𝕽𝖔𝖘𝖊𝖘 𝖆𝖗𝖊 𝕽𝖊𝖉🥀

♣️13.fejezet♣️

Johannes

Hétfő
5:00
Az ébresztőórám csörgését meghallva azonnal felébredek. Az oldalamra akarok fordulni és lekapcsolni, de valami megakadályoz...Miért karol át a kezével és a lábával? Nem vagyok alvó plüss vagy mi a faszom. Fühösen lerázom magamról, nem érdekelve ha fájdalmat okozok.
-Au... - Motyogja félálomban. Átmászom felette és lekapcsolom az órámat. - Anya, hagyjál már...
-Vedd már észre, hogy nem otthon vagy!
Már vissza is aludt... Felkelek majd elvégzem a reggeli dolgaimat aztán elindultok az egyetemre. Az órák unalmasan és lassan teltek. Miközben hazafelé mentem három ember is felhívott. Az apám, hogy írjak meg a cégnek egy elemzést hajnali kettőig, a banya(Mrs. Karner), hogy valami bejelenteni valója van, ezért a hét közben majd valamikor beugrik, és Eliza, hogy holnap elmehetnénk vacsorázni. Egyre közeledik 28.a, péntek...
Amikor haza értem, vagyis inkább az albérletbe, Viktória egyből odaszaladt hozzám, és úgy nézett mint egy kiskutya akinek fájdalmai vannak...
-Annyira éhes vagyok!
-Akkor miért nem eszel? - Idegesítő.
-Eltűnt a kaja amit anya hozott! És nem tudok sokat menni mert fáj, ezért nem tudtam boltba menni! A hűtőben meg csak joghurtok voltak... És pizzát akartam rendelni de....
Tudom mire megy ki a játék, de nincs időm főzni neki.
-Nem eltűnt, hanem megettük. Én és Elizabeth. - Látom, ahogy elkerekednek a szemei, a feje pedig elvörösödik a dühtől. Szóval olyan hülye hogy azt hitte tényleg csak úgy eltűnt?! - De ha jól emlékszem már főztem neked tojás rántottát. Azt vedd úgy, hogy kárpótlás volt.
  Dühösen megragadja az ingemet.
-Miért nem ettétek meg azt a kavoáros szart amit te főztél?!
-Kaviár.-Azért mert Elizának nem ízlett.
-Tök mindegy...
-Nem tartozom neked semmivel, sőt inkább jobban teszed ha elengedsz. Hívott a házi nénid. Majd ide fog jönni..
-Meglett a kulcs! -Hirtelen újra jó kedve lett. - Egész végig ott volt a szőnyeg sarka alatt, valahogy becsúszott és úgy vettem észre hogy rásütött a nap a kiálló...
-Nem érdekel. A lényeg, hogy megvan. Főzök valamit,-Csakmert nekem is kell ennem, valami gyors, mondjuk tészta belefér még... - de utána békén hagysz, különben..
-Tudsz palacsintát csinálni??
Miért vág állandóan a szavamba? Végül addig győzködött amíg bele nem egyeztem a palacsintába...Leszaladtam a boltba hozzávalókért, majd nekiláttam. Viktória közben végig a konyhapulton ült, és rengeteget beszélt, ezért elővettem a fülesemet és elkezdtem zenét hallgatni. Ha nem megy közösségbe még kiállhatatlanabb...
A házi néni szerdán jött volna, de aztán hívott, hogy mégsem tud. Szerencsére. Addigra Viktória homlokán lecseréltük a kötést egy ragtapaszra, mert szépen gyógyult a vágás. De az egyetemére még nem ment, mert a többi seb még nem gyógyult olyan gyorsan és nehezen tudott járni.
Egyre közeledik az a nap... Behúztam még egy
X-et a naptáramba. Már újra szerda van, és eltelt egy hét...
Nagyot sóhajtok...Dolgoznom kéne a gépen, de nem tudok, mert Viktória mellettem éppen valami nyálas filmet néz, ami furcsa módon állandóam eltereli a figyelmemet...
Végül én is nézem vele. Viktória a végén sírásban tört ki, mert meghalt a főszereplő csávó. Nem értem, hogyan tud mások elött is sírni. Nincsen semmi büszkesége, vagy szégyenérzete?
A idióta film miatt csak hajnali háromkor végeztem a munkával amit apám másnap délelőttig kért. Az egyetemen pedig elaludtam, mert hulla fáradt voltam. De persze attól a 10perctől nem lettem kipihentebb... Másnap átjött Eliza. Azt mondta, hogy menjünk el közösen az egyik újonnan kezdő cég bemutató bulijára. Holnap ... Holnap 28.-a....Eliza sokáig maradt, ezért csak későn tudtam befejezni a munkát, és lefeküdni... Holnap lesz az a nap.

