𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🤝25.fejezet 🤝

Johannes
Már elmúlt fél hat, és még mindig rosszul érzem magam a reggel történtek végett. Újra és újra lejátszódott a fejemben az egész jelenet, és egyre idegesebb lettem miatta. Végül elővettem a hegedűmet és elkezdtem játszani egy bonyolult dalt, ami teljesen magába szippantott. Pontosan erre volt most szükségem. Krisz 4kor hazaért a munkájából. Annyit mondott, hogy "Ember, ez állati király! ", és megütögette a vállamat. Egy órával később már ment is el a haverjaival valami szórakozóhelyre. Abban az egy órában valamin újra összeveszett Biankával, aki utána nem jött ki többet a szobájából, de ez az egész nem nagyon létezett számomra, csak a hegedű és én voltunk. Jó volt elveszni a végtelenségben, nem éreztem semmit csak hihetetlen nyugalmat. Egyedül voltam a gondolataimmal, és nem volt semmi sem rossz. Minden világos volt és békés, egy mezőn voltam, ahol örökké tavasz van. A szél lágyan fúj, a fűszálak csiklandozzák a lábamat, a virágok hófehérek. De nem vagyok egyedül. Ott van anya, a folyó túloldalán. Halványkék ruha van rajta, gyönyörű hosszú fekete hajába belekap a langyos szél. Felém nyújtja a kezét, és én átnyúlók az azúrkéken csillogó folyón, és megérintem az ujjaimmal hófehér bőrét. A zene összeköt minket. Amikor játszom, úgy érzem itt van velem. Olyan mintha a hegedű hangja egyben az övé is lenne, hallom ahogy azt suttogja szeret.
A dal végére érek, a hangok elhalkulnak, végül minden elcsendesedik. Lassan leengedem a hegedűt. Várok egy percig, a fülemben még hallom a szomorkás dallamot, majd lassan kinyitom a szememet. Egy pár másodpercig eltart mire megszokom az abalakon beszűrődő fényt.
Aztán meglátom Őt. Ott a lábaim előtt a földön, egyenesen rám néz.
-Viktória.
Továbbra sem szól semmit, csak felém nyújtja a kezét. Óvatosan megérinti az arcomat az egyik ujjával.
-Sírtál...
A hangja tele van érzelemmel. Nem vettem észre a könnycseppet, ahogy azt sem, hogy haza jött. Más esetben dühös lennék magamra, a gyengeségemre, arra a könnycseppre amely lecsordult az arcomon. Viszont sokszor Ő is sírt amikor hegedült. Először nem értettem. Szorosan átöleltem és megkértem, hogy hagyja abba... De anya azt mondta nincsen semmi baj. Azt mondta azért lett könnyes a szeme mert a zene megérintette a lelkét. Igazából egészen mostanáig nem értettem. Viki szemébe néztem, a hangom halk volt mégis határozott.
-Szeretlek.
Már régóta ki kellett volna mondanom, őszintén. Letérdeltem elé és közel hajoltam hozzá, az arcomat az arcához érintettem. 
-Sajnálom... - Suttogta, távolabb hajoltam tőle, hogy lássam az arcát. A szeme könnyes volt. Elmosolyodtam és megérintem az orrát.
-Már megint sírsz...
-Mi? - Bosszúsan összeráncolta a szemöldökét. Egy pillanat alatt képes változni a hangulata. Hihetetlen -Neked szabad, de nekem nem?
Megcsókoltam a homlokát, aztán a csukott szemhéját.
-Én nem állandóan csinálom.-Suttogtam a bőrébe, majd  összeértek az ajkaink. Sós ízt éreztem, a számon maradt könnycseppjeitől.
-Köszönöm, hogy mindig kitakarítasz...
Összevontam a szemöldökömet. Ez meglepett.
-Azt hittem utálod, ha takarítok...
-Igen, de... - Nagyon szórakoztató volt nézni ilyen közelról, hogy ennyire erősen gondolkodik. - Az rosszabb lenne, ha nekem kellene csinálnom...
Ezen elnevettem magam.
-És azért is hálás vagyok, hogy mindig főzöl. Nem akartam reggel úgy viselkedni, csak feldühített hogy megint úgy néztél...
-Hogyan?
-Olyan hűvösen. Régen is mindig úgy néztél mintha meg akarnál fagyasztani. Meg olyan közönyösen. És arrogánsan. És ridegen meg...
-Jo ennyi elég lesz... Mit szólnál egy alkuhoz?-Már attól is dühös lesz ha csak erre gondol.
-Miféle alkuhoz?
-Ha megszegem bármit kérhetsz.
-Jól hangzik. - A szeme élénken csillogott, ebből sejtettem, hogy máris kitalált valamit.
-Megpróbálok többet nem nézni úgy... De azt nem ígérem, hogy sikerülni fog. Viszont egy dolog biztos. Ez nem az "alku" része. Soha nem akarlak még egyszer megütni, ezt már régebben megfogadtam. Viszont reggel...
-Nem ütöttél meg.-A bűntudattól egy kicsit lejjebb hajtom a fejemet, hajam a szemembe hullik.
-De megfordult a fejemben... És ha nem jelenik meg a törpe akkor nem tudom mi történt volna.
-Ezért máris tartozol nekem, mielőtt még megkötöttük volna az alkut! - A hangja könnyed, megpróbálja elviccelni a dolgot, hogy ne érezzem magam rosszul. Viszont reggel láttam a tekintetében, hogy megsértettem. - Ezt a tényezőt mindenképpen kedvező dologként számba fogom venni!
