Az üldözött Hercegnő

Tizenötödik

Íjj tudom, hogy nagyon rég hoztam új részt, szóval ezer bocsánat érte! És Te Jó Ég! Megvan a 2(!) ezer megtekintés. Nagyon nagyon köszönöm a visszajelzéseket, annyira jól esik a rengeteg támogatás, csúcsszuperek vagytok!! Ennek ellenére már most tudom, hogy sajnos nem fogok tudni minden héten részt hozni, mert nagyon zsúfoltak a napjaim. Szóval ne haragudjatok, higyjétek el nem így terveztem amikor belekezdtem a sztoriba, de azért igyekezni fogok! Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is!😘❤

Az ágyam szélén üldögéltem és próbáltam valamiféle erőt gyűjteni, ami nem volt könnyű hála az egész napos kerti munkának, minden apró mozdulatom fájdalommal járt. A herceg parancsára egy őr végig szemmel tartott amíg a kijelölt földterületet teleültettem a színes virágokkal. A többi lányt egy másik helyhez irányították, így gyakorlatilag engem teljesen magamra hagytak.

Bármennyire is rettegtem az estétől, sajnos elérkezett. Az óra nagymutatója lassan közelített a 10-es számhoz, de sehogy sem tudtam rávenni magam, hogy elinduljak. Percenként fordultam az ajtó felé, amit Júlia is észrevehetett, mert zavartan nézett rám. Hiába volt velem már az első naptól kezdve kedves, mégsem tudtam benne teljesen megbízni. Persze átfutott az agyamon, hogy beavatom a herceggel való találkozásomba, de úgy gondoltam, ha nem beszélek róla talán nem válik valóságossá.

Az időm egyre inkább fogyni látszott. Tudtam, hogyha nem indulok el azonnal, akkor késni fogok, amit most nem engedhettem meg magamnak, hiszen akkor talán még nagyobb bajba kerültem volna.

A hálóingemre felvettem egy fekete köpenyt, amit a derekamon megkötöttem és észrevétlenül kisétáltam a sötét folyosóra. A szobatársaim annyira belemerültek a csacsogásba, hogy egyáltalán nem foglalkoztak velem.

Gyorsan szedtem a lábaimat a már megszokott úton, de ahogy a kastélyba léptem egy kissé elbizonytalanodtam. A gyertyák megvilágították a világos falakat és a hosszú lépcsősort. Lassan haladtam felfelé, néha néha furcsa zajokat hallottam, így megszaporáztam a lépteimet és jobbra fordulva elindultam a tiltott folyosón. Itt már síri csend vett körül, kietlen és elhagyatott volt a kastély többi szárnyához képest. Már messziről kiszúrtam az utolsó ajtót, amin előző nap úgy száguldottam ki mintha az életem múlna rajta. Ahogy elé értem hirtelen megtorpantam. Nem tudtam mitévő legyek, de végül remegő kezemet felemeltem és óvatosan bekopogtam. A végtelen csendben még ez a mozdulat is hangosnak tűnt.

Kis idő elteltével a nehéz ajtó nyikorogva kitárult én pedig újra szembe találtam magam a herceggel. Csak a körvonalai rajzolódtak ki a félhomályban, de elég volt csupán a jelenléte ahhoz, hogy újra félelem költözzön a testembe.

- Két percet késtél - szólalt meg reszelős hangján - Többet ne forduljon elő! - dörrent rám.

Szótlanul álldogáltam az ajtóban, ami feltehetőleg nem tetszett neki.

- Kövess!

Egyszerűen hátat fordított nekem és eltűnt a szoba árnyékaiban, míg én vigyázva minden lépésemre kerültem beljebb az ismerős helyiségbe. Néhány lépés után megálltam a szoba közepén és a lábaim mintha földbe gyökereztek volna, nem mozdultak többet.

A fejemet ugyan próbáltam a föld felé fordítani ahogy azt korábban megparancsolta, de ez mintha ellent mondott volna a természetemnek. Hiszen világ életemben azt tanították, hogy miképp tudok egyenes tartással, felemelt fejjel járkálni akár órákon keresztül is.

