Az üldözött Hercegnő

Huszadik

Ne haragudjatok amiért ennyit késtem, tényleg igyekszem írni ahogy van egy kis időm, de ez az időszak most sajnos ilyen, teljesen hulla vagyok.
Viszont szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogat és ad valamiféle visszajelzést. Tényleg nagyon boldoggá tesztek és úgy érzem van miért csinálni.
Jó olvasást mindenkinek!
❤❤❤

UI.: Ez a rész most nem túl eseménydús, de lesznek még itt meglepetések a jövőben!

Nem tudom mennyi idő telhetett el mióta bezártak, de egyre jobban elálmosodtam, a csontjaim teljesen átfagytak a hidegben, csak egy vékony pokróc hevert az egyik sarokban, de ez is mocskos volt és foszlott szét. A sarokban kupurogtam, magam alá gyűrtem a kis anyagot, lábaimat felhúzva átkulcsoltam és ráhajtottam a fejem. Egy picit elbóbiskolhattam, amikor egyszer csak lépteket hallottam meg az eddig csendes folyosóról, ami egyre hangosabbá vált, ezzel jelezve hogy valaki igencsak közeledett a cellámhoz.

Féltem, hogy a herceg meggondolta magát és azért küldött valakit, hogy mégis kivégeztessen, másrészt egy kis remény töltött el, hogy talán kiengednek innen. Az utóbbi gondolatom hamar szertefoszlott, amikor megpillantottam Mrs. Cox-ot, aki egyenesen az én ajtómhoz sétált.

- Gondolom most boldog vagy, hogy nincs vége a nyomorult kis életednek - vetette oda, miközben megvetően bámult rám - Nem tudom mivel sikerült ezt kiérdemelned...

Lassan járkált fel-alá a zárkám előtt. Nem mertem megszólalni, mert tudtam hogy azzal csak még jobban felidegesíteném és jelen helyzetben csak túl akartam élni az éjszakát.

- Bizonyára elbűvölted a herceget. A csodaszép pofikáddal, meg az ártatlan tekinteteddel. Engem viszont nem tudsz átverni! - egyik kezével rácsapott a rácsra, a hangos robaj visszhangzott a falakról - Tudom hogy titkolsz valamit - szólalt meg halkan, fojtott hangon - És nem nyugszom amíg ki nem derítem, hogy mi az.

- Nem tudom miről beszél - szólaltam meg remegő hangon.

A nő erősen felnevetett, még ez is hátborzongató volt, valamiért örültem hogy elválasztott minket ez a rács, legalább nem kerülhetett hozzám közelebb.

- Ó dehogynem tudod. Már csak idő kérdése és neked véged. Most talán nem volt elég ez a kis műsor amit összehoztunk, de egyszer a herceg türelme is véget ér, bármennyire is szüksége van a művészi tehetségedre - kikerekedett szemekkel bámultam Mrs. Cox-ra aki épp az imént vallotta be, hogy az ő keze van a dologban, úgy hogy még a szeme se rebbent.

Tisztában volt vele, hogy ő van fölényben és hogy semmit nem tehetek ellene, mert nekem senki sem hitt volna.

- Maga volt? - tettem fel a kérdést csak hogy meggyőződhessek róla - Maga miatt estem el. Nem is én voltam a hibás!

Keltem ki magamból és a maradék erőmet összeszedve közelebb mentem hozzá, tekintetemet végig rajta tartottam, hogy bevallja az igazat.

- Hát persze hogy én voltam - nevetett fel könnyedén - Mit vártál, hogy ölbetett kézzel várom hátha valahogy kiraknak innen? Tudod, így vagy úgy de mindig elérem amit akarok.

- Ezt meg fogja bánni! Ha egyszer kiderül mit tesz az emberekkel és milyen is valójában.

- Ugyan kicsikém - kezdte gúnyosan - A herceg teljes mértékben megbízik bennem, ez hosszú évtizedek kemény munkájának gyümölcse. Bárki bármit mond is neki, úgyis csak nekem hisz. Szóval azt mondom élvezd ki, amíg még nem lógsz a bitófán - ezzel hátat fordított nekem és elindult a folyosón, de hamar megtorpant és visszasétált.

- Ohh majdnem el is felejtettem, a vacsorád - lóbálta meg egyik kezében a kis csomagot.

