𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

🎭7.fejezet🎭

Az elöbbi hang az volt, hogy kinyitotta az ajtót. Istenem miért nem csengetett... Érzem, hogy dühömben és zavaromban elvörösödök. Miért történik ez... Csak azt látta, hogy Johannesen ülök és közben ököllel verem...-Te meg mégis mit képzelsz magadról?! Azonnal szállj le róla!
Kiabál rám az idős néni. Az arckifejezése hitetlenkedő, a ráncai dühös vonalalba rendeződtek. Biztosan tudja milyen kiállhatatlan Johannes, ha elmagyarázom a helyzetet... Gyorsan felállok.
-Én...
  Mégis mit mondjak?
-Jónapot Mrs. Karner! - Lép oda hozzá Johannes. Mintha teljesen megváltozott volna a hangja. Az arckifejezése is más, udvariasan mosolyog...
-Drágám! - A házi néni ráncos kezével végigsimít Johannes arcán. - Jól vagy? Nem fáj?
  Johannes megfogja a házi néni kezét és megpuszilja az ujjait. Nem az előző században volt szokás a kézcsók? És nem az előkelő hölgyek vagy mik kaptak ilyet?!
-Jaj kedvesem! - miért olvad el tőle a házi néni? Mi történik itt? - Ülj csak le, hoztam finom áfonyás pitét, meglátod mindjárt jobban leszek tőle!
-Ebben nem kételkedek. -Mondja Johannes mézes mázas hangon.
Csak nem... Johannes és a házi néni?! Rám néz, a tekintete azonnal megkeményedik majd elindul felém...
-Kisasszony! - Szólít meg. Hangja akár az acél. - magyarázatot követelek!
    Majd én elmondom neki az igazat! A nőknek össze kell fogni az elnyomó férfiak ellen!
-Amit látott az csak egy kis részlet, az egészből, félreérti a helyzetet!Johannes sértegetett megfenyegetett és még fizikai fájdalmat is okozott!  Igazából nagyon udvariatlan és bunkó! Nem is érte...
-Johanneskám, tényleg így történt? - vág a szavamba a házi néni... Johanneskám?!
-Hiszen tudja, hogy én sohasem viselkednék tiszteletlenül egy hölggyel! -!?! Hogy rohadna meg. - Viktóriának súlyos indulatkezelési problémái vannak, csak próbáltam megnyugtatni amikor rájött egy roham...
-Ez nem igaz! Egy szavát se higgye el ennek a hazug
   Arcon csapott... Az a boszorkány megütött pedig csak az igazat mondtam... Érzem, hogy könnybe lábad a szemem a megalázottságtól, de megpróbálom visszatartani...
-Elég legyen!-Nem merek ránézni.-Nem tűröm tovább a hazudozásodat! Szerencséd, hogy ismerem az anyádat, külömben...
  Miért nem látja mi történik? Én az igazat mondom...
-Ha még egyszer kezet emelsz Johannesra vagy egy rosz szót szólsz rá többet be nem teszed ide a lábad, az sem érdekel, ha az utcára kerülsz! Megértetted?
-Igen, sajnálom...
Egy könnycsepp végigfolyik az arcomon. Én igazából nem...
-Nem akartam senkit bántani... - mondom halkan. Nem akartam, hogy ez legyen..."Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni." A nagyi mindig mondta, hogy a heves természetem bajba fog többször sodorni... Úgy hiányzik...
Már azt sem tudom mit mondtam ki hangosan.
-Jaj kislányom! - a gonosz házi néni nagyot sóhajt, a hangja mintha meglágyult volna egy kicsit. - Ülj le, egyél az isteni áfonyás pitémből!
Lehajtott fejjel engedelmeskedtem. Nem néztem Johannesre. El akarok tűnni...
-Na, hogy ízlik, drágám?
-Nagyon finom mint mindig! - Válaszolja Johannes. Én is beleharapok a sütibe... Olyan az íze... Mint a száraz fűrészpornak. Késztetést érzek, hogy kiköpjem de nem teszem. A házi banya akármilyen gonosz volt is velem, ezt nekünk sütötte.. Ráadásul nem tehet arról szegény, hogy Johannes így becsapja!
-Szerintem is! - Mosolygok a nénire.-Köszönöm!
-Ó, igazán semmiség!
  Összeborzolja a hajamat. Olyan furcsa, hogy az elöbb még arcon vágott.
-Hogy elszaladt az idő! Mennem kell, itt hagyom nektek az egész tepsit, aztán jól viselkedjél ám! - Néz rám jelentőségteljesen. - Nehogy panaszt halljak felőled, aranyom!
Johannesnek adott két cuppanós puszit az arcára majd miután elköszöntünk tőle távozott.
Az ajtó csapódására összerezzentem. Johannesre néztem. Nem értek semmit. Nem tudom mit gondoljak róla... A szemembe néz. Muszáj megkérdeznem.
-Te... És a házi néni? Ti egy pár vagytok?
