𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🥚23.fejezet🥚

Bianka
Zaklatottan mentem be a szobámba. Az utam egyenesen az ágyhoz vezetett, a takarót a fejemre húztam, és elbújtam ebben a szűk biztonságot nyújtó kényelmes kis világban.
- Kari mami. Jobban ismerhetnéd az ízlésemet... - Szipogom halkan. Azt hiszem tudom, hogy mi volt ezzel az új sráccal a szándéka, és nagyon bosszant. Micsoda nyűg... Azt gondolta, hogy mellém is kell valaki. Ha már Viki és Johannes együtt vannak én se legyek gyertya tartó? De olyan jól megvoltunk hárman... Nagyon szerettem velük lenni, és csak néha fájt a dolog, egy nagyon kicsit.
Sokáig a szüleimmel éltem. Nagyon szerettem őket, egyedül azt utáltam ha a vendéglőben kellett kisegítenem... Aztán felvettek az egyetemre, és Karimamihoz kerültem... Nála már nem szerettem annyira lenni. Fura hóbortjai vannak. Irtózik az elektronikus dolgoktól, ezért a telefonokat egy széfben tárolta... Ami azt jelentette, hogy csak akkor adta oda ha telefonálni akartam. Úgy éreztem magam mint egy ősember... Viki és Johannes a szüleimre emlékeztettek. Egy kicsit olyan volt köztük mintha otthon lennék. Bár volt egy dolog ami más volt...
És most az a bolond öregasszony azt hiszi szükségem van valakire?! Ez az idióta Krisz tönkreteszi a boldogságunkat... Már amikor megláttam tudtam, hogy fogyatékos. Na jó, akkor még nem. Amikor megszólalt. Látszik rajta hogy nagyon kevés ész szorult belé. Ismerem a fajtáját. Az ilyenek szokták az iskolában kirekeszteni és piszkálni azokat akiket náluk gyengébbnek gondolnak. Csak azért mert elismerést akarnak másoktól, képesek nevetség tárgyává tenni és kiközösíteni embereket. Az évek során már megtanultam, hogyan kell őket kezelni. Túl sok ilyen emberrel akadt dolgom. Az egész már óvodában kezdődött. Egy Ervin nevű fiú elkezdett dagi bálnának hívni, aztán egyre többen. Teljesen rámszállt. Először csak szóban bántott, de aztán egyre jobban eldurvult a helyzet. Elmondtam a dolgot otthon... A szüleim mindig meghallgattak. Miután lelökött a mászókáról és eltörött a kezem a szüleim átvittek egy másik oviba. Egy ideig minden jó volt, de aztán amikor iskolás lettem újra egy osztályba kerültem vele... Mindent megtettem, hogy elkerüljem de talált rá módot, hogy összeakadjon velem. Akkor már nem volt egyedül. Ő és a haverjai voltak a rémálmom. Negyedikes koromig mindig a wcben tízóraiztam és lehajtott fejjel járkáltam a folyosón. Volt az osztályban egy fiú... Mindenkivel kedves volt. Mégis legtöbbször egyedül ült magában. Barna haja volt, a szemei ezüstösen csillogó szürkék voltak. Valószínűleg túl sokat bámultam... Isaaknak hívták. Teljesen belezúgtam. Azt hittem ő más. De hatalmasat tévedtem. Mindközül ő volt a legrosszabb... Ervin és a bandája általában csak kigáncsolt, nyilvánosan megalázott vagy alufólia galacsinokkal dobált. Nem volt bennük semmi különös. Azt hitték, hogy ettől ők jobbak lesznek, elismerést kaphatnak amit a szüleik nem adnak meg nekik... Isaak viszont teljesen más volt. Ő nem ezért csinálta. Mások előtt teljesen normálisan viselkedett... Mindenki kedvelte és felnézett rá. Senki nem sejtette, hogy milyen is igazából... Hónapokig csak hallgattam... Amikor végül elmondtam a szüleimnek mit tett velem azonnal bementek az iskolába. Viszont egyedül ők hittek nekem. Talán mert Isaak apja támogatta az iskolát, vagymert aki látta az nem mert szólni. Végül magántanuló lettem, ami egy hihetetlenül jó dolog volt. Rengeteg szabadidővel. Mindig is érdekeltek az emberek, és az, hogy mit miért csinálnak, így végül a pszichológiát választottam. De...
Olyan reménytelennek érzem magamat. Úgy szeretem azt a hegedű játékot... Egy csomó órát ellógtam miatta... (meg az animék a kpop és a játékok miatt) De olyan jó érzéssel tölt el, hogy hallhatom, legalább ennyi az enyém lehet Belőle. Szörnyen érzem magam miatta. Utálom, hogy amikor először megláttam, Őt láttam benne. Isaakot... Viszont csak véletlen egybeesés lehet, hogy hasonlít rá. Belsőre teljesen más... Olyan amit mindig is kerestem az emberekben, olyan mint egy gyönyörű kristályból készült váza. Ami összetörött, viszont a nap sugara megcsillan rajta, ezért olyan csodálatos fény tükröződik körülötte, ami ép állapotában nem látszódna. Csak... Csak nem én vagyok a nap. Viki az. Egy részem féltékeny, mégis tudom, hogy ez így van jól. Nem fogom hagyni ennek a Krisznek, hogy idejöjjön és tönkretegyen mindent. Annyira ostoba... Láttam, hogy hogyan néz Vikire. Azt hiszi lehet köztük valami?