A gyomrom igencsak fájt már az éhségtől, de még ennél is jobban vágytam egy kis vízre. Jobb kezében egy korsót tartott, amivel szemezni kezdtem és a rácshoz sétáltam.

- Habár én egy morzsát sem adnék az ilyen patkányoknak, mint te, de ha a herceg ezt parancsolta - húzta el a száját és kinyújtotta felém a kezét.

Már majdnem megérintettem, amikor hirtelen visszahúzta magához és egyetlen mozdulattal az arcomba locsolta a tartalmát. A hideg víz teljesen átáztatta a ruhámat, az arcomról patakokban csorgott a földre. Mrs. Cox hangosan felnevetett a tettén, aztán bedobta a kis textílbe csomagolt ételt és egy szó nélkül elment.

Pár perc múlva már az egész testemben remegtem, a kis zsömlét lassan elmajszolgattam, aztán újra lekuporogtam a kis pokrócra vigyázva, hogy ne dőljek a hideg falnak. A cellában szinte teljes sötétség uralkodott, egyedül a folyosóról szűrődött be egy fáklyának a fénye. Csak egy alig fél méteres ablak volt a falon, az is be volt rácsozva, tehát esélyem se lett volna azon keresztül megszökni.

Azon gondolkodtam, hogy mégis miért utálhat ennyire Mrs. Cox, de nem találtam egyetlen normális választ sem. Úgy tűnik, nála elég volt egyszer elvágnom magam és onnantól kezdve képtelenség volt visszanyerni a jóindulatát. Habár azt is megkérdőjeleztem, hogy van-e neki olyan. Biztos voltam benne, hogy nem én voltam az egyedüli személy akivel elbánt már élete során, úgy tűnt már van tapasztalata az ilyesmiben.

A fáradtság lassan úrrá lett rajtam és annak ellenére, hogy szétfagytam sikerült elaludnom. Az álmomban egy havas hegyen másztam felfelé, csak egy szakadt ruha volt rajtam. Ahogy körbenéztem csak a fehér hó tárult elém, reszkettem és fájt mindenem. Amikor már képtelen voltam tovább menni egyszerűen oldalra dőltem, a fejem nagyot koppant és már csak a fájdalmat és a sötétséget éreztem.

Lassan kinyitottam a szemeimet. Hirtelen felültem, mert nem tudtam hol vagyok. Az agyamban képek ezrei villantak fel, a bálról, a balesetről és a tömlőcről. Egy picit világosabb lett, ami azt jelentette, hogy már felkelt a nap. A fejembe fájdalom nyílalt ahogy felemelkedtem a földről, a kezeim és lábaim jéghidegek voltak, nagy része elkezdett lilulni. A ruhám félig megszáradt, de ha megtapogattam még mindig éreztem hogy kicsit nedves. Hiába sikerült aludnom, mintha még fáradtabb lettem volna mint előtte, emellett pedig rettenetesen szédültem.

Minden egyes percben azt vártam, hogy végre valaki értem jöjjön, de nem történt semmi. Masszírozni kezdtem a lábamat, mert féltem hogy teljesen elfagynak és soha többé nem tudok majd lábra állni. Az egyetlen hang amit órákon keresztül hallgattam az egy távoli ember köhögése volt. Nem kellett sok idő és én is csatlakoztam hozzá.

Végül amikor már egyáltalán nem vártam senkit, léptek zaját hallottam meg és lassan feltűnt előttem egy őr alakja. Homályosan láttam és néha azt sem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság vagy csak egy álom. Kinyílt a cellák ajtaja, az őr mély hangja betöltötte az apró helyiséget. Nem értettem mit mondott, csak néztem ahogy lehajolt hozzám és óvatosan talpra állított, aztán lassan kivezetett a bűzös tömlőc falai közül.

Az erős férfi türelmesen elkísért a lakrészemig, ott átadott egy ismerős lánynak aki a fürdőbe kísért. A víz perceken keresztül csorgott le a testemről, eleinte forrónak éreztem és csak egy kis idő után jöttem rá, hogy ez valójában langyos. Miután végeztem Julia segített felöltözni és eljutni az ágyamhoz.

Fájdalmas arccal nézett végig rajtam, láttam a szemeiben csillogó könnycseppeket, de mielőtt elsírta volna magát adott egy puszit az arcomra, betakargatott és eltűnt a szemeim elől. A szobában csend volt, így pillanatok alatt elaludtam a puha ágyamban.