𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

💸24.fejezet💸

Viktória
Az államat a tenyeremre támasztottam és álmosan kevergettem a kakaómat.
-Éjjel... Bianka és az új srác összeverekedett.
A kanál kiesik a kezemből, Johannesre nézek aki velem szemben éppen vajat ken a pirítós kenyerére.
-Hogy micsoda?! - Tágra nyílt szemmel bámulok rá. - És én még azt hittem tőled kell félteni Kriszt...
-Elvileg Bianka azt hitte, hogy betörő ezért fejbe verte egy serpenyővel, erre az az idióta megdobálta tojással...
Elképzelem a jelenetet és nem birom ki nevetés nélkül.
-Hatalmas koszt csináltak a konyhában...
Johannes bosszúsan összeráncolja a szemöldökét. Egy kis ideig csendben eszek majd megszólalok.
-Ma később jövök, remélem jól elleszel a srácokkal, és nem ölitek meg egymást...
Felállok mert késésben vagyok, de mielőtt elmennék legugolok Johannes elé, és megfogom a kezét.
-Ne mérgelődj ezen... Krisz egy kicsit... Szerencsétlen, de jó ember, majd meglátod!
-És nagyon felelősségteljes is, igaz?- A hangjából árad a gúny, és ezzel kicsit felhúz.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük...
-Ezt akkor sem felejtem el neki.-A pillantása nagyon hűvös. - Miért véded állandóan?
-Mert olyan ellenséges vagy! Mindig mindenkivel!-Ezzel a nézéssel rettenetesen fel tud dühíteni. Olyan fölényes és arrogáns, közben hűvös, az agyamra  megy... - Annyira utálatos vagy!
-Ó igazán? Kibaszott szivesen megcsináltam a reggelidet, és felmostam hajnali kettőkor mert az idióta barátod nem tud normálisan viselkedni, olyan rohatt jó, hogy mindig én főzök mindenkinek, mindig én takarítok mert ebben házban senki nem képes megmozdítani a seggét!
  Újra azt érzem, hogy lerántanak az indulataim a mélybe, és aki a felszínen marad, az nagyon dühös. Felpattanok és megragadom az ingét.
- És mégis ki a szar kért meg ezekere?!-Üvöltöm az arcába, de  olyan mintha csak olajat öntenék a tűzre. Ő is felpattan,  és hátrébb lök, a szeme könyörtelen...
A kezét a magasba emeli és tudom, hogy meg akar ütni, ezért megpróbálom megelőzni, és ökölbe szorítom a kezemet. Egy érintést érzek a karomon, látom, hogy Johannes összerezzen, amikor őt is megérinti a remegő kéz.
-Kérlek, ne veszekedjetek!
Bianka néz fel ránk, a szeme könnyes, a haja nedves még a hajnali hajmosástól. Egyszerre túl sok minden jár a fejemben.
-Sajnálom... Mennem kell.
Nem tudok a szemükbe nézni, csak sietősen felkapom a mappámat és elrohanok. A busz az orrom előtt megy el, ezért van időm, hogy átgondoljam a történteket, és egyre rosszabbul érzem magam. Lehet az lenne a legjobb ha most azonnal visszamennék és bocsánatot kérnék, de még nem érzem magamat elég erősnek hozzá. Mindig ez van, bele se gondolok a dolgokba, egyszerűen elborul az agyam és képtelen vagyok tisztán látni. Az a nézése kibírhatatlan. De igaza van. Ő tényleg... Nagyon rendes. Nélküle éhen haltam volna, vagy a sok kosz miatt megbetegednék. Mégis, sose köszöntem meg neki. Nem csoda, hogy dühös lett, miután ennyire hálátlan vagyok.
Valószínűleg jobban jártam volna, ha hazamegyek. Az első órának csak a felére értem be, és egész nap nem tudtam rendesen odafaigyelni. Végig azon járt az eszem, hogy mi van ha Johannes annyira megharagudott, hogy fogja magát, és elmegy... Elképzeltem milyen lenne az élet nélküle. Amikor fáradtan hazaérnék a sok hulladéktól nehezen tudnám kinyitni az ajtót... Bianka és Krisz az utolsó zacskó csipszen veszekedne a szemétdomb közepén. A hasam hangosan korogna, ezért a maradék félretett pénzemből megrendelném a legolcsóbb pizzát. Mivel hárman lennénk túl hamar elfogyna, ezért az otthon lévő alapanyagokból megpróbálnánk valamit főzni vacsorára. A konyha viszont felrobbanna mert Krisz elfelejti lekapcsolni a sütőt. A házi néni kidobna minket és hajléktalanok lennénk...
Megrázom a fejemet. Nevetnem kell ezen az elképzelésen, viszont tudom, hogy nem is annyira lehetetlen, hogy ez bekövetkezzen...
