𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

♟️17.fejezet♟️

Éppen a hasamon feküdtem, és aludtam, amikor azt vettem észre, hogy fel akarnak kelteni...
-Anya hagyjál már! - Motyogom álmosan a párnába. - Vasárnap van...
-Fel kell kelned!-A hang irányába fordítom a fejemet, és Johannes néz velem szembe. - Most azonnal!
A hangja valamiért aggódónak tűnik.
-Nem akarok.
Olyan álmos vagyok...ki akar vasárnap hétkor felkelni? De Johannes nem hagy békén, lehúzza rólam a takarót. Összekuporodok a hirtelen jött hideg hatására. Miért nem hagy aludni?!
Álmosan figyelem ahogy kiveszi a szekrényből a ruháimat. Mi baja? Össze vissza kapkod...
-El kell menned! - A hangja nagyon feszült, mintha meg lenne rémülve. Felülök. - Most!
-Miért? Mi a baj?
-Apám hívott... Azt mondta mindjárt itt lesz!
Nem értem miért kell ezért elmennem...
-Éhes vagyok!
Johannes lerakja mellém a ruhákat, és sietve az ajtóhoz megy.
-Csak öltözz át, gyorsan. - A küszöbön megáll és visszafordul. - És menj el... Kérlek.
Bólintok. Bár nem vagyok biztos abban, hogy szót fogok fogadni... Még sosem láttam ilyennek... Sietve felveszem a ruháimat. Abban a pillanatban amikor kilépek a szobámból megszólal a csengő. Johannes halálra vált arccal néz rám. Miért érzem úgy, mintha félne?
-Menj el, miután bemutatkoztál! - Odalép hozzám. - Megértetted?
Újra csengetnek, ezúttal hosszabban. Johannes odamegy és kinyitja az ajtót. A férfi belép a szobába. Nagyon elegánsan van felöltözve, az arcában halványan felfedezni vélem Johannes vonásait, bár az orra nagyobb a haja pedig barna. A szeme hasonló, de elég rémisztő a tekintete. Tekintély és szigor sugárzik belőle.
Azonnal észrevesz. Az arcán semmi érzelem nem látszik, de valahogy érzem, hogy nem tud róla, hogy itt lakok.
-Jó reggelt! - Udvariasan köszönök neki.
-Jó reggelt. Azt hiszem még nem ismerjük egymást - Felém nyújtja a kezét. - Joseph Rosenbaum.
-Hollóházi Viktória vagyok! -Megrázom a kezét. A szorítása nagyon...erőteljes. -Az új albérlő.
Johannes a fejével az ajtó felé bök, jelezve, hogy ideje mennem. De eszem ágában sincs egyedül hagyni, amikor így fél.
-Örülök, hogy megismerhetem!
Rámosolygok Josephre.
-Részemről a megtiszteltetés...
Kiráz a hangjától a hideg.
-Üljön csak le! Esetleg megkínálhatom egy kávéval?
Bár nem egészen tudom, hogy működik a kávéfőző. Johannes dühösen mered rám.
-Tudom, hogy dolgod van a városban, nyugodtan menjél csak! - Próbál elküldeni kétségbeesetten Johannes. - Egyedül is vendégül tudom látni édesapámat!
-Efelől nincsen kétségem. - Odamentem az asztalhoz, és leültem. - Viszont nagyon szívesen megismerném édesapádat!
Az enyémnél csak nem lehet rosszabb... Johannes nem úgy tűnt, mint akit meg lehet győzni, ezért megszólalt Joseph.
-Nem hallottad, mit mondott Viktória? - Úgy látszik nagyon szórakoztatja a helyzet. Leül velem szembe. - Inkább gyere, és főzzél nekünk egy kávét, fiam!
Az utolsó szót olyan furcsán mondja... Valamiért nem szimpatikus elsőre ez az ember.
Először a munkájáról beszélgettem vele egy kicsit. Miközben Johannes elkészítette a kávét láttam rajta, hogy minden idegszála megfeszül. Aztán megkérdeztem azt, amire igazából kíváncsi voltam.
-És mesélne nekem Johannes anyukájáról? - A konyhából nagy csattanás hallatszott. Johannes leejtette a cukrot. - Hogyan ismerkedtek meg?
A férfi egy kis ideig hallgat. Az arcán csak egy pillanatra látszódott meglepetés a kérdés hallatán. Elnéz a vállam felett, amikor megszólal.
-Akkoriban nagyon lekötött a munkám. Az egyetlen kikapcsolódást a csütörtök esti koncertek jelentették, amire a vállalkozásom alkalmazottai ingyen jegyet kaptak a jóvoltamból. - Minden figyelmemet rá irányítom, a szemébe nézek. - Ott láttam meg először Őt. Gyönyörű nő volt, de ami igazán megfogott benne az a hegedű játéka volt. Amikor hallgattam, akkor eltűnt minden gondom, és megszűnt létezni az idő. - Azt hiszem tudom miről beszél... - Az egyik előadás után lementem az öltözőkhöz beszélni valami üzleti ügyről a színház igazgatójával. Akkor láttam először közelről. - Johannes leteszi elénk a kávét. A keze enyhén remeg. Ő is leül. - Második alkalommal már miatta mentem le az öltözőkhöz. Elég volt neki egy csokor virág és pár édes szó, és már hagyta is magát megdugni. - Johannes a földet bámulja, nem szól semmit. - Hát nem édes?
Joseph furcsán morbidul felkacag, Johannes hátára teszi a kezét. Nem tetszik ahogy hozzáér. Johannes lemerevedik. Érzem ahogy a düh végigsöpör a testemen. Én is elmosolyodok.
