Az üldözött Hercegnő

Tizedik

Késő este végre utunkra engedtek minket, a vacsoránk egy kis száraz rántotta volt, tejjel és kiflivel. Hát nem mondom hogy megettem az egészet, de pár falatot sikeresen lenyomtam a torkomon. Ezután fáradtan estünk be az ágyunkba és már csak jó éjszakát kívánni volt erőnk, aztán elmerültünk az álmok édes világában.

Reggel egy harang erőteljes hangjára riadtunk fel, ami most felért egy kínzással. Utáltam korán kelni és ahogy kipillantottam az ablakon és tudatosult bennem, hogy hol vagyok, majd az, hogy a hajnal első sugarai világítottak csak be, hát elment minden életkedvem. Az összes porcikám fájt, de már azt sem tudtam eldönteni, hogy a sok pakolástól, mosogatástól vagy még az erdőben szerzett sebeimtől.

A lányok már mind talpra álltak, ugyan ők se tűntek már olyan frissnek és izgatottnak, mint előző nap, de még ígyis jóval hamarabb kész lettek mint én. Ők már egymás haját fonogatták és lassan újra pletykálni kezdtek, amikor én még csak a harisnyámat húztam fel a lábaimra. Pár perc múlva belépett Mrs. Brennen és kedvesen ránk mosolyogva köszöntött minket.

- Ma külön csoportokban fogtok dolgozni. Kérek mindenkit, hogy a lehető legjobban végezzétek a munkátokat és ne aggódjatok ha olyan feladatot kaptok ami nem megy olyan jól, valószínűleg minden nap más dolgotok lesz. Felkészültetek? - nézett ránk bíztatóan, mi pedig egyszerre kántáltuk, hogy "Igen, asszonyom"!

Engem Juliaval és egy Tiffany nevezetű lánnyal osztottak össze. Előbbinek nagyon örültem, hiszen eddig ő tűnt a legnormálisabbnak a lányok közül. Tulajdonképpen egyikükkel sem volt problémám, de Tiff olyan "minden lében kanál" lánynak tűnt, akinek elég volt egy apró szösszenet is ahhoz, hogy hatalmas pletykákat generáljon.

- Ahh én ezt már nem bírom - szólalt meg újból Tiffany és a kést eldobva felállt a székből, ahol eddig a krumplit pucolta.

Már legalább másfél órája ültünk a kis konyha melletti helyiségben, ahol öt zsák krumplit kellett megpucolnunk, de még ígyis hátravolt egy jó nagy adag. A lány kinyújtóztatta lábait és az ablakhoz sétált, aztán kibámult rajta, miközben mi folytattuk a hámozást.

- Szóval tudtok valamit erről a bizonyos Nagyúrról, akit mindenki emleget? - nézett ránk csillogó szemekkel.

- Csak annyit, hogy fiatal és állítólag igen jóképű. Már sok mindent ő csinál az apja helyett, de még hivatalosan nem vette át a trónt. Azt rebesgetik, hogy a király csak akkor akarja átadni neki, ha már van egy királynő jelöltje. Persze ha előbb el nem halálozik - Tiffany csak tátott szájjal hallgatta Julia monológját, aki unottan mesélte a nekünk teljesen új információkat.

- Te meg honnan tudsz ennyi mindent? És mégis miért titkoltad idáig? - morrant rá a másik lány.

- Teljesen mindegy. Nem emlékszel mit mondott a banya? - szólaltam meg én is, mire mindketten rám kapták a fejüket - Úgysem fogunk vele soha találkozni.

- Ahh Carina, ne légy ennyire ünneprontó - korholt le rögtön Tiff - Az lenne életem legcsodásabb napja, ha a sors keresztezné az útjainkat.

- És mégis mit gondolsz, ez hogy történhetne meg? - Jul visszafojtott nevetéssel nézte az előtte heverő krumplit - Remélem te is tudod, hogy a hercegre még csak rá sem nézhetsz, arról pedig még csak ne is álmodozz hogy egyáltalán beszélhetsz vele.

- Ohh igen? - a lány továbbra is ábrándozva nézett ránk - Csakhogy ti nem tudjátok azt, amit én.

Erre már én is felkaptam a fejem, ugyanis ez már engem is kíváncsivá tett. Kérdőn pillantottunk rá, mire nagy nehezen abbahagyta a vigyorgást és megszólalt.

- Mivel mi nem cselédek vagyunk, sokkal több mindent megengednek nekünk.

- Igen, ezt mi is tudjuk. És? - sürgette Julia.

- És véletlenül tudom, hogy néhány szolgálólány részt vehet a bálokon amiket rendeznek. Jó tény és való, nem vendégekként, de ez a legjobb lehetőség, hogy felkeltsd egy gróf vagy akár a herceg figyelmét. Hiszen ott annyi befolyásos ember van.

- Édes Istenem! Ennél idiótább ötletet még életemben nem hallottam - Julia fejét a kezeibe temette.

- Pedig nem egy nőnek sikerült már ilyen módon házasságot kötnie rangos emberrel - bizonygatta a lány.

- Ugyan, te is tudod hogy a szolgálólányokat csak kihasználják az ilyen férgek - csak kapkodtam a fejem közöttük és próbáltam rájönni hogy miről beszélnek.

- Ezt meg hogy érted? - néztem rá zavartan.

- Egy ilyen férfinak csak addig kellessz, amíg meg nem szerzett magának, utana eldob mint egy rongyot - vont vállat a lány.

- Márpedig én tudok olyat, hogy feleségül vette, csak eszesnek kell lenni hozzá - húzta széles vigyorra a száját Tiffany.

- Mégis hogy? Azt hazudta, hogy várandós lett? - nevetett fel Julia.

- Eltaláltad! Ehhez nem kell akkora színészi tehetség, a férfiak nem túl okosak, csak elég ravasznak kell lenni hozzá - kacsintott ránk.

Mosolyogva megcsóváltam a fejem és kezembe vettem az utolsó darab zöldséget is.

- Te jó ég! - szólalt meg remegő hangon Tiffany, miközben folyamatosan bámult ki az ablakon - Gyertek ide, azonnal!

Julia rögtön felpattant és a lány mellett kipillantott az ablakon, aztán ő is meredten bámult kifele. Én is feltápászkodtam és odabotorkáltam hozzájuk, hogy megnézzem mi olyan hihetetlenül fontos.

És akkor megláttam Őt. Biztos voltam benne, hogy csakis ő lehetett a Nagyúr, legalábbis hófehér hosszú kabátja és vérvörös nadrágja erről árulkodott. Fekete kalapja alatt sötét tincsek húzódtak, széles vállai egyenesen álltak, míg hosszú karjait maga mögött összefonta és lassú léptekkel közelített a kert felé. Arcát egyáltalán nem láttuk, de a szemeimmel ígyis követtem minden egyes rezdülésétt. Egy elegáns mozdulattal leszakított egy sárga virágot, amit még életemben nem láttam és a keze közt szorongatva tovább sétált, mígnem eltűnt a szemeink elől.

Kérlek jelezd ha tetszett, és szeretnél folytatást! :)
06.10.