𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🧻11.fejezet🧻

Johannes
Viktória szószerint beesett az ajtón... Tiszta vér volt... A nevét kiabáltam majd odarohantam hozzá. Elterült a fehér padlószőnyegen, a homlokából vér csorgott. Letérdeltem mellé, a lábamra tettem a fejét, majd óvatosan megütögettem az arcát, hátha magához tér. Lassan kinyitotta a szemét. Legalább már eszméleténél van. A fej sérülése talán nem lehet túl mély. Akkor nem tudott volna ennyit menni...
-Tudod, hogy hívnak?
-Hagyjál már Jonatán!
A hangja dühös volt. Szerintem nem kapott agyrázkódást, csak szimplán részeg, de a biztonság kedvéért kihívom a mentősöket..
Elöveszem a zsebemből a telefont, majd elkezdem tárcsázni a számot.
-Te meg mit csinálsz?
A kezem után nyúl, de a ragacsos vér miatt lecsúsznak az ujjai a csuklómról.
-Felhívom a mentősöket.
-Nem akarom... - Ezúttal hagyom, hogy kivegye a telefont a kezemből. - Csak segíts eljutni a szobámig...
Mélyet sóhajtok. Kötve hiszem, hogy képes lenne felállni. Óvatosan felemelem, mire feljajdul.Nagyon könnyű a teste...
Elkezd beszélni...valami villámról. Többnyire értelmetlen dolgokat. A fürdő felé veszem az irányt, a vállammal felkapcsolom a villanyt. Finoman lerakom a szennyes tartó dobozra.
-Ez nem a szobám... - Állapítja meg halkan.
Eőveszem a szekrényből a kötszert és a fertőtlenítő kendőket. Remélem nem fog sikogatni vagy hasonló. Nem örülnék ha meghallanák a szomszédok...
-Kitisztítom a sebeidet. - A szemembe néz, majd el a távolba. A filmekben valami olyasmit szoktak ilyenkor mondani, hogy fájni fog, de ki kell bírnod... - Ha kiabálsz vagy sikítozol beköplek a házi néninek, és azt mondom hiszti rohamot kaptál megint. Megértetted?
Kedvetlenül bólogat. Legugolok elé, és kibontom az alkoholos fertőtlenítő kendőt. Óvatosan a homlokán lévő vágáshoz érintem, mire felszisszen. Összeszorítja a fogait. Végigsimítok vele a seben, de nem kiabál és nem is sikítozik. Csak a könnyei csorognak némán.
-Már túl is vagyunk a nehezén. - kibontok egy új kendőt, és elkezdem letörölgetni a maradék vért az arcáról. - Szerencsére nem túl mély a vágás, ezért nem kell összevarrni. A vérzés is elállt már. Hál Istennek nem kell alkalmaznom azt a radikális módszert a sóval. A só összehúzza a sebeket, és fertőtlenít. Eszembe jut, ahogy régen a vécén ültem, hogy ne a gatyámba vizeljek fájfalmamban, bekötözött szájjal, miközben úgy éreztem mintha izzó lávát öntenének a hátamra... Pedig csak só volt...
-Miért nem aludtál még? - Még most is idegesítő kérdéseket tesz fel... - Hiszen olyan késő van...
-Még nem fejeztem be a munkámat.
-És nem vagy álmos?-Erősen koncentráltam miközben, rátettem a gézt a sebre és körberagasztottam.
-Nem, már hozzászoktam. De. Igazából rohatt fáradt vagyok.
Most melyiket mondtam ki hangosan?
-Akkor miért nem feküdtél le? A munka megvár...
-Megsérültél még máshol is? - Vajon mi történt?
Nem válaszolt ezért rákérdeztem még egyszer.
-Fáj még valamid?
-Mindenem.-Az kezébe vette az arcát. - Annyira rohattul fáj!
-Ez azt jelenti, hogy nem tudod megsérültél e még valahol?
-De... Az oldalam. Jobban fáj. Mint a többi mindenem.
Nagyot sóhajtottam, majd óvatosan felhajtottam a ruháját.  Elég rosszul festett a helyzet. A jobb oldalán volt egy nagy horzsolás, körülötte kékes lilás foltok. A bőre hófehér volt, és szinte virított rajta a nagy seb. Újra elgondolkodtam azon, hogy hívom a mentősöket, de nem hiszem, hogy belső vérzése lenne. Meg a korházban se tudnak vele többet csinálni.
-Kezeket fel!
Valamit motyogott, de nem értettem, végül felemelte a karjait. Ez a kis mozdulat is iszonyú erőfeszítéseket okozott neki. Levettem róla a felsőjét, vigyázva a fején lévő vágásra. Igyekeztem nem bámulni. A karját is lehorzsolta, de az semmi nem volt az oldalához képest. Igyekeztem a lehető legóvatosabban és leggyorsabban kitisztítani és bekötözni a fáslival a zúzódásait. Szerencsére nem tett fel több idegesítő kérdést, csak a feje volt olyan vörös, mint amikor dühös. Igazából nem csodálom. Ha rajtam is ilyen gáz Hello Kittys melltartó lenne, még két liter alkoholos ital sem segítene úrrá lenni a zavaromon...
