𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🍳16.fejezet🍳

Kinyitottam a szememet. Eltartott egy pillanatig amíg rájöttem, hogy hol vagyok. Az ő ágya sokkal kényelmesebb. De miért nem bírok nyugodtan feküdni miközben alszok? Miért kell ráfeküdnöm az emberekre? Miközben óvatosan leszedtem róla a kezemet és a lábamat, az arcára pillantottam. Nyitva volt a szeme, és éppen engem nézett. Megállt bennem a vér. Ezt nem hiszem el... Éreztem ahogy ismételten vörös lesz a fejem, ezért belenyomtam az arcomat a párnába. Annyira kínos vagyok... El akarok tűnni.
Johannes halkan nevet. Olyan más tegnap óta...
-Nem fáj az oldalad?
-Már nem.
Amikor megütött még a levegő is kiszorult a tüdőmből, és nagy erőre volt szükségem, hogy ne terüljek el a földön és kezdjek el kiabálni. A motoros dolog óta még nem tűntek el teljesen a kék zöld foltok, valószínűleg ezért fájt annyira. Az oldalamra fordulok, így szembe kerülök vele.
-Bocsánat. Nem akartalak bántani...
Wow. Még sosem kért bocsánatot.
-Tudom...Nem haragszom rád emiatt.
-Megnézhetem?
-Mit?
-Az oldaladat.-Felém nyúl az egyik kezével.
Még én sem láttam...Mi van akkor, ha szörnyen néz ki? Amikor a baleset után először megláttam a sebeimet akkor is majdnem elájultam... Valahogy nem bírom az ilyet...
-Nem.
-Miért? - Gyorsan fel akarok kelni, de megfogja a vállamat, és leszorítja a matracra. Valami nem változott...
-Nem akarom!! - Elkezdek kiabálni és kapálózni, de nem enged el.
-Olyan vagy mint egy hisztis kisgyerek!
Végül már nem tudok megmozdulni a szorítása alatt, ezért úgy döntök, hogy hiábavaló az ellenállás. Becsukom a szememet, mert nem vagyok felkészüve a látványra. Johannes óvatosan felhajtja a polómat, hogy meg tudja nézni a sérülést, az ujjai közben hozzáérnek a bőrömhöz. Kiráz a hideg.
-Nagyon szörnyű?
Nem mond semmit, ezért kinyitom az egyik szememet.
-Nem néz ki szépen, de túléled.
-Ez nagyon megnyugtató....
Johannesre nézek. Olyan arcot vág, a bűntudat miatt, mintha egy háziállat lenne, aki éppen valami rosszat csinált. Nevetnem kell az arckifejezésén is, és azért is mert gázul érzem magam, így.
-Semmi baj, ne nézz már így! Ha csinálsz nekem valami finomat akkor azonnal megbocsájtok!
-Nem úgy volt, hogy nem haragszol?
Nyújtózkodik, majd felkel az ágyból, és kimegy a konyhába. Az órára pillantok. Már fél egy van... Én is felkelek és átveszem a pizsamámat. Mire elkészülök, a reggeli is készen lesz. Leülök Johannessel szembe a kis étkező asztalhoz, és elkezdem enni a gu...a tojást. Megszólal Johannes telefonja.
-Jó reggelt... - Szól bele. Úgy néz ki még nem nézett az órára... Már elmúlt dél pár órával...
-Reggelt?! - Hallom a vonal másik végén Elizabeth idegesnek tűnő hangját... - Mégis hova a fenébe tűntél tegnap este?!
-Nem éreztem jól magam...
-És ezért csak úgy köszönés nélkül leléptél?! És miért nem veszed fel a telefont!?? Már rengetegszer hívtalak...
-Lemerült... Sajnálom. Ráérsz majd valamikor? Szeretném mondani valamit.
-Miért nem mondod most?!
-Mert nem telefon téma. Tudom, hogy haragszol, amiért csak úgy elmentem...
-Hétfőn ötig vagy az egyetemen, igaz?
-Igen.
-Akkor negyed hatkor felugrok hozzád, most mennem kell, Szia!
-Szia!
