Shadow Squad

《 10 》

A földre szállás nem volt túl rázós. Egyszerű volt kiválasztani, hogy hova tegyük le a hajót, mert a bolygó egész felszíne elsivatagosodott. Három nap perzseli a földet nap mint nap és két hold világít az égen este. A homokszemek aranysárgák voltak és nagyon finomak, aprók. Lelépve a hajó rámpájáról bokáig süllyedtem benne, majd ahogy tovább haladtam, sikerült találnom szilárd talajt. Lex és James fürgén és ügyesen követett. A sisakomban lévő rádiót ráhangoltuk az általuk használt hullámhosszra, így tökéletesen hallottam, mikor hozzám szóltak a rádiójukon keresztül.

-Hogyan tovább Passik?- hallottam James kíváncsi hangját. A felszínen meleg volt, olyan 40-50 fok között lehetett, de az én páncélomban kellemes hőmérséklet uralkodott. Hogy ők hogyan voltak, azt nem tudom.

-El kéne kapnotok legalább kilenc apró, négy lábú emlőst, akik ezen a kietlen felszínen élnek.- megmutattam nekik egy képet az állatokról, amit a főadmirális információi és adatai között találtam- Ezzel a bogyóval csalhatóak lépre.- kattintottam egyet a holografikus kivetítőmön, mire a kép is átváltott sárga gyümölcsökre- Kérdés?

-Te addig mit csinálsz?- vetette fel Lex, aki megint úgy érezte, hogy neki jutott a nehéz feladat és ebben teljesen igaza volt.

-Előkészítem a robbanóanyagot és kitalálom a terv további részeit.- feleltem tettetett nyugalommal a hangomban. Igazából nagyon izgultam, hogy egy katonai bevetés résztvevője lehetek.

■

A lázadók föld alatti bázisát egy kisebb robbanás rázta meg, méghozzá az egyik szellőzőcsatornában. Nem sokkal utána még egy, a bázis túloldalán. Aztán egy középen. Egy a falat alkotó burkolólemezek mellett olyan hatásos volt, hogy rést ütött benne és befolyt a homok, ezzel egy egész folyosót árasztott el. Egy homokdűne takarásából néztük és hallgattuk az eseményeket. Egyre azt láttuk, hogy lázadó közkatonák és tisztek egyaránt másznak elő a biztonságot nyújtó föld alatti bunkerükből. A robbanások azonban nem maradtak abba.

-Még jó, hogy nem vettétek a szavamat szentírásnak és hoztatok vagy 20 ilyen patkányt!- nevettem, ahogy néztem a rémülten forgolódó ellenséget... de ők nem az én ellenségeim. Csak a Birodalomé.. nem az enyém.

-Hogy vetted rá őket, hogy bemenjenek?- kérdezte James, miközben próbálta felvenni a szemkontaktust velem a sisakján keresztül.

-Nem vettem rá őket. Bedobtam a szellőzőn. A robbanóanyag rájuk volt kötözve.- meséltem el tervem ezen részletét.

-Miért kellettek hozzá akkor az állatok?- furcsállta Lex, miközben szemmel tartotta a rémült lázadókat.

-Mert a bombák ott maradnak, ahova esnek. Az állatok széthordják őket.- magyaráztam cseppet sem unott hangon.

-Valóban..- suttogta James, aki még mindig a tervem pontosságán csodálkozott- Az Ismeretlen Régiókban tanítják ezt a gondolkodásmódot?

-Nem. A népemböl sokan ezzel születnek.- vállat vontam, majd valami nagyon furcsát tapasztaltam.

Ahogy Jamesre koncentráltam és figyeltem, mivel vele beszélgettem, a vállrándításom után csalódottság öntött el. Érdekes volt, mert nekem semmi okom nem volt csalódottnak lenni, ellentétben vele, aki úgy hiszi, hogy az a tulajdonság amit annyira a magáénak akar, nem tanulható. Ez persze nem igaz, de eddigi beszélgetésünkből ezt szűrhette le. Mintha éreztem volna a csalódottságát és ez sokkal együttérzőbbé tett vele kapcsolatban. Kitapogattam az érzéseit.