-Akkor ezzel végeztünk is! - Sóhajtottam megkönnyebbülten.-Fáj még valamid?
-Igen. A jobb lábam.
Ugye most csak szórakozik?
-Ahelyett, hogy elmennél szépen a kórházba itt pazarlod az időmet!
-Nem kértelek meg rá, hogy kösd be a sebeimet! Arra meg főleg nem, hogy azzal a csípős kendővel törölgess! - Fakadt ki, majd újra elkezdett sírni.
-Akkor szerinted jobb lett volna, ha hagyom, hogy elvérezz a szőnyegen?
-Nem... Azt hiszem.
Azt hiszi? Dühösen megemeltem, hogy le tudjam venni róla a nadrágját.
-Azt hiszed, hogy élvezem, hogy nővérkét játszhatok?
Igazábol csak nem akartam levenni a nadrágját. De már túl vagyok rajta. A combján lévő horzsolás se néz ki túl szépen.
-Annyira álmos vagyok... -A feje előrebukik, a vállamra.
-Egy kicsit még bírd ki.
Miután bekötözöm azt a sebet is, egy kicsit megkönnyebbülök. De aztán rájövök, hogy még be kell vinnem a szobájába... Elképzelelek egy csomó módot, ahogyan megoldhatom a helyzetet. Végül amelett döntök ami talán a legfájdalommentesebb.
-Most bemegyünk a szobádba. - Közlöm vele. -Csináld azt amit mondok, és nem fog fájni.-(Annyira.) -A kezedet fel kell emelned körülbelül 110 fokos szögben ez a nehezebb része. Aztán a nyakam körül kulcsold át őket, de légyszíves ne fojtsál meg.
-Mi? - Egy pár másodpercig eltartott, mire értelmezte amit mondtam. - Szóval csináljak úgy, mintha át akarnálak ölelni?
-Úgy is mondhatjuk... - Átkarolta a nyakamat. Remélem a következőt nem fogja lefordítani, amit mondok... - A térdeidet rakd egymástól körülbelül 40 centiméteres távolságba.
Kérlek ne szólalj meg...
-Szóval azt akarod, hogy nyi...
-Ki ne mondd!!
Ha részeg még sokkal idegesítőbb mint általában... Többet nem hagyhatom, hogy alkoholt fogyasszon...
Közelebb hajoltam hozzá, és óvatosan megfogtam a lábait, majd megemeltem. Ügyeltem rá, hogy ne nyúljak bele a combján lévő horzsolásba, de így is összerándult a fáldalomtól.
-Tudtad, hogy a medúzák halhatatlanok?-Súgja a fülembe.
Mindig is tudtam, hogy nem normális. Már mindjárt ott vagyok a szobájánál. Nagy nehezen lenyomom a kilincset, miközben erősen magamhoz szorítom a másik kezemmel, nehogy ledobjam. De... De az ajtó nem nyílódik ki. Ilyen nincs...
-Hol a kulcs? - kérdezem, miközben próbálom megőrizni a nyugalmamat.
-Nem tudom...
A hangja nagyon halk és nyúzott ezért úgy döntök nem erőltetem a dolgot.
-Egyeltalán minek zártad be?
-A rendetlenség miatt... - Motyogja félálomban. Ez hülyeség. Lassan kifújtam a levegőt. Miért van vele ennyi gond?
Bemegyek a szobámba, majd óvatosan lefektetem az ágyamba. Időközben elaludt. Legalább nem tesz fel több idegesitő kérdést. Ráhajtom a takarót, aztán visszamegyek a nappaliba. Tököm kivan. A rohatt prezentációt se fejeztem be... És már fél 3 van. Ma reggel 7ig van a határidő elküldeni... Gyorsan leírok pár adatot, majd bezárom a fájlt. Úgy érzem magam mint egy zombi. Leveszem a Viktória vérétől átázott fehér ingemet, és a többi ruhámat, majd letusolok, és átöltözök azokba a ruhákba amikben aludni szoktam. Ráfekszek a kemény kanapéra. A lábam lelóg a végéről. Ráadásul itt még takaró sincsen. Se párna. Hallgatom a fali óra ketyegését, és egyre idegesebb leszek. A digitális órám nem ad ki hangot... Már minjárt hajnali négy. És én nem tudok aludni, pedig hulla fáradt vagyok. Nem érdekel, majd lerakom a földre... Végül csak arrébb raktam. Mert keresztbe feküdt az egész ágyon. Szerencsére úgy aludt mint a bunda, ezért nem vette észre, hogy az ágy lehető legtávolabbi pontjába tolom. Persze vigyáztam nehogy valamelyik sérüléséhez érjek hozzá. Még jó, hogy ilyen nagy az ágyam. Akár több ember is gond nélkül elfér benne... Elfeküdtem az ágy másik végébe, és pillanatok alatt elaludtam.