Az üldözött Hercegnő

Kilencedik

Mrs. Brennen megmutatta nekünk a konyhát, ahol egy tucat idősebb hölgy készített mindenféle finomságot. Elsőre úgy tűnt, hogy a helyiségben hatalmas káosz uralkodott, ugyanis mindenki kiabált és rohangált össze-vissza, de egy idő után észrevettem, hogy mennyire összehangoltan végezték a munkájukat.

Ezután lementünk egy lépcsőn a mosókonyhába, ahol halomszámra álltak a mosatlan edények. A következő állomás a mosoda volt, ahol a ruhák, terítők és mindenféle rongyok halmozódtak fel. A helyiségben fertőtlenítőszag terjengett és pár perc után fázni kezdtem, ugyanis nagyon hideg volt odalent. A pince is itt volt, külön szobában az élelmiszerek és egy másikban talán több száz üveg bor porosodott a polcokon.

Mrs. Brennen folyamatosan beszélt és fontosnak tűnő információkkal bombázott minket, de talán a felét se tudtam megjegyezni annak, amit mondott. Ehelyett inkább próbáltam megfigyelni a kastély minden egyes szegletét és azon gondolkodtam, hogy miképp tudnék elszökni erről a helyről.

Miután dél is elmúlt, pihenésképp elmehettünk enni, amit a konyha mellett kialakított, a személyzetnek fenntartott ebédlőben tettünk meg. Valamiféle főzeléket tettek elénk, zöld volt és valami fura fekete dolgok úszkáltak benne, illetve egy odaégett fasírt. Egy ideig undorodva piszkáltam a kanalammal és összevont szemöldökkel néztem, ahogy a többi lány lapátolja be a szájába. Egy apró falatot nyomtam a számba, de szinte rögtön kedvem támadt kiköpni. Valahogy végülis sikerült lenyelnem, de pár falatnál többet képtelen voltam lenyomni a torkomon.

Az ajtó erősen kicsapódott, mire mindenki odakapta a fejét és néztük, ahogy a vén banya - mint később kiderült Mrs. Margaret Cox volt a becses neve - fejét magasztosan felemelve vonult végig a szobában. Inkább lehajtottam a fejem, hogy még véletlenül se szúrja ki a jelenlétem, ugyanis a görbeorrú valamiért nem szívlelt engem túlzottan.

- Látom sikerült eljutnotok idáig - intézte a szavait Mrs. Brennen felé, aki csak kérdőn felpillantott rá - Mi már nagyjából egy órája végeztünk - jegyezte meg cinikusan és gúnyosan elvigyorodott.

- Lehet, hogy neked ez a lényeg, de én inkább azt tartom szem előtt, hogy a tanítványaim mindent a lehető legjobban megtanuljanak, ehhez pedig idő kell - válaszolt nyugodt hangon, mire a másik nő csak haragosan fújtatott egyet.

Egy apró mosoly került az arcomra, valamiért jó érzés volt, hogy valaki helyretette ezt az undok nőt.

- Vagy egyszerűen csak lassan tanulnak - nézett rá lesajnálóan.

A fekete hajú erre már nem válaszolt, egyszerűen csak elengedte a füle mellett a megjegyzést és tovább evett. A banya lassú léptekkel végigsétált az asztal mellett és csak az tűnt fel, hogy előttem megtorpant.

- Talán nem ízlik az étel? - szólalt meg, szavait hozzám intézve.

Lassan megemeltem a fejem és belenéztem barnászöld szemeibe, aztán egy mosolyt magamra erőltetve megszólaltam.

- De igen, isteni!

Egy pillanatra meghökkent, talán nem számított válaszra, de aztán ugyanolyan gúnyosan pillantott rám.

- Akkor láss hozzá - egy vigyor került az arcára és helyet foglalt egy üres széken, aztán csak bámult rám - Már ha nem gondoltad meg magad.