Jobbról valamiféle motoszkálást hallottam és a szobában hirtelen világosabb lett. Akaratlanul is felkaptam a fejem és néztem, ahogy a férfi végigsétált a szobában és több gyertyát is meggyújtott. Miután ezzel végzett a kandallóhoz lépett és néhány perc elteltével lassan az is lángba borult.

Csak most tűnt fel, hogy a szokásos kabátja helyett csak egy magas derekú nadrágot és abba hanyagul betűrt inget viselt. A haja nem állt olyan tökéletesen ahogy azt valószínűleg minden reggel beállították, csak kócosan lógtak a tarkójára és a homlokába sötét göndör tincsei.

Ahogy megfordult a tengelye körül, újra a földre szegeztem tekintetem és csak hosszú lépteiből tudtam, hogy elindult felém.

- Mi a neved? - törte meg a csendet.

Habozva nyitottam ki a számat, de mielőtt végiggondoltam volna tettemet, már ki is mondtam.

- Carina.

A férfi csak tovább járkált a szobában, mintha ez lenne a legjobb elfoglaltsága.

- Szóval Carina... ritka név - tette hozzá halkan, mintha csak magának jegyezte volna meg - Talán nem mondok újat, de azért megjegyezném, hogy eléggé nehéz helyzetbe kerültél. Bár valószínűleg ezzel te is tisztában vagy.

Nem tudtam, hogy vár-e tőlem valami választ vagy sem, mindenesetre bólintottam egy aprót.

Sejtettem, hogy nem sikerült úgy beolvadnom a szolgálólányok közé, mint ahogy azt elterveztem, pedig tényleg igyekeztem mindent úgy tenni, ahogy azt a többiektől láttam. A férfi hirtelen megállt előttem, mire én automatikusan hátrébb léptem egyet.

- Nézz rám! - szólalt meg ridegen, amitől kirázott a hideg is.

Olyan gyorsan váltakozott a viselkedése, hogy egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta és fogalmam sem volt melyik lehet az igazi arca. Fejemet felfele billentettem és egyenesen az aranyló szempárba néztem. Alig tudtam állni kemény tekintetét, de végül megmakacsoltam magam és nem fordítottam el a fejemet.

- Nem tudsz viselkedni - közelebb lépett hozzám - Sem takarítani, sőt még egy virágot sem tudsz normálisan elültetni - vészjóslón pillantott rám, míg én levegő után kaptam - Semmi hasznodat nem vesszük a kastélyban - fejezte be idegesen.

A lábaim remegni kezdtek, éreztem a homlokomon gyöngyöző izzadságot, a torkomba gombócot éreztem, féltem tőle.

- Az ilyeneknek, mint te, egyedül a bordélyházak veszik hasznukat.

Nem tudtam, miről beszélt és ez valószínűleg neki is feltűnhetett, mert gúnyosan felnevetett. Ezután az üveges szekrényhez lépett és töltött magának egy kis whiskyt, aztán belekortyolt és csak utána vezette rám újra sötét tekintetét.

- Nem kell félned, egyelőre nem tudod meg milyen is az a hely. Azért én a te helyedben, egy kicsit jobban igyekeznék.

Egy ideig csak kortyolgatta az italát és közben folyamatosan le fel járatta rajtam a tekintetét.

- Na de térjünk is rá a lényegre, amiért itt vagy - szögezte le, közben poharát hanyagul a szekrény szélére tette és megint csak közelebb lépett hozzám - Szükségem van egy festőre, egy kiváló festőre. Te pedig azt állítottad, hogy tudsz festeni. Ezt egyébként eléggé nehezen hiszem el, de tudod mit? Kapsz egy esélyt.

Elindult a sarokba, ahol kitárta a rejtélyes ajtót, és kihozott egy fából faragott állványt amit elhelyezett a szoba közepén, aztán kerített rá egy hófehér vásznat is. Végül minden szükséges ecsetet és különböző festékeket is hozott, amit egy tartóállványra helyezett.

- Itt az alkalom, hogy bizonyíts - szólalt meg szórakozottan, aztán helyet foglalt a kandalló melletti díványon - Fess le engem, Carina!

Néhány pillanatig csak döbbenten álltam, mígnem sikerült mozgásra bírnom a lábaimat. Elszántan vettem kezembe egy ecsetet és eldöntöttem, hogy megmutatom ennek a féregnek, hogy mit is jelent a művészet számomra.