𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🏁22.fejezet🏁

Krisz
Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam amikor beléptem a szobába. Az albérlet tulajdonosa elfelejtett szólni a lakóknak, hogy beköltözök? Amikor köszöntem és bemutatkoztam próbáltam nagyon lazának tűnni. Aztán egy csattanást hallottam, és megpillantottam Vikit. A szívem még gyorsabban kezdett el dobogni. Miután összetörtem a motort próbáltam megkeresni facen, hogy megkérdezzem hogy van, de csak a keresztnevét tudtam, és nem vagyok túl jó a keresgélésben. Nagyobb szerencsém nem is lehetett volna! Most legalább vissza tudom fizetni az adósságomat! Elvigyorodok és elindulok felé, azonban valami megragadja a polómat.
-Karimami nem teheted ezt!-Az a dolog egy pufi kisgyermek lehet, bár a hajától nem látom az arcát. - Nem akarok még egy lakótársat, olyan jól elvagyunk hárman!!
-Bianka! Azonnal fejezd ezt be! - A tulajdonos dühösen néz a lányra. -Ha nem engeded el akkor nem fogsz kapni az áfonyás pitémből!
A lány végül elengedi a polómat, és dühösen bámul.
-Mrs.Karner.-Szólal meg a sötét hajú fiú. Megkerüli a konyhapultot, majd elindul felénk. Közben rápillant Vikre. - Egyetértek Biankával. Az albérlet három embernek is eléggé szűkös.
-Johanneskám! - Az idős nő hangja hirtelen megváltozik. - Tudod, hogy milyen nehéz manapság megélni a nyugdíjból... Ráadásul amióta Bianka ideköltözött csökkentettem az albérlet árán, tőle pedig nem kérhetek pénzt..A gyógyszerek ára pedig egyre csak emelkedik...
A fiú, akinek érdekes neve van, Johanneskăm az ég felé emeleli a tekintetét.
-És hol aludna?
-A szobádban!
-Úgy érti az ágyamban?! Kizárt dolog...
-Ugye nem akarod egy idős hölgynek kockáztatni az egészségét? - Mi köze ennek ez egészségéhez? Nem egészen vágom mi van... - Lehet beszélnem kellene az apáddal... Mindegy is. Inkább egyetek az áfonyás pitéből! És mivel hó vége van elkérem a pénzt is!
Elég feszült volt a hangulat ameddig az öreg néni itt volt. Leültem az asztalhoz és vettem egy szeletet a sütiből amiből a Bianka nevű lány éppen a sokadik szelettel töm a szájába. Olyan szörnyen száraz és szar volt. Elkezdtem köhögni tőle, azt hiszem a torkomon akadt...
-Ez nagyon szar... - Valamiért úgy érzem, hogy mindenki engem bámul. - Kérhetek egy kis vizet?
Az öreg nő a hátamra csapott, a korához képest meglehetősen erősen.
- Hogy mondtad, kisfiam?!
-Biztosan úgy értette, hogy szomjas... - Vik óvatosan megbök a lábával az asztal alatt. Nem egészen értem mi a baj.. - Igaz, Krisz?
-Hát ö... Nem egészen...
-Tessék?! - Az öreg nő elég ingerült lett hirtelen.
-Nyugodjon meg, öregnéném! - Lehet magas a vérnyomása vagy valami hasonló időskori betegségbe van...
-Öreg?! Mégis mit képzelsz magadról? Nem tűröm el a szemtelenséget!
-Ezaz! Karimami, dobd ki ezt az ostoba alakot!
-Következő alkalommal dupla ennyi albérletet fogok kérni!
Mind a hárman egyszerre kezdtek el tiltakozni, a tulajdonos viszont sietett és végül azt mondta csak tőlem kér többet... Nem értem mi rosszat tettem. Végül elment, én pedig egyedül maradtam az új lakótársaimmal.
-Az a pénzéhes banya!
Johanneskám dühösen vicsorgott. Vik felém fordul.
-Hát te? Mit keresel itt?
-A barátnőm kirúgott... - Igazábol már akkor közölte amikor hazaállítottam a törött motorral, de amíg meg nem gyógyult teljesen a térdem addig maradhattam... - Egy nő meghallotta, hogy veszekedünk, és felajánlotta az albérletét, ahol azt mondta, hogy fiatalok laknak...
-Karimami, hogy tehetted ezt...
-Óriási véletlen, hogy itt találkozok veled! Azt hittem már többet nem foglak látni! És... Jól vagy?! A baleset miatti sérüléseid teljesen meggyógyultak?!
-Igen, és a te térded?
-Csak nem ő az a Krisz?!
Johanneskăm arcára furcsa kifejezés ül ki.
-De igen...
Johanneskăm közelebb jön, olyan érzésem van mintha a szemivel meg akarna fagyasztani.
-Viszont ehhez semmi közöd...
A srác megáll előttem, és megragadja a polómat, így kénytelen vagyok felállni. Erőssebb mint amilyennek látszik...
-Nyugi tesó! - Óvatosan felemelem a kezeimet. Nem akarok már az első napon balhéba keveredni. - Beszéljül meg Johanneskăm!
Úgy látszik fontóra veszi az ajánlatomat, ugyanis pár másodpercig nem mozdul. A következő pillanatban viszont a föld felé ránt, a térdét pedig belevágja a bordáim közé, amitől úgy érzem ki kell dobnom a taccsot...
-Mi bajod van, ember?!
Mondom fulladozva, miközben felállok, hogy visszaüssek, viszont elkapja a kezemet és hátra csavarja.
-Várj... - A töpszli kiscsaj megragadja Johanneskăm kezét. - Lehetséges, hogy ez ennyire hülye?!-Johanneskăm leveszi rólam a tekintetét és ránéz. - Szerintem azt hiszi, hogy így hívnak...
Egy másodpercnyi csend után Vik hangos nevetésben tör ki. A srác elengedi végre a karomat. Zavartan fordulok meg.
-Valaki elmagyarázná, hogy éppen mi történik?!
-Hogy lehetsz ennyire ostoba?
A kis törpe kezd felidegesíteni.. Dühösen felemelem, de nem számítok rá, hogy ennyire nehéz.
-Nem vagyok ostoba! Ha még egysze... - Elkezd kapálózni és visítozni.
-Apu segíts!! - Aztán sikeresen belerúg abba a pontba ahol az elöbb az az ütés ért, ezért káromkodva lerakom. Majd megkapja a magáét, ha olyan állapotban leszek! Dühös pillantást vet rám, majd beszalad az egyik szobába.
-Figyelj, sajnálom ha valamivel megsértettelek... - Johanneskăm vállára teszem az egyik kezemet- De nem akarok semmi balhét, haver...
-Akkor tűnj el a szemem elől... - Úgy tűnik sikerült felülkerekednie az indulatain, a hangja nagyon nyugodt, mégis rideg. - És legalább tanuld meg normálisan a nevemet.
Elsétál mellettem, és a hátamon hideg borzongás fut végig. Nem tudom eldönteni mit gondoljak róla. Az ilyen fickók mindig azt hiszik rólam, hogy idióta vagyok...