5:00
Álmosan nyitottam ki a szememet, és nyomtam le az ébresztőt. Elfelejtettem, kikapcsolni este, pedig tudtam, hogy ma nem megyek az egyetemre.
Legszivesebben egész nap a szobámban maradnék, távol mindenkitől.
Elaludtam, majd arra ébredtem két órával később, hogy valaki óvatosan kelteget.
-Jo reggelt... Nem kellene ma suliba menned?
Suttogja Viktória. Valami érdekes illatot érzek, de nem foglalkozok vele. Az arcomhoz ér a keze, az érintése kellemes hűvösséggel tölt el. Nem akarom kinyitni a szemem.
-Nem. - Csak szeretnék örökké aludni.
-Csináltam reggelit. Beraktam a hűtőbe, ha kérsz akkor egyél belőle. Most elmegyek suliba...
Biztos azt hiszi beteg vagyok. Miután elment nagy nehezen felkeltem. Ma semmi kedvem élni. Nem akarok délután elmenni arra a partyra.
Furcsa módon finom volt az, amit Viktória főzött reggelire. Bár fogalmam sincs mi lehettett...a hűtőben 2 tányér volt, mindkettőre egy cetlit ragasztott, az egyikre ráírta, hogy sós, a másikra pedig hogy édes. Mindkettőn ugyanaz a meghatározatlan dolog volt, csak másik körettel. Az édeset választottam, amihez almapüré járt.
Mindent úgy csináltam mint mindig, mint egy gépezet, ami óramű pontossággal ismétli a dolgokat. De most hiába követtem a szokásos programot, nem tudtam elnyomni a fájdalmat. Olyan üresség érzés tombolt bennem, hogy úgy éreztem belülről szétszakadok, hiába sajogtak az izmaim a sokszázadik fekvőtámasz után, akkor is jobban fájt valami más, bennem. Hiába hallgattam maximum hangerőn a zenét, hiába néztem tvt, nem kötött le semmi, és nem hagyta semmi elnyomni a gondolataim üvöltését.
Végül eljött a délután. Viktória még mindig nem ért haza. Lehet nem fogok ma már találkozni vele. Lehet, hogy jobb is. Nem tudtam teljesen felkészülni arra az estre. Úgy érzem magam mintha szét lennék esve. Vagy összetörve. Megkötöttem a nyakkendőmet, és felvettem az öltönyömet. Lementem a lépcsőn. Elizabeth a fekete kocsi elött állt, vörös estélyi ruha volt rajta. Beszálltunk, majd elindult a kocsi. Könnyeden társalogtam Elizával az aktuális hírekről, a hangomon nem hallatszott semmi. Remélem Ők nem lesznek ott...
Fél órás volt az út, de úgy éreztem mintha csupán három perc lett volna. Belekaroltam Elizába, és beléptünk a tágas előtérbe. A padló fekete fehér járólapok váltakozásából állt, rengeteg cipőt láttam... Mindegyik többe került mint egy átlag ember egy havi fizetése.
-Sziasztok! - Köszönt ránk Elizabeth apja.
-Jó napot, Mr. König! - Kezetfogtam vele, és udvariasan mosolyogtam miközben a hogylétem felől érdeklődött, majd beszéltem vele egy két üzketi dologról. Ha ő itt van akkor biztosan az apám is... De még van remény, hogy még sincs itt. De természetesen ott volt. Annyira ostoba vagyok. Mindvégig tudtam, hogy itt lesz.