𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🥃4.fejezet🥃

Amikor újra csengettem, és ismét nem nyitott senki ajtót deja vu érzésem támadt. Csak mostmár tudtam mi vár rám az ajtó mögött, ezért nem dobogott annyira hevesen a szívem amikor elforgattam a kulcsot a zárban és lenyomtam a kilincset.
Még mindig ugyanott ült ahol délután kettőkor, csak most egy laptopot tartott az ölében. A képernyő megvilágította az arcát, a szemöldökét ráncolta miközben erősen koncentrált valamire. Így még ijesztőbbnek tűnt. Ráadásul ijesztően tökéletesnek is. Meg amúgy is, ki hord inget és nyakkendőt amikor "otthon" van? Nyeltem egyett majd lehuppantam mellé a kanapéra.
-Szia, ismét! - Szólítottam meg mosolyogva. Felém fordult, kivette a fülesét. - Mit szólnál egy béke ajándékhoz?-Felé nyújtottam az egyik dobozos colát. -Bocsánat amiért úgy viselkedtem. A helyedben lehet én sem adtam volna kölcsön magamnak-Lehet nincs is pénze és ezért nem adott..
   Felvonta a szemöldökét, közben elvette a colát.
-Amúgy Viktóriának hívnak! -Felraktam a lábaimat a kanapé elötti kis dohányzóasztalra. Úgy elzsibbadtak a kényelmetlen üléstől miközben rajzoltam... - Téged?
-Johannes Rosenbaum.
  A szeme a bakancsomra villant amit elfelejtettem levenni, és nem tűnt túl boldognak a látványtól. De talán akkor rosszabb lesz ha leveszem... 🤔 A nagy munkától megizzadt a lábam. Johannes (tök fura név) kinyitotta a coláját.
-Ez egy külföldi név?-Én is felbontottam a kolámat.
-Igen.
-!!! Azt jelenti hogy "rózsafa"? Régen tanultam németet.-Egy nagyot kortyoltam a colából.
-Nem. Abban nincsen "n".🤦🏻‍♂️
-Oh.-Még mindig nagyon távolságtartó és hűvös a hangja... - Ezek szerint nem vagy magyar?
-Apám Ausztriából származik. - Észrevettem, hogy kiesett pár kétezres a zsebemből, ezért visszanyomtam őket. Annyit kerestem hogy alig férnek el a zsebemben.- Honnét szereztél ennyi pénzt?
Johannes gyanakvóan méreget, jeges tekintetében mintha már nem csak megvetés hanem valami más is lakozna. Széles vigyor ült ki az arcomra, és felkészültem rá, hogy büszkén beszámoljak róla miként szereztem ennyi pénzt..
-Úgy loptad valakitől? -!!!
-Micsoda?!! - Megint kezd feldühíteni... Miért ilyen ellenszenves velem? Miért ilyen... Arrogáns? - Dehogy. Én dolgoztam azért a pénzért!
   Nem tetszik ahogy méreget.
-Szóval... Te egy kurva vagy?
   Újra érzem, hogy elvörösödik a fejem. Nem jó jel... Hirtelen felálltam. Miután búcsút mondtam apámnak megfogadtam, hogy soha nem fogom eltűrni, hogy egy férfi sértegessen. Már nem tudtam gondolkodni, csak dühöt éreztem amikor fogtam a kólámat és a teljes tartalmát Johannesre borítottam. Remélem sose fog kijönni a fehér nyakkendőjéből...Villámgyorsan rátette a laptopot az asztalra majd felpattant. A szemei elkerekedtek a hitetlenkedéstől, sötét hajáról csöpögött a cola. Éreztem, hogy valami égeti a szememet, gyors léptekkel elmentem mellette, a vállam nagy erővel nekiütődött a vállának. Felkaptam a hátizsákomat és a bőrönddel együtt bementem abba a szobába amit még a házi néni mutatott egy pár héttel ezelőtt , hogy az az enyém. A szobában szinte teljes sötétség van. A bútorok körvonalát még ki tudom venni, elsétálok az ágyhoz, majd legugolok mellé, hátamat a falnak támasztva. Ebben a pillanatban megcsörren a telefonom. Anyu az... 
-Szia anya!
Próbálok derüs hangot megütni, hogy ne érződjön a hangomon a lelki állapotom. Nem akarom, hogy aggódjon miattam.
-Szia kicsim! - Olyan jó hallani a hangját.. Nincs egy napja, hogy utoljára láttam máris hiányzik... - Minden rendben van? Sikerült pénzt szerezned?
-Minden okés, igen, nem is keveset!
-Tudtam, hogy egy ilyen dolog nem okozhat neked gondot, kicsim!
-Na és milyen Pest? Mesélj róla! -Szól bele a húgom a telefonba.
-El sem tudom mondani annyira fantasztikus! Na és az emberek... Olyan másak mint a faluban!
-És milyen a szobatársad? - Veszi át újra anya a telefont.-Annyira vártad már, hogy megismerd!
-A szobatársam... - nyelek egyet. Mit mondjak? - Nagyon kedves.
-Úgy örülök, hogy minden jól sikerült eddig!-Egyre jobban összeszorul a torkom.. -Jaj kicsim, most le kell tennem, szeretlek, Jó éjt!
Meg se várta, hogy elköszönjek, már le is tette a telefont. Biztos megjelent az ember a közelben aki elvileg az apám...
Forró könnyek csorognak le az arcomon, a dühtől és a kimerültségtől. De legfőképpen a csalódottság miatt. Annyira nem így képzeltem el ezt az egészet...
Miért érzem most még rosszabbul magam mint a faluban? Talán mert ott nem voltam egyedül... Ha sírtam anya megvígasztalt, ha szomorú voltam a húgom felvidított, ha pedig bántottak a bátyám megvédett. De itt teljesen egyedül vagyok.. "Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed." Ezt mondta nagyi... De mégis kivel? Kizárt, hogy odamenjek Johanneshez... Nem tudnék a szemébe nézni.
Végül felmásztam az ágyra, összegömbölyödtem, és elképzeltem, hogy nincsen semmi baj. Igen. Nem így képzeltem el a szobatársamat és az " új életemet". De attól még nem fog megváltozni semmi, hogy sajnálom magamat. Holnap egy új nap lesz és én nem fogom hagyni, hogy újra rosszul végződjenek a dolgok.