Elmosolyodtam, és közben rájöttem, hogy még nem főztem ebédet... Órákig csak ültem és játszottam, elfeledkeztem mindenről közben nagyon kimerültem.
-Először is csináljunk ebédet. Vagyis vacsorát. Közben megbeszéljük a részleteket.
Előszedtem a hozzávalókat egy lasagne-hoz, közben Viki bekapcsolta a sütőt.
-Szóval, hogy is van ez az alku?
A hangjából kihallottam a kíváncsiságot. Úgy teszek mintha nem hallottam volna a kérdését, és nekilátok a szósz elkészítéséhez.
-Bármit kérhetek?
-Igen. - Ettől a résztől valamiért nagyon izgatott lett, de próbált úgy csinálni mintha nem lenne az.
-Mindent?
-Mindent ami nem lehetetlen.
-Létezik olyan ami lehetetlen?
-Az időutazás. Például. - És még nagyon sok más.
-Ez nem igaz! Az időutazás igenis lehetséges!
-Túl sok fantasyt néztél. - Megrázom a fejemet. Ha lehetséges lenne már rég visszamentem volna az időben.
-Te meg túlságosan realista vagy. Igenis van időutazás.        Egyszer majd meg fogom mutatni.
Egy csomó elborult dolog jut eszembe. Olyasmi hogy egyszer felébredek reggel, Viki újra a retrohippi ruháiba lesz és megpróbálja elhitetni velem hogy a 60-as évekből jött... Vagy elvezet egy erdőbe ahol valami boszorkánykörről tart kiselőadást... Végül nem mondok semmit.
-Szóval az az alku, hogy nem fogsz többet úgy nézni?
-Megprobálom.
-És hol az én részem? Az alkuhoz mindkét embernek csinálnia kell valamit, nem?
-De. - Elkezdem a sajtreszelést, Viki felült akonyhapultra, közben kevergeti néha a tölteléket ami a tűzhelyen fő.
-Ki kell takarítanom hetente kétszer a házat?
-Nem. - Abból csak mégnagyobb rumli lenne...
-Akkor minden második nap nekem kell főznőm?
-Nem. - Isten ments.
-Azt akarod, hogy beszéljek apáddal?
-NEM. - Harmadik Világháború.
Közelebb lépek hozzá és a füléhez hajolok.
-Azt akarom, hogy aludj velem.
Pontosan tudom, hogy hogyan értelmezi azt amit súgtam neki, pedig nem látom az arcát. Érzem hogy libabőrős lett ahogy a bőröm a bőréhez ért, amikor távolabb hajoltam tőle. Nagyon nehéz. Kibírnom nevetés nélkül amikor meglátom az arcát. Sokkal pirosabb a színe a paradicsomos szósznál amit éppen keverget. Valamiért egy hirtelem mozdulattal a magasba lendíti a fakanalat.
-Ezt nem lehet csak így kijelenteni! - Közben ő is meglepődik a hirtelen mozdulattól, aminek köszönhetően mindketten úgy nézünk ki mintha véres lenne a ruhánk. A hangja egyszerre tűnit zavartnak dühösnek és ijedtnek, de leginkább arra emlékeztet amikor a kisgyerek valami kínos helyzetbe hozza a szülőt, ezért az kétségbeestem rákiabál. Már nem tudtam tovább elfolytani a röhögést, és amikor kitört belőlem a hangos nevetés rám akarta borítani a lábost a piros szósszal együtt.
-Várj... Egy percet- Sikerült nagy nehezen kinyögnöm, de alig kaptam levegőt. Megragadtam a kezét amivel az edény fülét fogta, és visszatoltam a tűzhelyre. Néha elfelejtem, hogy mennyire veszélyes tud lenni.
-Ez egyeltalán nem vicces!
-Félreérted a helyzetet. - Nagy nehezen sikerült komolyságot erőltetnem magamra. Tudtam, hogy mire fog gondolni amikor megkérdeztem. De nem gondoltam, hogy ennyire szórakoztató lesz.
-Akkor magyarázd el!
-Ha nem öntöttél volna le paradicsom szósszal lehet már rég megtettem volna...
-Vigyázz, mert ha még valami rosszat mondasz olyan dologra fogom használni a kívánságomat ami nagyon nem fog tetszeni!
Vádlóan a melkasomnak nyomta a fakanalat.
-Idióta Krisz azt mondta a serpenyős eset után, hogy többet nem alszik a kanapén. Én pedig nem alszok vele. A legjobb megoldás az lenne ha ő aludna a te szobádban Biankával, te pedig velem.
Viktória mély gondolkodásba kezd. Nem tudom elolvasni az arcáról az érzéseit, de azt látom, hogy már nem dühös. Egy ilyen dolgot nem kérdeznék így meg.
-És ebbe... Azok ketten belemennének?-Szólal meg végül.
-Győzd meg őket. Ha nem akarod, hogy úgy nézzek.
-Ez zsarolás.
-Ez alku.
-Legközelebb... ne... Mindegy.
Ujra nevetnem kell, ezúttal ő is nevet a saját elhibázott mondatán, és mindenen.
-Te pedig mellőzd a hirtelen mozdulatokat legkö...
-Nem!-Csak kinyújta a kezét és megrázza az enyémet, ezzel jelezve, hogy megállapodtunk.