Elizabeth... A gondolataimba merülve folytatom az evést. Aztán egyszer csak kinyílódik a bejárati ajtó... És belép a házi néni. Leeseik az állam. Mit keres ez itt?! És miért nem tud sose csengetni? Johannesre nézek. Az ő arcára is kiült egy pillanatig a meglepetés, abbahagyta a rágást, egy kicsit zavartnak tűnt. Beletúrt kócos fekete hajába majd óvatosan felállt. Még nem öltözött átt, ezért az ujjatlan felső volt rajta az alsógatyával amiben aludni szokott...
-Johanneskám!-A házi néni odaszaladt hozzá. - Csak nem beteg vagy?
-Jónapot, Mrs. Karner...
A házi néni végigsimít Johannes izmos karján, és teljesen úgy néz ki mint aki mindjárt elalél...
Olyan vicces ez a jelenet, hogy nem bírom ki nevetés nélkül. De aztán eszembe jut, hogy hónap vége van, azaz most kéne befizetnem az albérleti díjat. Fogalmam sincs, hogy van e annyim... A házi néni lerakott egy újabb tepsi sütit az aztalra. Szerencsére pont volt annyi pénzem, amennyi az albérlet ára. Majd újra el kell mennem rajzolni.. Egy forintom sem maradt. A házi néni a Johannestől kapott pénzt azonnal elrakta a táskájába, az enyémet viszont megszámolta...
-Hiányzik egy százforintos!
Nem hiszem el...
-Nincsen apróm... - Semmim sincsen... Zavartan a hajamba túrok. - Mi lenne ha majd legközelebb adnám oda azt a százast?
-Szó sem lehet róla! - Most mit csináljak?!
-Tessék, Mrs. Karner!
Hitetlenkedve nézem, ahogy Johannes odanyújt egy kétszázast Karner néninek. Lehet tényleg beteg?!
-Igazi úriember vagy! - A házi néni újra elkezdi simogatni Johannes karjait, aki láthatóan nem igazán élvezi ezt... - Tartsd csak meg, aranyom!
Pff... Hülye banya. Tőle bezzeg nem fogadja el... És még simogatja is. Hirtelen felém fordul, és túlságosan közel jön.
-Legközelebb pontosan adjad a pénzt!
-Igenis! Köszönöm a kegyelmét!
Megkönnyebbülten kifújom a levegőt. Viszont a házi néni nem megy távolabb, sőt, még közelebb tolja hozzám az arcát, amitől kezdem kellemetlenül érezni magam.
-Mi történt a homlokoddal?
-Ah... - Biztos a hegre gondol, ami a vágás után maradt. - Csak egy kis baleset!
Erre Karner néni betöm egy áfonyás pitét a számba.
-Ettől majd jobban leszel! - Dehát nem vagyok rosszul...Az egyik lábát felrakja a székre, a kezét pedig magasba emeli, mintha valami szónoki beszédet akarna mondani...
-Nagy híreim vannak, fiatalság! - Kezdi ünnepélyes hangon. Ajjaj... - Lesz egy új lakótársatok!
Micsoda?!?! Tágranyílt szemmel néztem Johannesre, aki ugyanolyan megdöbbentnek tűnt mint én.
-De...-Johannes hangja nemtetszésről árulkodik. - Csak két hálószoba van! Hol fog aludni?
-Ne aggódj drágám! - A karjára teszi a kezét. - A keresztlányom fog ideköltözni!
Ezt úgy mondja mintha mindent megmagyarázna... Egyrészt nagyon örülök neki másrészt viszont valahogy nem. Nem értem miért érzem, hogy nem akarok még egy lakót...
De túl kell lépnem ezen.
-Ez nagyszerű! -Igen, megismerhetek egy új embert! Bár remélem nem hasonlít túlságosan a keresztanyjára... - És mikor jön?
-Nem tudom pontosan, majd valamikor a hónap közepe felé! Ugye nem bánod, ha osztozkodnod kell vele a szobán, angyalom? Természetesen az albérleti díj is csökkenni fog...
-Nem bánom, már várom, hogy megismerhessem! - Mosolygok a házi nénire. Viszont ő összehúzott szemmel bámul, újra közel hajol hozzám.
-És még mindig vannak dührohamaid?
-Nem, már nincsenek.... - Sose voltak.
-Tudtam, hogy Johannes pozitív hatással lesz rád!
!? Ez tényleg nem normális...Miután elment megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Johannes dühöngött egy ideig az új lakótárs miatt, de estére már úgy tűnt megnyugodott.