𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

⚕12.fejezet⚕

Mindenem sajog. Valami élő dolgon fekszek... Érzem ahogy lélegzik. .. Mi ez? A kutyám? Dehát ő már elpusztult...  Lassan kinyitom a szememet a látásom még homályos, úgy érzem mintha szét akarna robbanni a fejem. A kezemmel és a lábammal átkarolom azt a dolgot, ami... Ami Johannes.
Uramisten! Hirtelen felülök, a sokk és a fájdalom végett elkezdek üvölteni. Mégis hogyan történhetett ez? Hogyan?? Nem emlékszem semmire... Ez nem lehet igaz!!! Hirtelen egy kéz befogja a számat, és visszanyom az ágyra.
-Nyugodj meg!
Johannes hangja még rekedt mert valószínűleg a kiabálásomra ébredt fel. A fájdalomtól könnybe lábad a szemem. Kapkodva veszem a levegőt.
-Ezt nem hiszem el!!! HOGY TEHETTED EZT?! - Kiabálom indulatosan miután levette a kezét a számról. Kiabáljak segítségért? A falak nem túl vastagok, a szomszédok talán meghallanák. Hirtelen beugrik valami... Majd még ezer dolog, mint egy kirakós darabkái, úgy áll össze a kép. A kezembe temetem lángoló arcomat.
-Te komolyan azt hitted?-Johannes nevetésben tör ki, miközben felkönyököl az ágyon. Szeretnék eltűnni. Olyan jó érzés lenne, ha a puha matrac magába szippantana és lerántana a mélybe ahol a végtelenségig zuhannék...
Olyan rosszul vagyok... Érzem ahogy Johannes felkel az ágyból. Lassan elveszem a kezemet a szemem elől, és ránézek az órára. 11:36.
Johannesen egy ahhoz hasonló fekete ujjatlan felső van  amit edzésnél szokott felvenni, alsónadrággal. Legalább nem ingben alszik. Viszont az is feltűnt, hogy rajtam csak alsónemű van... Ráadásul pont az a szett... Megpróbálok kikászálódni az ágyból, hogy valami ruha után nézzek. Nem sikerül... Már csak egy kis mozdulattól is pokoli fájdalmaim vannak, ráadásul nincsen semmi energiám... Johannes kivesz magának a gardrób szekrényéből egy inget... Ezt nem hiszem el.
-Minek veszel vasárnap is ilyen ruhát?!
-Egy üzletembernek mindig felkészültnek kell lennie, a váratlan helyzetekre.
Megforgatom a szemeimet. Mégis milyen váratlan helyzet?
-Hozol légyszi nekem is ruhát?
-Igen. Hol a szoba kulcsod?
Hol a szoba kulcsom?!
-Nem tudom...
Arra számítok, hogy kaiakad vagy megfenyeget, de csak dühösen hozzám vág egy világoskék inget majd kimegy átöltözni. Begombolom az inget ami majdnem leér a térdemig. Akár még hálóingnek is elmenne... Átgondolom a történteket, sokszor és alaposan. Arra jutok, hogy elég hálásnak kellene lennem. Vagy lehet csak visszafizeti a sok szörnyű dolgot ami mondott és tett velem...?
Kis idő múlva valami jó illatot érzek. Johannes visszajön, kezében egy tálcával. Leül az ágy szélére. A haja kócos még az alvástól.
-Gudetama! - Lelkesedek, amikor meglátom mi van a tálcán lévő tányérban.
-Miért hívod így a tojást?
Kérdezi összevont szemöldökkel.
-A húgom az oka... Látott valami béna animációs filmet amikor még beszélni tanult. Aztán kitalálta, hogy a tojást így kell hívni... Annyit beszélt erről, hogy azóta mindig elfelejtem, hogy az egy tojás. És először a "gudetama" szó jut eszembe...
El sem hiszem, hogy nekem is csinált kaját... A tálcáért nyúlok, de nagyon fáj a jobb kezem.
-Nincsen fájdalomcsillapítód? Meghalok...
-De van. - Veszi elő az alsónadrágja zsebéből. Megkönnyebbülten nyúlok felé, de elhúzza a kezem elől. - De csak akkor adok belőle ha megeszed a reggelidet. Nem jó üres gyomorra gyógyszert bevenni.
Nem kell kétszer mondani...
-Nagyon finom! -Pillanatok alatt megeszem. Johannes odanyújtja a vizes poharat és egy szem fájdalomcsillapítót. Már most jobban érzem magam, hogy ettem, de a fejem még mindig hasogat, és minden mozdulat után égnek a sebeim. Nem tudok felállni...
