Amikor a kisbabát kihozzák a szülőszobából
(Annaczinege, köszönöm❤)~Jin~
-A rozsaszin takaróba tegyék - kiált az egyik nővér után. Persze erre a mondatra, mindenki hangosan felnevetnek, majd izgatottan várják a Bangtan babát. Az már biztos, hogy bőven el lesz kényeztetve. Pár perc várakozás után végre megérkezik a kislány, a rozsaszin takaróba- ahogy az apja kérte-
-Hát nem édes? - pillant boldogan a többiekre- Az én gyönyörű hercegnőm- apró puszit lehel homlokára, mire mocorogni kezd
~Suga ~
-Csakhogy tisztázunk- lép ki a szülőszobából kislányával kezében. A többi tag már sietett volna megnézni a kicsit, de e szavak hallatán inkább megtorpantak- Ő az én kicsim, csak én foghatom, én altatom el, és ha csak rá mertek nézni, végetek. De most az egyszer megcsodálhatjátok- mosolyodik el, mire a többiek megkönnyebbülve felsóhajtanak.
~Hoseok~
-Hyung, ülj már le egy öt percre- fogja meg az említett vállát Jungkook
- De mi van ha valami bajuk esik? - esik kétségbe, a legfiatalabb pedig lemondóan felsóhajt.
-Már megszületett a baba, nem lehet semmi baj- próbálja megnyugtatni Jin is, ám mindhiába.
-Bármi történhet- ül le egy pillanatra, hogy a következőben felpattanva siessen fiához, mivel végre kihozták.
~Rm~
-El fogom ejteni- suttogja feléd, szüntelenül kislányotokat nézve
-Dehogy fogod- biztatod kedvesen
-De mindent tönkre teszek
-Nem mindent, mert összehoztuk ezt a kis csodát. Na, megfogod?- nyújtod felé a csöppséget
~Jimin~
-Egy kicsit megfogod? - suttogja neked, nehogy felkeljen a kislányotok. Amióta kihozták a szülőszobából, Jimin el sem engedte, most viszont olyan hirtelen oda adta, hogy időt sem volt felfogni.
-Baj van?
-Baj nincs, csak tudod a hercegnőm apáca lesz. Megyek beiratom a suliba
~Taehyung~
Megbabonázva nézni a csöppséget. Először nem tudta mi tévő legyen, mikor meglátta a kicsit. Fogja meg vagy ne? De mégis hogy kell egy csecsemőt fogni? Ehhez hasonló gondolatok fordultak meg fejében, ám amint karjaiban tarthatta a kislányotokat, minden aggodalma elszállt.
~Jungkook~
-Na Kook, hogy bírsz velük?- kérdezi a legidősebb
-El kéne egy kis segítsék- mosolyodik el kínosan, a két fiára nézve. Fogalma sem volt, hogyan kéne megfogja őket, nem akarta elejteni egyiket sem, de szerencsére a nővér és a többi tag is segített neki. Bár azt még nem tudja, hogyan fogja mindkét fiát egyszere megfogni. Kellett neki fogadnia Yoongival.
![](https://img.wattpad.com/cover/172364044-288-k920792.jpg)
ESTÁS LEYENDO
BTS Reakciók
De TodoCsupán néhány véletlenszerű reakció a Bangtan fiúkkal\ 𝒮𝓉𝑜𝓇𝓎 𝑅𝒶𝓃𝓀𝒾𝓃𝑔𝓈(05.05.24) #1 idols #2 imagine #3 reactions #3 jhope #18 kpop(out of 3,32k) 🙏