Örökké [Bexi ff.] Befejezett

4 fejezet

Márk szemszöge:

Megőrjít ez a lány, egyszerűen nem tudom, de ilyet még azelőtt senkinél sem éreztem. Szeretem, jobban mint az életemet, most végre minden egyenesbe jött. És most nem fogom hagyni semmiképp, hogy kicsússzon a kezeim közül... Már hat óra elmúlt lassan fél órája, én meg csak várok és várok. Addig játszottam az Appommal, de amikor már háromnegyed órája késik valaki az már nagy szemétség, most elfelejthetett, vagy mi? Vagy burkoltan közli, hogy dob engem? Á azt így nem tenné meg, hogy ugyan azt csinálja mint a szemét exe. Ja, marha jó most teljesen úgy érzem magam mintha, most én lennék Beka, ő meg a késtél gyerek. Tényleg szar érzés várni valakire, háromnegyed órát. Mindegy elmegyek hozzájuk, hátha elfelejtett.

Oda értem, bekopogtam illedelmesen, az anyukája nyitott ajtót, és beljebb invitált.

-És Márk mit keresel itt, nem úgy értem mintha nem látnánk szívesen, csak érted.-néz rám érdeklődve.

-Bekát keresem.

-Bekit?-kérdezi csodálkozva.-Beki nincs itthon elment, hogy találkozzon veled azt mondta majd jön.

-Nem, nem jött el a találkozónkra, azt hittem hogy elfelejtette.

-Akkor biztos nincsen itt?-kérdezem idegesen.

-Nincs, de nézzük meg.-végig jártuk a lakást, de semmi. Mondtam az anyukájának, hogy elmegyek megkeresem, hátha a régi házukba vannak, addig ők nyugodtan feküdjenek le aludni.

Idegesen ülök vissza a kocsimba, már lassan három órája bolyongok a városban, de semmi. Nincs a régi házuknál, nincs a parkban, nincs Kemálnál, olyan mintha felszívódott volna. Hogy mondom meg az anyukájának, hogy eltűnt a lánya és hogy nem tudom, hogy hol van. Már csak egyet tehetek, kiszállok az autóból, és becsapom magam mögött az ajtót, becsöngetek és várok, majd újra és újra, amikor végre kinyílik az ajtó.

-Ki az a huligán aki tizenegykor ráakaszkodik a csengőmre, isten bizony ha a kezeim közé kerül, a homlokára tetoválom azt...-nemtudta befejezni, mert én közbe szóltam.

-Körte, nagyon nagy baj van.-egyből el is száll az álom a szemeiből.

-Mi van Márk, gyere be.

-Eltűnt.

-Mi tűnt el?-néz rám értetlenkedve.-Nehogy nekem azt mond, hogy már megint elhagytad a napszemüvegedet és ezért csöngettél be hozzám éjszaka, mert agyon csaplak.-mondja fenyegetően.

-Nem, nem az de most hogy mondod nem tudom, hogy hol van.-kezdek el gondolkodni.

-Márk a lényeget.-néz rám unottan.

-Beka eltűnt.

-Mi a gyerek eltűnt?-kezd egyre idegesebb lenni.-Mesélj el mindent.- én meg töviről hegyire elmeséltem mindent, kivéve a reggeli dolgokat, mert kitekerte volna a nyakamat, ha megtudná az elfenekelős sztorit.

-Jól van a rendőrségre még nem mehetünk, mert nem telt le a 48 óra, úgyhogy csak várni tudunk.

-Ezt nem hiszem el.-sóhajtok megtörten. Várni és várni, mert mást nem tudunk tenni, olyan rossz hogy ilyen tehetetlenül érzem magam. Beka hol lehetsz...