Az üldözött Hercegnő

Huszonharmadik

Az ágyhoz léptem és felemeltem a szépen leterített köntöst, hogy jobban szemügyre vehessem. Finom hófehér selyemből készült, elég volt csak megérintenem és libabőrös lettem tőle. Izgatottan dobtam le magamról a törülközőt és pillanatok alatt magamra kaptam a fehér anyagot. Ahhoz képest, hogy hercegnő voltam még soha nem volt ilyen jó minőségű ruhadarabom. Az apám soha nem tartotta fontosnak az ilyesmit, persze születésnapomkor mindig megajándékozott egy egy szép ruhával, de azok is inkább egyszerűbb darabok voltak.

Az viszont sehogy sem fért a fejembe, hogy a herceg mégis miért lett hirtelen ennyire nagylelkű velem. Vajon tényleg ekkora bűntudata lett volna? Mindenesetre ezt egy kisebb sikernek könyveltem el magamban, miszerint apró lépésekkel talán sikerülhet a bizalmába férkőznöm.

Mivel semmi dolgom nem volt elkezdtem körbejárni a szobát és egy kis kutakodás után találtam néhány regényt az egyik polcos szekrényben, úgyhogy ledőltem az ágyra és olvasni kezdtem. A történet egy fiatal lányról szólt, aki egy nap rábukkant egy levélre az apja íróasztalában. Ez örökre megváltoztatta az életét, ugyanis kiderült belőle, hogy nem ők az igazi szülei. A lány megszökött és a vér szerinti szülei keresésére indult.

A fáradtság lassan úrrá lett rajtam és a puha takarót magamra húzva elszenderedtem. Hangos kopogásra riadtam fel, körülöttem összevissza könyvek hevertek.

- Tessék! - szólaltam meg kábán, miközben megpróbáltam kiegyenesíteni a lapokat, melyekre sikerült ráfeküdnöm.

Az ajtó kitárult és újfent megjelent a herceg. A karjában tartott néhány dolgot, amit hanyagul ledobott az egyik székre és csak ezután fordult felém.

- Azt ne mondd, hogy egész nap csak henyéltél - jelent meg egy vigyor a képén.

Szégyenkezve lesütöttem a szemeimet, arra gondoltam hogy míg én tényleg órák óta csak pihentem, addig a többi szolgálólány keményen dolgozott. Még az én feladataimat is nekik kellett átvállalniuk. Habár jobban belegondolva nem veszítettek túl sokat velem, talán még jól is jártak, mert nem hátráltattam őket a munkában.

- Hát... Betegen mi mást csinálhatnék a pihenésen kívül?

Muszáj volt megvédenem magam, még akkor is ha már egy fokkal jobban éreztem magam.

- Nekem nem úgy tűnik mintha szenvednél - jegyezte meg a férfi, miközben az ágyhoz sétált és némi hezitálás után leült mellém.

- Ez csak azért van, mert mélyen elnyomom a fájdalmaimat - húztam fel sértődötten az orromat.

- Hm, esetleg idehívjam az orvost hogy megvizsgáljon? Dr. John speciális vérvizsgálatai igen híresek a környező térségben.

Kikerekedett szemekkel pillantottam a férfira, aki csak mosolyogva nyugtázta, mennyire megijesztett. Nem is tudom mitől írtóztam jobban, hogy egy hegyes tűvel szúrkáljanak, vagy hogy egy idegen férfi vizsgálgasson.

- Erre semmi szükség, tulajdonképpen tényleg sokkal jobban érzem magam. Azt hiszem holnap már munkába is tudok állni, vagy most rögtön - jelentettem ki határozottan, miközben lerántottam magamról a takarót, azzal a szándékkal hogy kipattanjak az ágyból, de a férfi hangos nevetése megállított a mozdulatban.

- Nekem jobb ötletem van - legyintett egyet, aztán felállt és az asztalhoz sétált - Mondd csak Carina, tudsz lovagolni?

Összevont szemöldökkel méregettem a nekem háttal álló férfit aki a válaszomra várt.

- Tudok, de miért...

- Nagyszerű, akkor ezt vedd fel és a déli szárny kijáratánál találkozunk.

Egy rakás holmit dobott az ágyra és már el is indult az ajtó felé, de közbevágtam.

