Az üldözött Hercegnő

Nyolcadik

A csapból csupán langyos víz folyt, de most még ennek is nagyon örültem és legalább 15 percen keresztül sikáltam magam, hogy minden kosz lejöjjön rólam. Csak most tűnt fel, hogy a lábaimon és karjaimon megannyi lila folt díszelgett. Nem is emlékszem mikor fájt utoljára bármelyik testrészem is, hiszen mindig is a kényelemhez voltam hozzászokva. Amíg a hajamat mostam végig az otthonom járt a fejemben. Szinte el sem tudtam hinni azt, ami az elmúlt napokban történt velem. Olyan volt mintha csak egy rossz álom lenne, olyan valószerűtlennek tűnt az egész. Az, hogy az apám nincs többé, hogy el kellett szöknöm a birtokról és egy idegen kastélyban akartak belőlem szolgálólányt kovácsolni.

- Letelt az idő, gyere ki! - dörömbölt egy nő az ajtón.

- Egy pillanat és megyek - szólaltam meg, aztán magam köré csavartam egy száraz lepedőt. Kiléptem a hideg kőre és gyorsan magamra kaptam a tiszta ruhadarabokat.

Kinyitottam az ajtót és a szigorú banyával találtam szembe magam, aki néhány órával ezelőtt felpofozott. Egy sötétbarna hajú lány karját szorongatta, aki csak lehajtott fejjel állt mellette.

- Mi a neved? - csontos kezével átfogta az állkapcsomat és rántott egyet rajtam, mire felnyőgtem.

- Carina - szűrtem ki a fogaim közt, végig tartva a szemkontaktust, ami valószínűleg nem tetszett neki - És magának mi a neve? - kérdeztem vissza, amit ebben a pillanatban talán nem kellett volna.

- Na ide figyelj te kis csitri, itt csak én kérdezek. És ajánlom, hogy add meg a tiszteletet, mert te egy senki vagy itt és csak egy szavamba kerül, máris fellógatnak - olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a fokhagymától bűzlő szájának szagát - Megértetted amit mondtam?

Bólintottam egy aprót, de a fájdalom amit az állkapcsomra mért lassan elviselhetetlenné vált.

- Mondd utánam: Igenis asszonyom!

- Igenis asszonyom! - ismételtem meg, mire végre eleresztett és egy nevetés kíséretében belökte a barna hajút az ajtón.

Gyorsan elslisszoltam a kihalt folyosón és besiettem a kijelölt szobába, aztán egy szó nélkül az ágyra vetettem magam. Fejemet a kemény dohos párnámba fúrtam és csak akkor engedtem szabadjára a kitörni készülő könnycseppjeimet. A szobatársaim hangosan beszélgettek és nevettek, de egyáltalán nem figyeltem rájuk, csak próbáltam egy kicsit megnyugodni, ami elég nehezen ment ebben a helyzetben.

Nem tudom mennyi ideig feküdhettem az ágyamon, talán egy kicsit elbóbiskoltam, de már csak egy hangos kiáltásra riadtam fel. A szemeim azonnal kipattantak és gyorsan felültem, aztán láttam hogy a többi lány izgatottan álldogált a szoba közepén.

- Most hogy mindenki kényelembe helyezte magát itt nálunk, megmutatjuk ezt a gyönyörű kastélyt, ami mától az otthonotok. Az én nevem Mrs. Brennen, nyugodtan forduljatok hozzám ha valami baj lenne - a hölgy éjfekete hajában fehér szalag díszelgett, a mosolya sokkal őszintébbnek és kedvesebbnek tűnt, mint az eddig látottaknak - Most pedig kérlek kövessetek.

A lányok izgatottan sustorogtak, miközben megindultak Mrs. Brennen után, végül kénytelen voltam én is követni őket, ha nem akartam saját magamat bajba sodorni.

Végigmentünk a folyosón, ahol szintén hozzánk hasonló lányok voltak elszállásolva, aztán elértünk egy nagy fekete faajtóhoz, de itt megálltunk.

- Mielőtt tovább mennénk szeretnék néhány fontosabb dolgot elmondani - kezdett el újra beszélni a vezetőnk - Az éjszaka amikor idehoztak titeket a nyugati szárnytól jöttetek be, de azt a helyet csak átmenetileg szoktuk használni. Ahol most laktok az már ennek a folytatása és itt hadd jegyezzem meg, hogy ti vagytok a szerencsésebbek. Ti szolgálólányok vagytok, a ti feladatotok sokkalta jobb lesz mint a cselédeknek, de ezt majd a későbbiekben úgy is megtapasztaljátok. Most pedig megmutatom a kastély többi részét.

Ezzel pedig lenyomta a kilincset és az ajtó nagy nyikorgások közepette kitárult. Ahogy tovább mentünk mintha egy másik világba csöppentünk volna. A máshol szürke falak itt halvány barackszínben pompáztak, az arany motívumokba borostyán minta vegyült, a folyosó mentén hatalmas kétszárnyú ablakokon áradt be a napfény, melyeknek két-két oldalán vörös sötétítők húzódtak. A belmagasság így első ránézésre legalább 5 méteresnek tűnt, a mennyezetről kristályokkal borított csillárok lógtak le. A talpunk alatt márványozott járólap feküdt, így minden egyes lépésünknél kopogott a cipőnk, ami tovább visszhangzott ahogy visszaverődött a falakról.

Egy ideig sietősen haladtunk a hosszú folyosón, aztán többször is jobbra kanyarodtunk, a végén pedig már fogalmam se volt róla, hogy merre lehetünk. Végül egy boltíves falhoz értünk és most már a folyosók után egy nyitottabb helyiségbe léptünk.

- Itt ér véget a nyugati szárny, ahogy láthatjátok innen tovább lehet menni egyenesen, arra van a bálterem is, illetve a keleti szárny, ott tartózkodnak a katonák, őrök, parancsnokok. Ha pedig felmentek a lépcsőn és balra fordultok akkor elérkeztek a déli szárnyba. Amikor vendégek érkeznek, akkor ott szállásoljuk el őket - magyarázott folyamatosan Mrs. Brennen, miközben mi folyamatosan a kastélyt csodáltuk.

- És jobbra mi van? - tette fel a kérdést egy bátor lány.

Mrs. Brennen egy pillanatra felnézett a vörös szőnyeggel borított lépcső tetejére, aztán komoly hangon megszólalt.

- Az az északi szárny, oda csakis engedéllyel léphettek be. Ez az első számú szabály és ha kedves az életetek akkor ne merjétek megszegni - a levegő egy pillanatra megfagyott a teremben, aztán a nő egy elégedett mosolyra húzta a száját és elindult egyenesen, mi pedig követtük őt.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
05.23.