Az óráim után elmentem a kijelölt helyre, ahol a mai nap rajzolni fogok. Már egypár ember összegyűlt. Mosolyogva integetek nekik és hangosan köszönök. Főként fiatalok szoktak eljönni. Legjobb barátok, szerelmes párok, vagy van aki képet küld üzenetben, hogy rajzoljam le az ismerősét szülinapi ajándékként, amit odaadhat neki. Nagyon sokat fejlődtem amióta hetente három alkalommal kiülök pár órára rajzolni, már nem is kell 10 perc egy képhez, a vonalaim pedig sokkal letisztultabbak, és nem mindig kell halvány vázlatot csinálnom vagy méregetni. Persze elég fárasztó az egyetemi dolgok mellett még otthon is megbízásokat csinálni, de szeretek rajzolni, és pénzt is keresek vele.
Előveszem a mappámból azokat a rajzokat amiket otthon csináltam és odaadom az új tulajdonosaiknak. Néha rosszul esik, hogy pénzt kérek érte... De tudom, hogy szükségem van rá, ezért muszály.
Elsőnek két 15 év körüli lány, Kitti és a húga Hanna, ha jól emlékszem, lép oda hozzám. Mosolyogva váltok velük pár szót miközben lerajzolom őket. Gyerekektől a legrosszabb érzés pénzt kérni... Néha nem bírom ki és odaadom nekik ajándékba. Már közel két órája rajzolok, amikor a vízért nyúlok, hogy igyak egy kortyot. Ekkor a szemem sarkából meglátok valakit, akire azt hiszem, hogy Johannes. Hűvös őszi szellő kap bele a hajamba, furcsa deja vu szerű érzésem támad. A szívem kihagy egypár ütemet, ahogy közeledik. Öltönyt visel, a haja világosabb és rövidebb Johannes hajánál. Magasabb is nála, és az alakata is eltérő. Volt egy olyan érzésem, hogy Johannes el fog jönni...biztosan ezért hittem azt egy másodpercig erre a férfira, hogy ő az. Halkan sóhajtok, majd köszönök neki amikor leül elém. Nem emlékszem rá, hogy írt volna időpont miatt üzenetben. Az emberek mostanában nem csak meglátnak az utcán és megkérnek, hogy őket is rajzoljam le, hanem Instagrammon írnak amikor látják hol leszek, hogy időpontot foglaljanak maguknak. Kész őrület. Mintha híres lennék vagy ilyesmi... Pedig biztosan vannak hivatásos utcai rajzosok még rajtam kívül Pesten... Abban sem vagyok biztos, hogy legális e amit csinálok... Amikor megszólal még a hangja is hasonlít az övére. De ami a legfeltűnőbb az mindenképpen a szeme. Bár valahogyan kellemetlenül érzem magam a tekintetétől. Olyan érzésem van, mintha valami nem lenne rendben. Valamiért nyugtalan leszek attól, ahogyan bámul, olyan mintha bizseregne a bőrőm.
-Biztosan fárasztó lehet ennyit rajzolni. - A hangjától kiráz a hideg. Annyira nyugtalan vagyok. Bár nincs túl meleg, mégis érzem, hogy izzadok. Hideg verejték csorog végig a hátamon.
-Nem feltétlenül. Annyira szeretem csinálni, hogy nem érzem közben a fáradtságot...
-És az éhséget meg a fájdalmat sem.-Olyan a tekintete mintha belém látna.- Meg tudlak érteni, nekem is van egy... Olyan elfoglaltágom ami ennyire magával ragadó.
-Igazán? - Nyelek eggyet. Az előbb ittam, mégis kiszáradt a szám.-És mi az?
-Elég nehéz meghatározni... - Próbálok a vonalakra koncentrálni, de olyan mintha elhomályosulnának. Úgy érzem magam, mintha beteg lennék. A fiú vonásait figyelem, hogy valósághűen vissza tudjam adni a rajzomban, és közben egyre több különbséget és hasonlóságot ismerek fel közte és Johannes között. Az álla szélesebb, az arcéle markánsabb. Az orra egy kicsivel hegyesebb. Ahogy elgondolkodik és keresi a megfelelő szavakat hasonló ráncok jelennek meg a homlokán mint Johannesnek.-Az a szó amivel a legjobban meg tudnám határozni, talán a művészet és a játék érzéki keveredése.
-Biztos nagyon izgalmas dolog lehet...
Egy kicsit megkönnyebbültem, mert már csak az utolsó simítások vannak hátra a rajzomból.
-El sem tudod képzelni mennyire!-A szeme élénken csillog, veszélyesen. -Egyszer majd megmutatom.
A mosolya félelmet kelt bennem. Nem értem mi van velem. Erőt veszek magamon és én is rámosolygok. Áláírom a rajzot, és a különös idegen felé nyújtom. Egy hosszú pillanatig bámulja, majd megszólal
-Tartsd meg!
Már fel is állt, egy papírpénzt ejt az ölemen fekvő rajzra és elfordul. Csak ekkor vettem észre, hogy finoman megmunkált fekete bőr kesztyűt visel. Egy pár másodpercig csak nézem ahogyan távolodik. Lehetséges, hogy nem tetszett neki? De akkor miért adott pénzt? Lenézek és elkerekednek a szemeim.  Húszezer forintot adott?? Lehet, hogy összekeverte a kétezressel... Felpattanok, hogy utána szaladjak és visszaadjam de már nem látom sehol, a várakozó emberek gyűrűjén pedig nem tudok keresztüljutni, egy fiatal lány aki már régóta vár, visszahúz a karomnál fogva.