《 38 》

39 4 0
                                    

Öt clawcraft, két szakasz defender, egy szakasz hagyományos TIE vadász és már a Főnix osztag is ott várakozott a Chimaera takarásában. Tarkin nem láthatta őket sem szabad szemmel, sem a szenzoraikkal, mert a Thrawn hajója leárnyékolta őket. Ezt Hera kifejezetten jó fogásnak tartotta.
A Szellem fedélzetén feszült csend uralkodott. Nehezükre esett elfogadni a tényt, hogy egyik legnagyobb ellenségük parancsára várnak éppen, hogy támadásba lendülhessenek. Zeb, Chopper és Kallus továbbra sem bízott a főadmirálisban, de ők nem valószínű hogy bármikoris meggondolnák magukat. A többiek javarészt hittek a második esélyben.. talán Sabine volt még egy kicsit szkeptikus, de nem mutatta ki. Hera pedig őszintén hitte, hogy még Thrawn is képes változni.

-Tarkin most indította az első hullámát.- hallatszott a birodalmi romboló kapitányának hangja a rádión keresztül- Ők az egyes Defender osztagé. Indulhatnak! A többiek várnak.

-Ennyire jók azok az átkozott gépek?- kérdezte Ezra a másodpilóta székéből. Unatkozott, hallatszott a hangján, de még uralkodott magán.

-Rendelkeznek saját pajzzsal és hiperhajtóművel.. szóval igen, ennyire jók.- válaszolt Sabine, aki talán még jobban unatkozott, mint a fiatal Jedi.

-Türelem, fiatalok.- lépett be a fülkébe Kanan is. Herán végtelen nyugalom lett úrrá, mint a férfi közelében mindig- Eljön még a mi időnk is.

-Mi a helyzet, kapitány?- kérdezte a pilótanő a rádión át Paelleont.

-Most végeztek a Defenderek az ellenséges osztaggal.- a hivatalos hangnemből kicsit visszavett és belesúgta még a mikrofonba- Megnézném most Tarkin arcát.

-Képzelem, kapitány.- nevetett Hera is- Mint mi mind.

-Elindították a második hullámot.. te jó ég!- kiáltott fel rémülten- Minden egységnek, támadás!

-Megerősítve.- hallatszott a chiss hangja is- Támadás.

Az összes vadászgép kirajzott a Chimaera árnyékából és nekimentek a birodalmi vadászoknak. Thrawn hagyományos TIE vadaszainak szárnyai kékesebbek voltak, mint azoké, amiket a nagymoff küldött a csatába, így könnyedén megkülönböztették őket. Ahogy a lázadók műszerein feltűntek az ellenfelek, mindenkinek kiszaladt a vér az arcából. Olyan mennyiségű vadásszal néztek szembe, ami a szótárban az elsöprő túlerő meghatározásaként is helytállt volna. Egy lázadóra talán 5 TIE jutott, de nem számolgatták sokat, a harc hamar lekötötte minden figyelmüket. Zöld, kék és piros lézernyalábok cikáztak mindenfele, kész csoda volt, hogy eddig csak kevesen sérültek meg. Hera becslései szerint jó, ha az osztag felét viszontlátja a csata után.

A

hold túloldalán továbbra is a felszínt lőtték de eddig semmi haszna nem látszott. A hajók szenzorai érzékeltek ugyan némi vulkanikus tevékenységet a felszínen, még mindig nem robbant fel a mag. Most pedig újabb problémával kellett szembenézniük. A régi kutatólabor környékén leszállt az egyik kisebb könnyűcirkáló. Ez egyedül a Springhawk fedélzetén tartózkodóknak tűnt fel eddig, de nem mertek még szólni Thrawnnak. Most viszont, hogy felszállni készült, szükségszerűnek tűnt, hogy jelentsék.

-Thrawn, hallasz? Itt Thrass.- hívta a birodalmi csillagromboló hídját.

-Hallgatlak, mi történt?- hangja nyugodt volt, a helyzethez képest sokkal nyugodtabb, mint ami indokolt lett volna.

-Nem tudom mire vélni..- habozott az admirális.