A teremben síri csend urakodott, elszántan néztem a banyára, aztán kanalazni kezdtem az elém rakott trutyit és az egészet néhany perc alatt befaltam. Egy gúnyos mosolyt még megengedtem magamnak, aztán egy szó nélkül felpattantam és rohantam a legközelebbi wc-ig, hogy kiadjak magamból mindent.

Egy ideig a földön ültem, hátamat a falnak döntöttem, szemeimet behunytam és próbáltam szabályozni szapora levegővételeimet.

- Jól vagy? - kérdezte egy vékony hang kedvesen.

Ahogy kinyitottam a szemeimet egy barna hajú lány nézett rám aggódva. A lány túlontúl ismerős volt, pillanatok alatt eszméltem rá, hogy ő volt az akit reggel a fürdőnél szorongatott a banya.

- Azt hiszem - motyogtam halkan.

A lány leült mellém és rám mosolygott.

- Elképesztő volt, hogy nem hagytad magad Margaret ellen. Olyan bátor vagy.

Jól estek a szavai, még soha senki nem mondta hogy bátor lennék. Nem is gondoltam magam annak, de úgy tűnt a mostani helyzetek megkívánták ezt a fajta viselkedést.

- Az a banya nem fog eltaposni, habár biztos vagyok benne hogy végül én fogok rossz helyzetbe kerülni, de attól még megérdemli, hogy valaki szembeszálljon vele.

- Egyetértek. Julia vagyok. Téged hogy hívnak? - nézett rám hatalmas bambi szemeivel.

- Carina - biccentettem egyet.

- Azt hiszem mennünk kéne, még nincs vége a körbevezetésnek - sóhajtott egyet és feltápászkodott, aztán felém nyújtotta a kezét és engem is felhúzott.

Miután visszatértünk a többiekhez, örömmel konstatáltam, hogy a banya már nem volt ott.

Mrs. Brennen most az udvarra irányított minket, a társaság kezdett összehangolódni, egy-egy lány vicces megjegyzésein nevetgéltek vagy csak mindenféle kérdéseket tettek fel a vezetőnknek. Én leghátul sétáltam, néha Julia mellém tévedt és beszéltünk néhány szót, de alapvetően egyedül sétálgattam mögöttük.

A friss levegő jót tett a háborgó gyomromnak, a nap ontotta magából a meleget, de nem olyan fojtogatón, hanem kellemesen bizsergett tőle a bőröm. A zöld pázsiton sétáltunk, aztán balra kanyarodtunk és egy csodaszép kertben lyukadtunk ki. Olyan hosszan nyúlt végig a birtokon, hogy nem is láttam a végét.

Mindenhol formára vágott sövények helyezkedtek el, és egy egy körben kialakított virágos részek húzódtak. Színesebbnél színesebb virágok ágaskodtak az ég felé, káprázatosan nézett ki. A kedvem már a látványtól is sokkal jobb lett, aztán szinte megdermedtem, amikor megpillantottam egy rózsákkal teli ösvényt. Mindenféle színű szirmokkal ékeskedtek, hirtelen azt sem tudtam melyiket szagoljam meg először. Egy jó ideig elvesztem a csodaszép virágok szaglásával, a többiek már rég beljebb mentek, de én egyszerűen ott akartam maradni az idők végezetéig a gyönyörű virágokkal.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy a lányok csacsogását már egyáltalán nem hallottam, de hirtelen egy furcsa érzésem támadt. Frusztráltan megfordultam, miközben a szívem vadul kalapálni kezdett a mellkasomban. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne.

A bokrok felé néztem, hátha észreveszek valakit, de senki nem volt ott, az érzés viszont nem hagyott nyugodni, miszerint valaki figyelt. Elléptem a virágok mellől és tétován megindultam a többiek után, amikor valamiért felpillantottam a kastélyra. Egy férfi állt az ablak előtt és engem nézett. A szívem olyan vágtába kezdett a pillantásától, hogy azt hittem menten kiszakad a mellkasomból. Messze volt, így az arcát nem tudtam kivenni és mire pislogtam egyet, már nem volt ott.

Talán csak beképzeltem az egészet.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
05.29.