-Valóban nagyon bájos teremtés lehetett, ha a zenéjével sikerült elbűvölnie egy ilyen... Kemény szívű üzletembert... - Egy ilyen szemétládát. Johannes óvatosan belekortyol a kávéba.
-Valóban az volt. Egy igazi kis kurva.- Johannes olyan erővel rakja le az asztalra a kávés csészéjét,hogy megreped. Joseph még mindig nevet. Mélyeket kell lélegeznem, nehogy elkezdjek ordítani, vagy neki ugorjak. Minden önuralmamra szükségesem van. - Nem gondoltam volna, hogy egyetlen alkalomból ilyen. .. Kellemetlen dolog születhet.
Végighúzza az ujjait Johannes hátán, aki sápadt arccal mered maga elé. Ebben az emberben az egyetlen jó dolog az a " kellemetlenség". Elképzelek egy csomó dolgot amit csinálhatok. Mi lenne ha felállnék és ráborítanám a forró kávét? Egy hang azt suttogja bennem, hogy tedd meg... Tedd meg. Egy másik viszont visszatart.
Végül ülve maradok. Ha Johannes kibírja egy szó nélkül, akkor nekem nem áll módomban bármit is tenni.
-Esetleg megkínálhatom áfonyás pitével? - Rámosolygok. - Nagyom finom!
-Nem bánom.
Felkelek és kirakok egypár szeletet egy tányérra. Közben látom ahogy odahajol Johanneshez.
Remél megfullad a fűrészpor ízű szartól! Ördögi vigyorral lerakom elé a tányérat. És élénk tekintettel bámulom miközben beleharap. Nagyon tetszik az arckifejezése. Köhög párat, majd belekortyol a kávéba. Addig bámulom amíg meg nem eszi az utolsót is, aztán megszólalok.
-Kér még? Ugye milyen finom?
-Nem.
A hangjából eltűnt a jókedv. Komoly tekintettel néz Johannesre.
-Minek köszönhetem a látogatásodat, apa?
-Kerstelek péntek este. Meglepett a hirtelen távozásod. - A térdére teszi a kezét. - Ráadásul a munkát se fejezted be, amire kértelek. Aggódtam, hátha valami történt veled.
Ez? Aggódott?
-Ugye tudod, hogy mi lesz, ha nem csinálod meg amire kérlek?
Most fenyegeti? Nem csodálom, hogy Johannes úgy viselkedett eleinte. Egy ilyen seggfej szülőtől bedilizik az ember.
-Igazábol én is szerettem volna beszélni veled. - A szemében eltökéltség villan. - Úgy döntöttem, hogy a saját lábamra állok. Kiszállok.
Joseph felvonja a szemét. Úgy látszik meglepték a hallottak.
-Szóval nem bánod, ha kirúgatod magad az egyetemről? Ezek szerint nem kell több pénz, és nem zavar ha egy fillért sem örökölsz?-Joseph arcáról nem lehet semmit sem leolvasni. Végül újra morbidul nevet. Feláll tőle a hátamon a szőr. - Ostobább vagy mint hittem! Én ilyen jószívű voltam veled, te pedig csak úgy eldobod sok év munkáját?
-Egészen eddig voltam ostoba. Most másként látom a dolgokat.
Joseph felpattan a székről.
-Befogadtalak, felneveltelek és ez a hála? - Van egy olyan gyanum, hogyha nem lennék itt akkor már megütötte volna. Így is nehezen tud uralkodni magán. Rám néz. - Magunkra tudnál hagyni minket egy kis időre?
-Nem. - Hallom Johannes hangját. Ő is feláll. - Te menj el. Már nem tartozom neked semmivel, apa.
Az utolsó szót gúnyosan kihangsúlyozza.
Joseph az ajtó felé indul.
-Mindent a bátyád fog kapni. Nem zavar? - Johannes nem válaszol. - Pedig te sokkal többet dolgoztál nála. Milyen érzés? Kidobni ennyi pénzt és munkát az ablakon? - Közel hajol hozzá. - Milyen érzés? - Vicsorogja az arcába.
-El nem tudod képzelni, hogy mennyire jó.
Válaszolja Johannes, majd kinyitja az ajtót. Joseph még visszanéz, egyenesen a szemembe.
-Köszönöm a vendéglátást, Viktória. Remélem még találkozunk!
Becsukódik mögötte az ajtó én pedig felmutatom mindkét középső ujjamat. Johannesre nézek.
Egy csomó dolgot akarok neki mondani, de nem tudom mivel kezdjem. Végül csak belekezdek.
- Már többet nem tartozol semmivel sem annak a fasznak! Nem kell többet a gép elött ülnöd, egészen hajnalig... Ha úgy akarod nem is kell többet látnod! Büszke vagyok rád, hogy megmondtad neki! Bár én még egykét csúnya szót is a fejéhez vágtam volna... Az anyukád pedig... Tényleg egy angyal lehetett ha képes volt megszeretni ezt a démont. Az egyetlen jó dolog benne... Az hogy összehozott téged.-Lehet nem kéne ennyit beszélnem, de nagyon felidegesített Joseph... . Johannes lassan elindul felém. Dühösnek tűnik. Összevonom a szemöldökömet- Miért haragszol?
-Nem azt mondtam, hogy menj el?
-Miért ezen akadsz fenn?
-Én csak... - Az arca elé teszi a kezét, majd hátrasimítja a haját a homlolából. - Nem akartam, hogy halld amiket mond...
Teszek felé egy lépést.
-Nem kell egyedül elviselned... - A vállára teszem a kezemet.
-Azt sem akartam, hogy bántson. Vagy fájdalmat okozzon. Viszont - Az arcán pajkos vigyor jelenik meg, összekócolja a hajamat. - A fűrészpor-pite zseniális ötlet volt!
Elnevetem magam.