-De biztos elsajátítható.- fűztem hozzá gyorsan, ugyanis az előbbi gondolatmenet egy másodperc tört része alatt futott végig az agyamon. Így már némi reményt is éreztem, tehát sikerült a kedvére tennem.

-Nézzétek! Felhozták Haskot! Ezek szerint elég értékes nekik ahhoz, hogy ne hagyják lent meghalni. Menjünk!- már Lex indult is volna, ha nem kapom el a csuklóját- Mi van?

-Túlerőben vannak, ha nem vetted volna észre. Vannak vagy 30-an, míg mi csak 3-an.- figyelmeztettem. Lex kirántotta a kezét a szorításomból, levette a hátáról a gépfegyverét, majd lefutott a fedezéket nyújtó dűne tetejéről.

-Tudod, Passik, vonultunk már mi csatába rosszabb esélyekkel is.- majd követte Lexet.

-Én nem akartam volna megölni őket...- morogtam az orrom alatt és utánuk mentem- Legalábbis nem mindet...

Előrántottam két pisztolyomat és megpörgettem őket a kezeimben. Egyet lőttem a jobbal, talált. Egyet lőttem a ballal, amíg a másik kicsit hűlt, az is talált. Megöltem azt is, aki éppen James fejét akarta kilukasztani hátulról. Az utolsóval Lex végzett, méghozzá gyomortájon találta el őt, nem is egyszer. Hask egy kisebb szikla mögé bújt, hogy el ne találjuk véletlen. A keze meg volt kötözve, jó erősen, hogy szét ne tudja feszíteni. Érdekes megoldás, csodálkozom, hogy miért nem bilincset használtak. James és Lex odaléptek hozzá és megpróbálták valamivel elvágni a szoros kötelet. Haskon még mindig a fekete pilótaruhája volt. Barna szeme furcsán méregetett engem, két barátja mögött. Kopasz volt, de csak a huszas éveiben járhatott, talán leborotválta a haját. Bőre fehér volt, cseppet sem barnult le ezen a bolygón.

-Ezt nem siettétek el!- nevetett, mintha az előbb nem a szeme láttára mészároltak volna le 30 férfit és nőt vegyesen- Vágjátok el valamivel!

-Nincs késünk..- sóhajtott Lex.

-Majd én vágom.- mondtam a galaxis közös nyelvén. Valószínűleg valamit rosszul mondtam, mert egy pillanatra mindenki rám figyelt. Nem foglalkoztam ezzel, hanem odaléptem, az egyik késemet leakasztottam az övemről, megnyomtam egy gombot, mire a penge éle pirosan kezdett el izzani és átvágtam a kötelet, mintha az csak vaj lett volna.

-Köszönöm.- dörzsölgette meg a csuklóját- Mondd csak, te mi vagy?

-Ő egy chiss. Segített kiszabadítani téged. Ha kérhetlek a továbbiakban a sy bistin beszélj. Azt jobban érti és beszéli.- mesélte halkan, bizonytalanul James.

-Az előbb a mi nyelvünket beszélte, nem? Akkor miért okozna neki problémát?- kérdezte ingerülten.

-Attól még hogy nem beszélem jól, értem.. bunkó.- mondtam a saját nyelvemet, a cheunh-t használva.

-Most mit mondott?- megemelte a hangját és a kezét is. Ezek szerint meg akart ütni.

-Nem akar tudni.- feleltem, hogy ő is értse. Lendült a keze. Valószínűleg nem volt hozzászokva, hogy valaki felesel neki, pláne nem egy idegen, aki ráadásul még nő is. Az arcom felé száguldó kezét megragadtam, és elirányítottam magam felől, ami azt eredményezte, hogy csúnyán elesett. Vitte tovább a lendülete.

-Nem tűröm, hogy egy idegen így beszéljen velem, az Árnyék osztag parancsnokával!- üvöltött.

-Higgadj le, Jon!- parancsolt rá Lex. Ezek szerint őrá még hallgat- Amúgy pedig nem te vagy a parancsnok, hanem Thrawn.

-Valóban? Hányszor vezetett titeket a csatában? Hányszor harcolt veletek együtt? És én?- nem tetszett, ahogy a főadmirálisról beszélt. Valami nem stimmelt vele. Megpróbáltam ugyanazt az érzelem kifürkésző képességemet használni, mint az előbb, de semmire sem mentem vele.