-Éppen egy csata közepén vagyunk Thrass, úgyhogy nem ártana ha kiböknéd!- kiáltottam. Hangom már elgyötört volt, hihetetlen fájdalmakat életm át. Csoda, hogy Lex eddig nem tette szóvá, hogy csak ő tart a lábamon. Bár tudom, hogy a modorom megint csapnivaló volt, ezt senki sem róhatta fel nekem akkor és ott.

-Ez Liir volt?- mivel nem kapott választ, folytatta- Mindegy. Leszállt egy könnyűcirkáló a labor mellett. Épp most készül felszállni.

-Azonnal lőjétek ki!- markolt bele Thrawn a széke karfájába. Idegessége most először látszott a felszínre törni. Nem veszíti el a csatát, efelől nem kételkedtem.. nem veszítheti. Ha az a hajó eltmenekül, minden amiért eddig harcolt és harcoltunk a semmivé lesz.

Thrass parancsba adta a Springhawk tüzéreinek, hogy semmisítsék meg a felszálló hajót. A fegyvereik hasztalannak tűntek ilyen távolról a pajzsok ellen. Amint az ellenséges hajó kiért a hold gravitációs mezőjéből, mit sem törődve a chissek lövéseivel, egy pillanat alatt eltűnt a hiperűrben.

-Ez nem lehet igaz..- fogta a fejét a fiatal admirális- A szenzorok észleltek a hajón életjeleket?

-Minimálisat, uram.- válaszolt egy férfi.

-Hőjelek?- próbálkozott tovább Thrass.

-Az életjelekhez képest sok.. túlzottan sok.- felelt egy nő.

-Azonnal hívják a Chimaerát!- mikor már élt a vonal, folytatta- Thrawn, baj lesz.. elszökött a hajó. Valószínűnek tartom, hogy fertőzötteket szállított.

-Akkor baj van!- válaszolta a főadmirális- Megvan az irányvektoruk?

-A navigátorom bármikor utána visz minket.- jelentette ki határozottan.

-Értem. Pillanat türelmet.- ezzel megszakította a vonalat.

Felállt a parancsnoki székéből a hídon és felénk indult. Chiss páncéljához tartozó sisakja már a kezében volt, azt viszont nem láttam, hogy a másik markában mit szorongatott. Lex aggódva figyelte, hogy mi fog következni. Odaintette mellénk még Paelleon kapitányt, majd beszélni kezdett.

-Kapitány, az adattáblájára átküldtem néhány parancsot, amit ha precízen végrehajt akkor és úgy, ahogy kell, a vadászaink minimális veszteséggel győzelmet aratnak. Maga az egyetlen ennek a hajónak a fedélzetén, akire rá merem bízni ezt a feladatot. Ne kelljen csalódnom. Most pedig menjen!

-Miért, maga hova megy?- a számból vette ki a szót. Egyre csak a jobb kezét figyeltem. Megcsillant a fény valami hegyes fémen benne.. talán egy tű hegye?

-Én az elmenekült hajó után eredek. A fivérem már vár.- ezzel ellépett mellettünk és a turbolift felé indult. Lex és én csak csalódottan és egy kicsit vágyakozva néztük ahogy ő elmehet, nekünk meg maradnunk kell. Nincs rosszabb a tehetetlenségnél- Akkor most jönnek, vagy sem?- kérdezett minket.

Lex betámogatott a szűk liftfülkébe, ahol Thrawn a nyakamba nyomta azt a tűt, amit eddig gondosan rejtetegett. Eleinte csípett, majd elkezdett bizseregni a lábam... már lassan egy hete nem éreztem semmit. Kérdőn néztem bele az izzó vörös szemeibe, mire ő halkan felelt.

-Egy ideig-óráig beindítja a vérkeringését, így használni tudja majd a lábait. Gondolom, harcolni akar, nem pedig Thrass hajójáról figyelni...

-Nem tudtam, hogy Thrawn gondolatolvasó is.- súgta a fülembe Lex, mikor már a főadmirális kompja felé siettünk.

Shadow SquadWo Geschichten leben. Entdecke jetzt