Hangos nevetésben tör ki. Mi olyan vicces ezen? Úgy viselkedett vele mintha az angol királyné lenne... És az a behízelgő hang amin szólt hozzá.
-Hova gondolsz? - Most újra megszokott a hangja. Mély rekedtes és hűvös. - Az egy undorító ráncos banya.
-De akkor miért viselkedtél úgy?
-Nem hallottad? -Felém nyúl, majd összeborzolja a hajamat. Pont úgy mint a házi néni. - "Nehogy panaszt halljak felőled." Ez azt jelenti, hogyha bármit mondasz vagy csinálsz ami nem tetszik nekem akkor rpülsz innét.
  Erőt kellett vennem magamon nehogy felpattanjak és újra megüssem... Miután vettem pár mély levegőt sikerült lenyugodnom. Ez azt jelenti, hogy bármit megtehet? Lehet új albérlet után kéne néznem... Nem. Nem futamodhatok meg. Meg tudom oldani a saját erőmből a helyzetet, nem akarok még több bajt okozni anyának. Johannes fogta a sütis dobozt majd konyitotta a kukát.
-Te meg mit csinálsz?
-Kidobom ezt a szart.-Tágra nyílt szemmel meredtem rá.
-Dehát ezt a házi néni nekünk sütötte!
-És akkor mi van? Ne mond, hogy neked ízlik!
Kivettem a kezéből a dobzt, és ettem belőle egy sütit. Még most is ugyanolyan szörnyű íze volt, mint az elöbb... Csengettek. Ugye nem hagyott itt valamit a házi néni?! Minek jön vissza?Johannes rám néz.
-Viselkedj jól. Különben tudod mi lesz! - Már megint fenyeget?! - Most jön a barátnőm.-Hogy lehet egy ilyen embernek barátnője?! - A legjobb lenne, hogyha miután bemutatkozol azonnal lelépsz.
-Elég ha bemegyek a szobámba?
-Ma még elég. De amíg el nem ment nem jöhetsz ki! És nehogy valami gyanúsat csinálj, vagy félreérthetőt mondj velem kapcsolatban!
  Mégis hova gondol? Újra csengettek Johannes pedig ajtót nyitott. A lány magas volt, barna haját lófarokba fogta. Valahogy nem így képzeltem el. Gyönyörű volt és visszafogott eleganciát tükrözött. Azt hittem egy szőke cicababa lesz..Először Johannes nyaka köré fonta a karját, majd megpillantott. A szeme gyamakvóan összeszűkült.
-Szia! - Rámosolyogtam. Teljesen normálisnak néz ki... Biztos semmit sem tud arról milyen is a barátja igazából.. Valahogy muszály megtudnia a valóságot.. Elindul felém.
-Szia...
-Viktóriának hívnak, de szólíts csak Vik-nek!
-... Viktória.-Lehet nem értette amit mondtam...
-Ő az új albérlő. - Fordul felém Johannes. A lány felvont szemöldökkel bámul. Kicsit unszimpatikus...
-Elizabeth vagyok. Johannes barátnője.
  Minden szót külön kihangsújoz.
-Örülök, hogy megismerhetlek, Lizi!
   Ő is ugyanolyan idegesítő mint Johannes. Összeillenek. Elizabeth összeszűkült szemmel mérget, a válla felett pedig látom, hogy Johannes azt mutatja hogyan fogja elvágni a torkomat...
Elizabeth odahajol hozzám.
-Ha csak hozzá mersz érni Johanneshez, kicsinállak. - Mondja halkan, úgy hogy csak én halljam. Már nem sajnálom egy kicsit sem. - Megértetted?
-Nem kell aggódnod!-Súgom a fülébe mosolyogva. - Én a lányokat szeretem, Lizi.
Megnyalom a fülét, Elizabeth  pedig ilyedten hátraugrik, és úgy néz rám mintha egy nagyon félelmetes dolog lennék. Tudom, hogy nem szép dolog hazudni... De ezért az arckifejezésért megérte.
-Akkor én el is mentem a szobámba! - Mondtam hangosan, majd becsaptam az ajtómat.

Nem hiszem el! Olyan boldog voltam... Nem hagyhatom, hogy egy ember elrontsa a kedvemet. Leültem az íróasztalomhoz és elővettem a festő készletemet. A tempera illata jó érzéssel töltött el. Össze vissza kavarogtak a fejemben az érzések, de az első ecsetvonás után minden eltűnt. Csak én voltam. Minden dühömet, boldogságomat és fájdalmamat kiadtam magamból, olyan érzés volt mintha felszabadulnék. Közben végiggondoltam a mindent. Újra és úra lejátszódott a fejemben a délután. Johannes szemei fájdalmat tükröztek amikor felhoztam az anyját... Mintha anya mondott volna valamit Karnernéről. Hogy egy balesetben elvesztette a fiát és a férjét.
Amikor elborul az agyam nem tudok gondolkodni. Johannes arcáról amikor utoljára láttam még nem tűntek el a vörös foltok. Vajon még itt van a barátnője? Bele sem akarok gondolni mit csinálhatnak...