• 🥣
-Sajnálom... - A hangja szomorú. - előbb el kellett volna mondanom.
Nyelek egyet, és fölé hajolok, az alkarommal és a térdeimmel az ágyra támaszkodva. A sötétben halványan látom az arcának a körvonalát, az orrát, a száját és a szemeit. Fogalmam...
Semmi baj. A lényeg hogy pozitívnak kell maradnom. Már ki is találtam egy újabb pénzszerzési lehetőséget! Sietős léptekkel szaladtam le a lépcsőn majd ki az utcára. Bcsuktam a szememet és vettem egy mély levegőt. Felidéztem magamban nagyi szavait:"Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel." Az ő tanácsai mindig utat mutatnak és újult erővel töltenek el. Mosolyogva mentem tovább, amíg megpillantottam egy rongyosan öltözött nénit a forgalmas utcasarkon ülve. -Bocsánat nénike, leülhetek melléd? Az idős néni gyanakvóan méregetett, de nem foglalkoztam vele. Lehuppantam mellé a földre, és elővettem a hátizsákomból a szendvicset amit anyu csinált nekem ebédre. Egy kis utánpótlás után máris jobban fogom érezni magam! Észrevettem, hogy a néni csillogó szemekkel mered a sonkával, sajttal és salátával megpakolt kenyérre. Elfeleztem, és felé nyújtottam az egyik darabkát. -Ó aranyom milyen kedves vagy! A néni fogatlan száját mézes mázas mosolyra húzta, arckifejezése azonnal megváltozott. Amíg ettem megfigyeltem a járókelőket, és feltűnt, hogy mindenki milyen csinosan öltözködik... Végignéztem magamon, a ruháimon amiket a faluból szereztem be(a legtöbb kézzel kötött darab). Azt hiszem nem kell csodálkoznom, ha valaki nem akar kölcsönadni... A hülye falu hosszú távon is megkeseríti az életemet... Egy férfi megszánt minket és odadobott nekünk egy-egy százast. Idegesen beraktam a zsebembe az érmét, majd elővettema táskámból egy ceruzát és a vázlatfüzetemet. Már ki is néztem a tökéletes vevőt. Odaszaladtam a padon ücsörgő nénihez aki az unokájával etette a galambokat. -Jónapot kívánok! - Kedvesen mosolyogtam a kisfiúra és a nagyira. -Ha megengedi szivesen lerajzolnám az unokáját! A nagyi zavartan pislogott párat, de nem tűnt ellenségesnek. Lapoztam párat a füzetemben, és megmutattam egypár portrét amit a falubeliekről csináltam. Miután biztosítottam a nagymamát, hogy tényleg csak 10 perc, kikerekedett szemekkel bólogatott és az ölébe vette az unokáját. Amikor készen lettem, a kisfiú boldogan tapsikolt. Elmosolyodtam és összeborzoltam a haját. A nagyi persze el akarta vinni szeretett unokájáról a rajzot, és nem habozott kivenni a pénztárcájából egy kétezrest. Egy óvatos érintést éreztem a vállamon és amikor felnéztem egy tizenéves lány mosolygott rám feszülten, egy hasonló korú fiú kezét fogta. -Lerajzolnál minket is?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
5 órával később Letöröltem a kézfejemmel a homlokon lecsorgó izzadságcseppet majd felálltam, és visszasétáltam a nénikéhez. Miközben rajzoltam egyre több ember gyűlt körém. A végén egész szép kis összeget sikerült összegyűjtenem, és persze jól is éreztem magam. Tudtam hogy ez a város nekem való lesz! Megismerkedtem egy csomó új emberrel, és úgy érzem feltöltődtem a kedvességükkel és a kíváncsi tekintetekkel. Viszont farkas éhes vagyok. Nagyon kimerültem a sok órán át tartó munkától. Odaadtam egy ezrest a nénikének, aki örömében cuppanós csókot nyomott a grafittól maszatos ujjaimra. Az utam egy mekibe vezetett ahol tele ettem magam a Világ legjobban kinéző ételeivel❣️ Istenem, de vártam már ezt a pillanatot, olyan mintha a menyországba repültem volna... Amíg rajzoltam volt időm gondolkodni... És megbántam, ahogy a szobatársammal viselkedtem. Nem kellett volna ajtót csapkodni, és üvöltözni vele. Kezdett sötétedni ezért elpakoltam a táskámba a maradék kaját holnapra, aztán elindultam az albérlet felé. Útközben megálltam egy autómatánál és vettem két dobozos colát. Remélem szereti