-Miért nem akartál kórházba menni?
-Több ok miatt nem. Utálom a kórházat. És nem akartam, hogy kérdéseket tegyenek fel azzal kapcsolatban ami történt.
-Mi történt?
Ha elmondom már úgysem fog tudni mit csinálni.  Értelmetlen szólni a rendőröknek úgy, hogy nem tudja ki az a Krisz...
-Motoroztam, és aztán bumm.
-Neki mentél valaminek?
-Nem én...
-Akkor ki? - Sajnos kezdi elevszteni a türelmét.
-Krisz.
-Az meg ki?
-Nem tudom. A szórakozó helyen ismerkedtem meg vele...
-Szóval ha jól értem a helyzetet, felültél részegen egy totál idegen férfi motorjára?
Már megint olyan a hangja mintha fagyasztóban lennék.
-Olyasmi...
-Olyasmi?! Akkora idióta vagy!
-Akkor nem tűnt rossz ötletnek... Ráadásul Krisz nagyon kedves volt, és azt mondta máskor is vezetett már úgy, hogy ivott!
-Szóval ő is ivott!? - Johannes hangja fröcsögött a dühtől. - Hát ez nagyszerű! Gratulálok! Már csak az a rész hiányzik amikor felhívja a heverjait, hogy közösen kiraboljanak és megerőszakoljanak! Olyan kedves nem igaz? Vagy talán meg is kérted rá?
Már én is nagyon dühös vagyok.
-Fejezd be! Nem mindenki olyan rohadék mint te!
De aztán eszembe jutott ismét egykét dolog a tegnap, vagyis a ma hajnalról, és azonnal megbántam amit mondtam. Megragadtam az ingét, bár lehet hogy nem akart elmenni. Sokkal inkább úgy tűnt mintha meg akarna ölni...
-Vagyis nem! Nem ezt akartam mondani... Amit igazából szeretnék az az, hogy... Köszönöm amiért segítettél.
-Ez már jobban hangzik, viszont elegem van a hangulat ingadozásaidból. Ha még egyszer megszólalsz kiraklak a lépcsőházban és otthagylak éhen halni.
-Dehát te kérdeztél... -Amikor rám pillamt a jeges tekintetével azonnal elhallgatok. - Jó jo, értettem!
Kis idő múlva újra elaludtam. Nem hiszem hogy az elkövetkezendő napokban tudok suliba menni.
Johannes este felé kitalálta, hogy segít átmenni a kanapéra...
-Dehát az olyan kemény...
Az ő ágya sokkal puhább mint az enyém. Ez csalás.
-Nem érdekel...
-De csak egy takaró van! Akkor nekem adod a takaródat?
Ezzel sikerült megfognom.
-Nem... - Megadóan sóhajtott. - De ez az utolsó alkalom. Holnap vagy megkeresed a kulcsod, vagy felhívom Mrs. Karnert, hátha van pótkulccsa és megkérem, hogy jöjjön ide, vagy betöröm az ajtót és neked kell kifizetned...
Muszáj megtalálnom... Johannes már megnézte a ruháim zsebét amiket kidobott mert elszakadtak és véresek, de nem volt ott, én pedig átkutattam a hátizsákomat. Remélem nem vesztettem el valahol. Megnéztem a telefonomat. Tegnap óta 162 ember követett be instán. Amióta kiposztolom a rajzaimat amiket az utcán készítek, és ha beleegyeznek akkor megjelölöm rajta az embereket, rohamosan nő a követőim száma. Ez azért jó, mert mielött következő alkalommal kimegyek rajzolni megadom a pontos időt és helyet, így vannak akik direkt ezért eljönnek, és már helyet is foglaltak... Csakhogy hiába lenne holnap után kevés órám, a sérüléseim miatt le kell mondanom a programot...
Végül már aludtam egy sort amikor 11kor Johannes lefeküdt, majd felkeltett.
-Ha megkérhetlek ne feküdj keresztbe.
-Nem volt szándékos... - Motyogom álmosan miközben nagy nehezen arrébb rakom magam.
-És még véletlenül se gyere az ágy negyedén túl!
-Igenis...
Egy ideig nem mertem elaludni. Johannes légzésén már rég hallottam, hogy álomba merült, de én nem mertem aludni. Mi lesz ha megint mocorgok álmomban, és most nem én ébredek fel előbb?Lehet jobb lett volna a kanapé... De ott hideg van, és nem biztos hogy jó ötlet egyedül sötétben mászkálni, bár délután már ki tudtam menni a fürdőbe megmosakodni. Végül nagy nehezen csak elaludtam...