Miközben egy terv járt a fejemben hogyan távolíthatnám  el Kriszt, elaludtam. A régi iskolámban sétáltam. Újra kisgyerek voltam, a frufrum belelógott a szemembe, a hajam két copfba volt kötve és dinnyés rágót ettem. Billie Eilish egyik számát dúdoltam, és olyan gondtalanul szögdécseltem akár egy kismadár. Aztán hirtelen a semmiből egy hatalmas mennydörgés hallatszott, minden elsötétült, leguggoltam a kezeimet pedig a fülemre szorítottam. Remegve kinyitottam a szememet. Nem láttam semmit. Aztán hirtelen egy villám fénye világította meg a teret, és pár centire tőlem egy arc rajzolódott ki, ami mindig is kísérteni szokott a rémálmaimban. Ebben a pillanatban hideg víz zúdult rám...
Kinyitottam a szememet. Már sötét volt. A szívem nagyon gyorsan vert. Vajon hány óra lehet? Mellettem Viki egyenletes szuszogása hallatszott. Nem akarom felkelteni...Kimászok az ágyból, hogy igyak egy pohár tejet. Az mindig megnyugtat... Halkan kiosonok, nehogy felébresszem. Kinyitom a hűtőt, és kiveszem a tejes dobozt, viszont ebben a pillanatban valami hangra leszek figyelmes a közelemből.
-Uwaaah! - Ilyedtemben leejtettem a tejet. Mi lehet ez?! A rémülettől összeszorul a gyomrom. Mi lehetett az?! Mozgolódást hallok. Megragadom a  serpenyőt, ami a közelemben van, ha kihúznám a fiókot és elkezdenék turkálni az evőeszközök között a kenyérvágókést keresve annak nem lenne jó vége. Egy magas fekete alak körvonala rajzolódik ki előttem. - Apu te vagy az? - Kérdezem vékony hangon, de közben felismertem, hogy nem Johannes közeledik felém. Teljes erőből meglendítem a serpenyőt, ami csattan egyet a sötét alakon.
-Aaah!-A férfi térdre esik és elkezd káromkodni. Közben felismerem, hogy nem betörő... Pedig már készültem, hogy elkiáltsam magam. Hirtelen nagyon kellemetlenül érzem magam. Hátrálok pár lépést, pont az út közepén gubbaszt, ezért nem tudok elszaladni mellette. A hűtő mögöttem még nyitva van... A hirtelen jött ötlettől vezérelve rádobok egy konyharuhát Krisz fejére, majd bemászok a hűtőbe, és összekuporodok a nagy üres részen, az ajtót pedig halkan becsukom. Jól esik ez a hűvősség a forró testemnek. És legalább itt világos van. Bár elég szűkös. Majd várok egy kicsit, aztán előjövök. Addigra már biztos elmegy. A hűtő búgása megnyugtat. Kiveszek az ajtóból egy kinder tejszeletet és beleharapok. Amilyen idióta biztos azt hiszi elteleportáltam. Ezen kuncognom kell. Johanneskám...
-Azt hiszed elbújhatsz előlem?! - Ledermedek. Nem vettem észre, hogy résnyire kinyitotta az ajtót. A hűtő előtt térdel vicsorogva, a fogai hegyesnek tűnnek, ahogy megvilágítja az arcát a sárga fény.
-Hagyjál békén!
-Hogy én?! Miután te ütöttél majdnem agyon?
-Miért nem válaszoltál amikor kérdeztelek? Azt hittem betörő vagy...
-Nem hagytál rá időt! Csak meg akartam nézni minek visítozol!!
-Egyeltalán minek vagy itt és adsz ki fura hangokat?!
-Milyen hangokat!! Itt aludtam a kanapén amikor meghallottam a sikogatásod! Most meg azt hiszed nem veszlek észre ha csak úgy elbújsz?! Te tényleg nagyon buta vagy!
  Hogy én?! Nem mondhat nekem ilyet egy ekkora idióta!!
-Te sokkal hülyébb vagy!-Pontosan tudom, hogy nem szereti ez a típus, ha kritizálják.- Olyan vagy mint egy fogyatékos! Nem csodálom, hogy kidobott a barátnőd! A helyében én elküldtelek volna a kisegítőbe! -Krisz keze a magasba emelkedett, és azt hittem megüt, de elnézett a fejem felett. Iszonyat dühösnek tűnt. Nem nézek a szemébe, elfordítom a fejemet. Remélem ha sokszor kiakasztom egy idő után nem fog tudni elviselni, és elmegy ebből a házból.  - Szeritnem még olvasni se tudsz normálisan...
Valami a fejemnek csapódik.
-Auuu! - Odakapom a kezemet. Valami végigcsorog a hajamon. Egy tojás az. Hitetlenkedve nézek rá. Dühösen hátralököm.
-Te tényleg idióta vagy! - Mostmár tényleg dühös vagyok! Megragadom a ruháját. - Ebből... Ebből palacsintát lehetett volna sütni! Te... Te meg itt pazarolod a tojást! Egy csirkének több esze van!
-Nem hagyom, hogy egy ilyen kis gnóm így beszéljen velem! Mindjárt megmutatom, hogy kell...
-Itt meg mi történik?
Johannes hangja félbeszakította Krisz kiabálását. A pizsamája volt rajta, egy fekete ujjatlan felső, és egy alsónadrág, a szívem egy kicsit gyorsabban dobogott, amikor megláttam.
-Apu segíts!