𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🕰️8.fejezet🕰️

Johannes

Azt hittem Eliza majd őrületbe fog kergetni a féltékenykedésével de szerencsére nem tett fel ezzel kapcsolatban kérdéseket. Csak annyit mondott, hogy Viktória teljesen őrült. És dühöngött egy ideig, hogy neki miért nem engedi meg az apja, hogy elköltözzön otthonról. Aztán elkezdett azzal foglalkozni, hogy mi történt az arcommal. Az én apám és az ő apja üzleti partnerek, és szoros barátságban állnak egymással. 7 éves voltam amikor apámhoz kerültem, akkoriban minden pénteken közösen vacsoráztunk Eliza családjával. Én, a bátyám, apám, az a nő, Eliza és a szülei. Akkoriban nem nagyon beszéltem senkivel. Már akkor utáltam őket. Ez az utálat és harag az idők során csak rosszabb lett. A péntek esték jelentették az akkori énemnek a bolodgságot, olyankor néha ha csak pillanatokra is, de képes voltam elfelejteni a fájdalmat. A bátyám, Eliza és én együtt nőttünk fel. Ahogy egyre idősebbek lettünk, úgy változtunk. A bátyám, Isaak egyre jobban elkezdett hasonlítani az apámra... Én pedig elkezdtem egyre jobban gyűlölni őt. Isaak többet érzett Elizával kapcsolatban mint barátság. Viszont Eliza nem viszonozta az érzéseit... Ő engem szeretett. Én pedig... Csak kihasználtam az alkalmat. Eliza bolog mert a barátnőm lehet. Én pedig elégedett vagyok mert ebben az egyben én nyertem. Isaaké minden. Mindig is ő volt az első, a legjobb. Kikészíti a tudat, hogy valami nem lehet az övé. Az övé akinek mindigis megvolt mindene. De azt az egy dolgot amire igazán vágyik nem kaphatja meg. Milyen irónikus, hogy ő elvett tőlem mindent, mégis nálam van ami neki kell...
-Holnap elmehetnénk vacsorázni!
Szólal meg Eliza, aki időközben kényelmesen elhelyezkedett az ölemben.
-Jó ötlet. Most, hogy itt lakik ez a dilis már nem olyan szivesen vagyok itt.
-Kár... - Biggyeszti le az ajkait Eliza. - Pedig szerettem azokat az időket amikor ketten vagyunk itt, te főzöl, és aztán élvezzük egymás társaságát.
Én is. Eliza a gyerekkori barátom. Az egyetlen barátom. És már a szeretőm is egyben...
Bár néha őt sem birom elviselni.
Most is szívesebben lennék egyedül. El akarom kezdeni végre az edzést, és biztosan eltart hajnalig mire végzek a beszámolóval ami az apámnak kell...