- Mégis honnan tudta?

Nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy miért tudta ennyire biztosan azt, hogy tudok lovagolni.

A férfi meglepetten pillantott vissza rám.

- Tippeltem - vont vállat, majd távozott a szobából.

Magam sem tudom miért, de izgatottan nyúltam a fekete ruhadarabokért, miközben végig arra gondoltam hogy ezt a délutánt is a herceggel fogom tölteni.

A maga módján végülis figyelmesnek lehet mondani és ha azt vesszük még kedves is tud lenni ha akar. Az sem utolsó, hogy igencsak jóképű volt még azzal a sebhellyel az arcán is, sőt mintha még vonzóbbá tette volna a megjelenését.

Megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle a buta gondolatokat. Eddig nem igazán érdekeltek a férfiak és nem pont William herceg miatt akartam ezen változtatni. Persze néha elfogott az a bizonyos érzés, hogy milyen lenne ha eljönne a szőke herceg fehér lovon, de a régi életemmel tökéletesen ki voltam békülve. Csakhogy már soha nem lesz olyan, mint régen és ezt bizony nagyon nehezen tudtam elfogadni.

Betűrtem a fehér inget a buggyos szárú nadrágba, aztán felvettem rá a fekete mellényt, hogy biztos ne fázzak. Szerencsére mind passzolt rám, egyedül a nadrág volt egy picit nagy, de legalább könnyebben mozogtam benne. Amúgy sem voltam hozzászokva a férfi ruhadarabokhoz, csak egy lovaglónadrágom volt egész életemben, de általában megoldottam a könnyedebb szoknyákban. Most viszont kimondottan örültem hogy nem kellett azzal szenvednem, hiszen sokkal macerásabb lett volna.

Kiléptem a folyosóra és vigyázva, hogy ne lásson meg senki lesiettem a lépcsőn. Nem ismertem valami jól a déli szárnyat, tehát eltartott egy kis ideig mire megtaláltam a kijáratot. Nagyot szippantottam a friss levegőből, miközben elindultam a kavicsos úton.

- Hova megy? - szólalt meg valaki mögöttem, ami miatt majdnem megbotlottam.

Megpördültem a tengelyem körül, hogy szembe nézzek a férfival.

- Charles - kedvesen rám mosolygott, amitől azonnal megnyugodtam - Nem fogod elhinni, de éppenséggel a herceggel megyek lovagolni.

Látszólag meghökkent a szavaimon.

- Ezek szerint egész jól halad a tervünk, ez remek hír - lassan közelebb sétált hozzám és halkabban folytatta - Én is igyekeztem hercegnő, sikerült elérnem hogy minél több dolgot rám bízzon és már van némi befolyásom a hadügyekbe is. Talán néhány nap múlva előkészíthetek mindent a tökéletes szökéshez. Most megyek, nehogy gyanút fogjon bárki is, de keresni fogom. Vigyázzon magára hercegnő, majd értesítem a részletekről.

- Köszönöm - mosolyogtam rá boldogan, aztán már csak a távolodó alakját figyeltem.

Tudtam, hogy már nem kell sokáig kitartanom, nemsokára újra hercegnőként élhetek és nem kell elviselnem az olyan személyeket, mint Mrs. Cox vagy William herceg.

Habár még mindig rengeteg kérdés volt bennem. Mi lesz azután hogy megszöktem? És mennyire valós az átok amiről az apám beszélt? Vajon hogyha megmenekülök, már nem lesz veszélyben az életem? Már nem találhat meg újból a sötétség hercege? Féltem, hogyha sikerül is megszöknöm, attól még ugyanúgy menekülnöm kell majd.

Egy fáradt sóhaj szakadt ki belőlem, úgy éreztem a félelem teljesen átvette az irányítást a testem és az elmém felett.

- Induljunk! - parancsolt rám a herceg.

Néhány méterre állt tőlem, fején a már ismerős kalapja virított, kezében egy ostort tartott. Megvárta amíg utolértem, aztán elindult az istálló felé én meg kénytelen voltam kocogva követni, alig tudtam lépést tartani vele. Ő persze nagyon jól szórakozott rajtam, esküszöm mintha direkt csinálta volna.