Shadow Squad

《 3 》

Egy újabb cellában ébredtem. Ezúttal a hely szürke volt, a falba szerelt ledek fénye fakó félhomályt hozott létre a helyiségben. Egy széken ültem. Lábam annak a lábaihoz voltak kötözve, a kezeim bilincsben voltak az előttem álló asztalon. Ahogy magamhoz tértem, azonnal feltárult az ajtó velem szemben és egy szikár férfi lépett be rajta. Pont olyan, mint én.
Talán őt láttam a kísérlet közben. Ő volt az, aki a hajójára hozatott.. már kezd valami derengeni.
Leült az idegen velem szembe, kezeit a szája előtt összetette és leplezetlenül végigjáratta rajtam a szemét. Nem volt kellemes érzés. Végül ő törte meg a csendet, aminek kimondottan örültem.

-A nevem Mitth'raw'nuruodo, a Galaktikus Birodalom főadmirálisa.- hangja méltóságteljes és ünnepélyes volt, látszott, hogy nem sok ember előtt mutatkozhat be így. Arca ugyanolyan merev maradt- És ön?

-Kicsit töri a cheunh-t, de nem rossz. Régóta nem beszélte már?- tettem egy csípős megjegyzést. Jobb szemöldökét felvonta csodálkozása jeléül, mást nem reagált.

-Felteszem szomjas...- egy pohár vizet helyezett el az asztal közepén, de mikor érte nyúltam, a kék kezét nem vette le róla- Előbb a nevét és itteni szándékait!

-A Harmadik Uralkodócsalád Syndicével nem beszélhet így valaki, akit száműztek a tetteiért!- pirítottam oda. A férfi, Mitth'raw'nuruodo meg sem lepődött, valószínűleg csak tesztelt engem.

-Rendben, őszinte leszek, mert így fair. Pontosan tudom hogy ki maga, csupán a saját szájából akartam hallani. Amennyiben hajlandó bármit is közölni velem azt most tegye meg, vagy..- a vizes pohár megmozdult az asztalon. Próbálta kiverekedni magát az őt szorító kézből, amivel csak annyit ért el, hogy felborult.

-Miért borította ki?- kérdeztem, ahogy a szetterülő tócsát bámultam az asztalon.

-Nem én voltam. Maga volt.- jelentette ki határozottan Mitth'raw'nuruodo.

-Nézze, még hozzá sem értem...

-Egyes teremtmények képesek tárgyakat mozgatni az elméjükkel.. az Erő segítségével.- szája sarka mintha felfele görbült volna, de ezt mosolynak még mindig nem lehetett nevezni.

-Már rég kinőttem abból a korból!- tiltakoztam határozottan.

-Szóval maga is volt ozyly esehembo?- kérdezte érdeklődve a férfi.

-Persze! Kénytelen voltam.- válaszoltam flegmán. Nem szerettem megnyílni mások előtt, pláne idegenek előtt, akár ugyanabból a népből származunk, vagy sem.

-Ki alatt szolgált?- próbálkozott egy újabb kérdéssel.

-Ar'alani admirális alatt.- Mitth'raw'nuruodo alig bírta visszatartani a rosszindulatú mosolyát, ezért csak egy érdekes hullámos vonal lett a szájából. Furcsa, most láttam rajta először őszinte arckifejezést- Szóval magának is volt szerencséje hozzá?

-Igen, én is ismerem őt. Hogy van?- ez most egy vicc akart lenni?

-Hát... tudja..- fogalmam sem volt, hogy erre mit mondjak. Szerencsére nem is kellett, mert a következő pillanatban berontott egy sisak nélküli rohamosztagos. A páncélja matt szürke volt, jobb oldalán egy keskeny, kék színű csík futott végig egészen a vállától a csizmája orráig.

-Főadmirális úr, megtámadtak minket! Egy kisebb lázadó vadászraj. Magam sem értem, hogy mi a céljuk.- jelentette rezzenéstelen arccal.

-Azonnal megyek! Pajzsokat fel, készítsenek fel két raj TIE vadászt, de még ne küldjék ki őket, várjanak a parancsomra! Maguk is legyenek bevetésre készen.- rendelkezett a főadmiralis és felállt a velem szemben lévő székről- Akármennyire is szeretném folytatni ezt a csevegést az admirálisról, most hív a kötelesség. Ó és Liir, csak megjegyzem, magának semmi köze sincs a Harmadik Uralkodócsaládhoz. Náluk félénkebb chisszekkel még sosem találkoztam!- sietős, hosszúra nyúljtott léptekkel indult a híd felé.

Éreztem, ahogy a hajó meg-meg rázkódik az azt érő egy-egy találattól, de nem hallottam vijjogó szirénákat, tehát nem történt semmi komoly. Fél óra sem kellett és az űrből érkező lövések és robbanások zaja végleg elnémult. Csönd volt, így tudtam koncentrálni. Ha Mitth'raw'nuruodonak igaza volt, és még mindig meg van bennem az Erő, ahogy ő hívta, akkor szét kell tudnom feszíteni a láncaimat. Tudatommal megragadtam a bilincs egyik láncszemét és hosszas erőlködés után a karjaim segítségével sikerült szétfeszítenem azt. A csizmámba nyúltam es egy lapos bőrerszényt húztam elő, amiben zártörésre alkalmas eszközöket tároltam. A lábamat fogva tartó bilincset már ezzel nyitottam szét.

Megálltam az ajtóval szemben és vártam, hogy ki jön be elsőként. Mikor szisszent az ajtó és becsúszott a falba, gondolkodás nélkül orrba vágtam azt, aki szemben állt velem. Akkor és ott az sem érdekelt, hogy az áldozat maga a főadmirális volt. Futásnak eredtem. Azt sem tudtam hogy merre megyek, csak rohantam. Tudtam, hogy úgysem érnek utol azokban a nehéz páncéljaikban. Hátra pillantottam, hogy nem követnek-e. Mögöttem senki sem volt, de most fordult be a sarkon egy rohamosztagos, abban a szürke-kék páncélban. Az ütközés nyomán azonnal hanyatt estem, de a másik szilárdan állt. Határozottan ráfogott a csuklómra és a hátam mögé csavarta a kezeimet. Furcsa módon mintha figyelné, hogy ne okozzon fájdalmat. Beletörődve a ténybe, hogy újfent veszítettem, visszaballagtunk a cellámhoz.