Másnap reggel

Az államat a temyerembe támasztva néztem ahogy Viktória a harmadik szelet fűrészpor-pitéért nyúl. Olyan vicces fejeket vág miközben eszi, mintha ki akarná köpni, de közben próbálna mosolyogni ezzel kifejezve, hogy nem olyan rossz ez.
-Miért eszed azt a szart?
-Azért mert a házi néni sütötte!
Ez tényleg hülye... Egyeltalán miért hívja házi néninek a banyát? Nem dühös rá amiért megütötte? És velem miért viselkedik úgy mintha semmi nem történt volna? Miért nem dühös rám?Nem értem ezt a lányt. Totál fordítva működik nála minden...
-És akkor mi van?
-Időt szánt arra, hogy ezt megsüsse, és közben ránk gondolt! Egy ilyen fontos dolgot nem lehet csak úgy eldobni!
-Amiről nem tud az nem fáj neki...
Látom rajta, hogy már megint kezd kijönni a sodrából. Nagyon szórakoztató, hogy milyen hamar képes ideges lenni. Az pedig még szórakoztatóbb, hogy irányíthatom. Mindent meg kell tennie amit akarok, különben beszélek a banyával...
-Bocsánat. - Szólal meg váratlanul egy kis idő után. - Nem kellett volna azt mondanom...
Most jött rá, hogy milyen helyzetben van? De miről beszél?
-Hogy sajnálom az anyukádat.
A szemébe nézek. Miért pont ezt hozza fel? Miért nem azért kér bocsánatot amiért megütött?
-Kérdezhetek valamit? Az anyukádat sze...
-Fogd be a szádat. - Nem akarok erről beszélni, csak maradjon csendben... Kérlek ne hozd elő..
-De..
-Azt mondtam fogd be!
Megragadom a csuklóját. A kanál kiesik a kezéből és csörömpölve landol a műzlis táljában.
Miért nem ért a szóból? Fájdalmasan felszisszen.
Figyelmeztetően a szemébe nézek.
-Tudod, apám utál engem. Megtiltotta anyának, hogy beszéljen velem. Azt mondta nem vagyok a lánya,
-Nem érdekel a családi drámád.
-És többet nem akar látni, hogy szégyent hozok rá és jobb lenne ha nem születtem volna meg. Dühös vagyok rá amiért így nevelt fel, amiért úgy viselkedik anyával, ahogy azt nem érdemli meg. De... Nem hagyom, hogy ez megharározzon, nem fogok emiatt többet sírni. A nagymamám mindig azt mondta, hogy békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el, és...
-Ezt most azért mondod el mert azt hiszed éppen segítesz? - Mi a szarért kell állandóan beszélni? Nem fogom megsajnálni se változni miatta. Nem érdekel és kész. - Kértem én tanácsokat, lelki segély szolgáltatást vagy hasonlót?
-Nem...
-Akkor mit kértem? El tudnád ismételni?
Erősebben megszorítottam a kezét.
-Azt, hogy fogjam be, de...
-Nincsen semmi de! Nem tudsz rólam semmit! Tartsd meg magadnak a bölcsességeidet. És a sajnálatodat is.
Ezután nem szólt többet, és furcsamód nem is vadult be. Végre felfogta, hogy jobb lesz ha békén hagy.
A hét hátralevő része viszonylag gyorsan eltelt.
Kezdem megszokni, hogy nem egyedül lakok itt. Bár sok dolog még mindig nagyon idegesít, hiába állítottam fel szabályokat. Miután Viktória este fél órán át tusolt, bevezettem a 10 perces tusolási szabályt. A víz számlánk közös, szóval el kell felezni, és semmi kedvem egy forinttal is többet elkölteni miatta. Aztán állandóan megette a dolgokat amiket magamnak vettem, ezért a hüttőben csináltam egy fiókot amiből ehet. Nem értem miért nem tud magának kaját venni... A főző tudományáról ne is beszéljünk... Amikor nagyon sok dolgom vol, kihasználtam a Mrs. Karneres ütőkártyámat, és köteleztem rá, hogy főzzön valamit... Elég nagy hibát követtem el. Olyan borzalmas dolgot még életemben nem ettem... Viktória gudetamának nevezte... Utána pedig akkora rendetlenséget hagyott a konyhában, hogy több ideig tartott elpakolnom mintha én főztem volna. Amióta itt van a szobámban kell edzenem, mert zavar közben a jelenléte. Túl sokat beszél. Ha a nappaliban tartózkodok, akkor azt már csak fülhallgatóval teszem, hogy ne kelljen hallgatnom az idegesítő fecsegését. Hiába vagyok vele bunkó, ő akkor is úgy tesz mintha nem haragudna. Néha kiabál, és rámtámad, de másnap újra beszél hozzám. Nem akarom, hogy kedves legyen hozzám, nem akarom, hogy megértsen. Nem akarok kötődni hozzá. Csak azt szeretném, hogy hagyjon békén és ne tegyen fel kérdéseket.
Szombaton eljött az anyukája és a húga meglátogatni. Az anyukája sírt örömében, a húga pedig a karjaiba ugrott amikor meglátta. Lapoztam egyet az újságban amit éppen olvastam. Udvarias mosolyt erőltettem az arcomra, majd bemutatkoztam nekik.
Viktória az anyjával bement a konyhába, a huga pedig nagy szemekkel bámult rám. Pont ugyanolyan sötétkék színű a szeme, mint a nővérének. Barátságosan kinyújtottam felé a kezemet. Furcsa módon a gyerekek az egyetlen élőlények ezen a bolygón, akiknek nem zavar a jelenléte.