Shadow Squad

《 24 》

A hatalmas piramisban sikerült szert tennem egy kisebb fülkére, ahol aludhattam. Igazából egy ágyat és egy polcot foglalt magába az egész helyiség. Nem számít... volt már rosszabb is. Török ülésben ültem lehunyt szemekkel, előttem Ezra régi fénykardjának darabjai hevertek. Miközben szedtem szét, igyekeztem memorizálni hogy kristály körül milyen sorrendben jönnek az alkatrészek. Letettem a fehér követ is aztán elképzeltem egy kardot, olyat amilyet szerettem volna.

Éreztem, ahogy az alkotóelemek lassan de biztosan a levegőbe emelkednek. Két henger a kristály köré húzódik, amiket három erős fémgyűrű rögzít, végül pedig simán rácsúszik a markolat burkolólemeze. Belehullott a fegyver a kezembe. Az aktiválógombra helyeztem az ujjamat és egy fehér energiapenge robbant ki a markolatból. A sikertől felbuzdulva előhúztam a Sith holokront és odatettem magam elé, ahol pár perce még a kardom darabjai hevertek. A következő dolog amire emlékszem, az az, hogy éreztem, amint szétnyílik az apró piramis.

-Akkor tanuljunk valamit...- motyogtam magamnak.

■

-Kilépünk a hiperűrből... most.- hallottam Hera hangját a rádiómon keresztül.

Mi, az Árnyék osztag egy kabinban kaptunk helyet. Mind a négyen csendesen bambultuk a földet a lábunk előtt. Senki sem kívánkozott vissza arra az átokverte holdra és nyílván most mindenki engem szid, hogy miért nem tartottam a számat. Tulajdonképpen igazuk van. Az én hibám lesz, ha valamelyikük megsérül. Lex viszonylag nyúgodt.. úgy véli, hogy ha vele van kedvenc gépfegyvere, semmi baj sem érheti. Hask a szokottnál is idegesebb volt.. ha jól éreztem, nem csak a küldetés miatt. James aggódott.. az én testi épségemért. Ez meglepett. Talán kedvelne?

-Figyelem csapat!- a galaktikus közösöm egy csomót fejlődött.. a szókincs és a fogalmazás is. Már sokan jelezték, hogy nem vagyok annyira nyers- A feladat egyszerű. Felderítés anélkül, hogy tűzharcba kellene bocsájtkoznunk. Minden információ jöhet. Lehet, hogy a legapróbb részletek fogják eldönteni ennek a csatának a kimenetelét. A harcosok szerencséje kísérjen minket!

-És mi mit tegyünk?- kérdezte Sabine az ajtóban állva.

-Mindenáron védjétek meg a hajót. Mi óránként fogunk jelentkezni. Ha két órán keresztül nem hallotok felőlünk, tűnjetek el. Hera, ne kapcsold ki a hajtóműveket!

-Vigyázzatok magatokra!- búcsúzott el tőlünk, miközben letette a Szellemet a hold felszínére, biztonságos távolságra a kutatóbázistól.

-Az Erő legyen veletek!- kívánt sok szerencsét Kanan is, majd lesétáltunk a hajó rámpájáról, amit sebesen bezártak utánunk.

Körülvett az erdő csendje. Állatok sehol, egy halk pisszenés sem hallatszott körülöttünk. A növények egészségesnek tűntek, de a biztonság kedvéért nem fogdostuk őket és a sisakunkat még véletlenül sem vettük le. A nap kellemesen sütött, a fű zöld volt, nem találtam benne lábnyomokat. Előrefele mutattam, majd a csapat élére álltam és elindultam a labor irányába. Ahogy egyre közeledtünk, megtaláltam a köves utat, úgyhogy azon haladtunk tovább. A fák levelei egyre fakóbbak voltak, a fű sötétebb és durvább, más növény már nem is nőtt. Megtaláltuk a könnyűcirkálót.. legalábbis a romjait. Úgy tűnt, mintha megpróbálták volna letenni az erdőre egy nagyon durva csata után, ráadásul a fele elégett a légkörbe való belépés közben. Egyszóval rosszul festett, de nem elég rosszul ahhoz, hogy ne lehessen vele újra repülni néhány apró javítás elvégzése után. A környékén sehol senki.

-Nem fest túl jól.. az utasok?- vetette fel Lex. Szerintem jól tudta a valaszt- A szerencsétlenek...

-Ne időzzünk itt tovább.- majd jelentkeztem Heráéknál, hogy még egyben vagyunk. A csapat feszült volt, de higgadt és óvatos. Néhány űrkompot és csapatszállítót pillantottam meg a nyitott hangár kapuján keresztül. Még épnek tűntek.

Elértük a kutatóbázist. Minden zöld eltűnt a föld színéről. A fák törzse fekete, leveleik szürkék voltak. Ezek szerint a vírus a növényekre ilyen hatással van. Műszereket és érzékelőket helyeztünk el a környéken. Hőkamerával próbáltuk kitalálni, hogy mennyien vannak odabent- megéri-e berontani, avagy sem. Lehet, hogy éppen ezzel engednénk ki a gonoszt.
Valószínűleg a hajó legénysége is mind odabent van.. kétlem, hogy élnének még.

-Valami érdekes, James?- léptem oda csendesen a kijelzőket figyelő férfihez.

-Semmi különös. A vírus valóban kapcsolatba került a növényekkel. Véletlenül se érjetek hozzájuk!- kiáltotta el magát a biztonság kedvéért- Több százan vannak odabent. Értelmetlen bemenni, innen is ki tudunk deríteni mindent.

-Azaz?- próbáltam némi információt kihúzni belőle.

-Az egyedek száma olyan 500 és 700 közé tehető. Lassan mozognak, alig bocsájtanak ki hőt...- itt közbevágtam gyorsan.

-Mármint az itt lévő egyedek száma.

-Ezt hogy érted?- fordult ez a gépektől és sisakján keresztül a tekintetemet kereste.

-Semmi különös.. csak egy érzés.- nem akartam tudomást venni róla.

-Miféle érzés?- sietett oda Hask is, talán érdekelte a beszélgetésünk.

-Csak... egy nagyon rossz érzés kerített hatalmába.

-Ha egy Jedi mond ilyet, az nem jelent jót...- mutatott rá Lex, aki gépfegyverét megérkezésünk óta a kutatóbázis hatalmas ajtaján tartotta, Hask pedig az utat figyelte fáradhatatlanul.

Ebben a pillanatban elkezdett recsegni a rádiónk, majd Ezra rémült hangját hallottuk belőle.

-Megtámadtak minket! Siessetek vissza, nem bírjuk már sokáig!

-Pakolunk és indulunk!- adtam ki a parancsot.

-Ki tett meg a parancsnokunknak?- akadt ki Hask, hozzátenném nem a legjobb pillanatban.

-Tényleg most akarsz erről vitázni?- hallatszott James hangján, hogy már nagyon elege van Jonból.

-Srácok, szerintem pakolni sem kell majd...- jelezte remegő hangon Lex- Mit mondtál Law, hányan vannak odabent?

-Miért érdekes?- aztán megfordultunk.

A labor ajtaja kezdett kinyílni.