása a herceg jelenléte volt, ugyanis ő továbbra is az egyik szék mellett állva mereven bámulta a csukott ajtót. Csupán csak egyetlen pillantást vetettem rá, de szerencsétlenségemre ő is pont ekkor fordult felém. Hideg tekintetétől egyszerűen ledermedtem a mozdulatban és csak nagy megerőltetések árán voltam képes elszakadni sötét íriszeitől, hogy aztán folytassam a munkámat.

Bambán rakosgattam egymásra a tányérokat, amikor egy erős kéz a csuklóm köré tekeredett.

- Most velem jössz! - jelentette ki ingerülten és időt sem hagyva az ellenkezésemre elindult egy ajtó felé, miközben engem a karomnál fogva, mint egy kiskutyát húzott maga után.

Amint felócsudtam a döbbenetből másik kezemmel megpróbáltam kiszabadítani a csuklómat, de a férfi egy haragos pillantás kíséretében még szorosabbra fogta azt. Az ajtó túloldalán egy hasonló folyosó tárult elém - mint ahol behoztuk az ételeket - míg végül a herceg benyitott egy ajtón a sok közül és miután berántott maga után a szobába, becsapta mögöttem a fehér ajtót.

A szoba telis tele volt mindenféle kacattal, elhasználódott szekrények álltak a fal mellett, de voltak itt rozoga asztalok és székek is, melyeken vastagon állt a por. A herceg hirtelen felém fordult és lassan közelíteni kezdett felém, közben én automatikusan hátrálni kezdtem. A megjelenése félelmetesebb volt mint valaha ettől a gyér fénytől, ami éppen csak beszűrődött a keskeny ablakon. A hátam a poros szekrénynek nyomódott, így kénytelen voltam szembenézni a herceggel. A jelenléte ráébresztett a valóságra, a vészjósló tekintete ami eddig olyan varázslatosnak tűnt, az érintése amitől bizseregni kezdett a bőröm, de most csupán fájdalmat okozott ahogy erősen az állkapcsomba mart. Az a melegséget árasztó sötét szempár, az most csupán színtiszta dühről és fenyegetésről árulkodott. Két kezemmel rámarkoltam az övére és egy erős rántással kiszabadítottam arcomat a fogásából. A férfi nevetve hátrált tőlem egy lépést és mosolyogva figyelte, ahogy megmozgattam fájó csontjaimat.

- Miért csinálja ezt? - tettem fel halkan a kérdést.

A herceg hirtelen elhallgatott, de néhány pillanat múlva már a nyakamnál fogva szorított a szekrénynek és olyan közel hajolt a fülemhez, hogy éreztem a lehelletét. Rá kellett döbbennem, hogy az elmúlt napokban egy olyasvalaki után sóvárogtam, akit valójában egyáltalán nem ismertem. Ebben a pillanatban egy eszelős, ijesztő férfi állt előttem, aki egy egyszerű mozdulattal ketté tudta volna roppantani a nyakamat.