Shadow Squad

《 42 》

-Arra vannak a generátorok.- torpant meg egy elágazás előtt Thrawn. Fivére támogatta, mert a lába még mindig nem volt teljesen jól a villámos incidens óta. Thrass keze már egész használhatóvá vált, lőni is tudott vele.

-Akkor menjünk!- vágta rá azonnal az admirális.

-Szét kell válnunk.- kérdő pillantásaink nyomán fáradt hangon magyarázni kezdett- Tudni akarom, mi volt a hajó célja és ki vezette. Ezekre a kérdésekre csak a hídon kaphatok választ.

-A hidat rengetegen őrzik. Én is ezt tenném, ha nem tartanék támadástól.- szúrtam közbe, miközben őrködtem pár lépéssel arrébb.

-Oda akkor én megyek.- jelentette ki Thrass ellentmondást nem tűrő hangon.

-Én ismerem ezeket a hajókat.- intette le Thrawn- És az lenne a logikus, ha Liir is velem tartana. Megpucoljuk a hidat és miután végeztél te is feljössz. Helyezd el az összes robbanó töltetünket, csak kettőt hagyj meg.. azon a hídon fognak majd kelleni.

-Legyen így.- nem tetszett neki a terv, de érezte hogy nincs más választása, mint beletörődni. A bátyjának igaza volt... már megint.

-A harcosok szerencséje kísérjen!- búcsúztunk egymástól hárman. A főadmirális lába megsérült, mégsem kért tőlem segítséget. Tudta, hogy nekem sem egyszerűbb, így méltóságteljesen bicegett előre. A hidat elkülönítő ajtó előtt álltunk meg.

-Maga megy előre, én fedezem.- jelentette ki. Eleinte elég mérges lettem rá, de aztén beláttam, hogy -megintcsak- így logikus. Nekem van fénykardom, velem van az Erő, ő pedig még sérült is volt.. elszégyelltem magam, hogy azt vártam majd ő megy előre. Elköhögtem magam, majd az ajtónyitó mellé léptem.

-Értettem, uram.- fénykardom a kezembe repült, aktiváltam, a ciankék penge megvilágította a körülöttünk terjengő szürkés homályt. Kinyitottam végül az ajtót.

Bent olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. A híd közepén ott állt teljes életnagyságában Jonathan Hask. A bőre zöldes volt, de így is elütött az olívazöld, szakadt egyenruhájától. Fogai agyarakká nőttek, undorító fekete váladék csöpögött róluk. Szemei tejfehérek voltak, nyoma sem volt bennük a régi Hasknak. A fertőzöttek valószínűleg kijutottak a hangárból és egyenesen a híra jöttek. Az itteniek nem számítottak rájuk.. mindet megfertőzték. Ahogy megláttam, minden megszűnt körülöttünk.. elöntöttek az emlékek. Nem vettem észre a paneleknél álló fertőzötteket, akik most rám szegezték a sugárvetőiket. Az első lövés a vállamat érte, így volt lehetőségem a másodikat kivédeni.

Belső látás: lövedékek a testre, a fejre, a lábra, vállra, megint kettő a testre..
Úgy pörgött a kezemben a fénykard, hogy csak egy elmosódott sávot láttam belőle. Átadtam magam az Erőnek, hagytam hogy vezesse a mozdulataimat. Egyre inkább előre nyomultam.
Az első lényt a derekánal ferdén félbe vágtam. A következő fegyverét tettem előbb tönkre, csak aztán szabadítottam meg a két karjától, aztán a fejétől. A harmadikat gyomron szúrtam, majd a gerince mentén felrántottam a kardot, így végezve vele. Közben folyamatosan hárítottam a többi felém záporozó sugárnyalábot.
Nem éreztem sem fájdalmat, sem kimerültséget. Úgy mozgott a kezem, mintha az izmaimat nem abban a pillanatban sorvasztaná el a vírus. Megállíthatatlan voltam. Az Erő világos és sötét oldalából egyszerre merítettem, így megtalálva az egyensúlyt, még erősebb lettem. Csak mentem tovább, előre, már oda sem figyelve tetteimre. Vakon bíztam az Erőben.
Thrawnban sem kellett csalódnom, fedezte a hátamat. Egyre beljebb jött ő is, fedezéktől fedezékig haladt. A mögém kerülő ellenséget lőtte, bár javarészt hatástalannak bizonyult egy-egy lövés, ha sorban többet adott le, az akár végzett is a fertőzöttel.

Túlzottan lefoglaltak a hajót irányító lények, így nem vettem észre mikor Hask Thrawn felé osont. Kiverte a kezéből a hőpisztolyát és heves birkózába kezdek a padlón. Hask terve bizonyára az volt, hogy megfertőzze a főadmirálist. Az övé meg nyilván az, hogy ezt elkerülje. A fekete váladék a chiss páncéljára csepegett, arcán megjelentek az undorodás jelei. Bemosott egyet Hasknak, mire az a másik arcába üvöltött.
Erre a hangra kaptam oda a fejemet. Leszúrtam az utolsó lényt is, aki a hajót akarta irányítani, majd figyelmeztetőleg odakiáltottam Thrawnnak. Mikor az rámnézett, teljes erőmből felé hajítottam a fénykardomat. Egy gyors mozdulattal elkapta és Hask oldalába szúrta. A lény lemászott róla és arrébb vergődött. A főadmirális nem hagyta annyiban, utána ment és mikor a sebzett lény újra támadott, levágta a kezét. Ezt rögtön egy lefejezés követte.

-Hasznos fegyver.. lehet, hogy kéne egy ilyen nekem is.- közölte zihálva a kis csatája után- Úgy hiszem a válasz fele megvan.. Jon Hask vezette a hajót. A kérdés már csak az, hogy hová.

-Felőlem megtarthatja..- vontam vállat hanyagul.

-Parancsolsz?- kérdezett vissza a másik chiss, mert elkalandoztak a gondolatai és nem figyelt.

-A fénykardomat. Szeretném, hogy te tartsd meg. Jól esik a tudat, hogy olyasvalakinél van, aki megbecsüli és tisztában van vele, mire képes.- fáradtan rogytam le az egyik kezelőpult mellett. Utolért a fájdalom és a kimerültség. Lábamból kiszaladt az erő, ahogy a bal karomból is. Lassan itt az idő.

-Megtisztelsz.- hajtott fejet előttem és az övére akasztotta a markolatot- Nagy becsben fogom tartani.- odasietett egy közeni konzolhoz és lázasan keresgélni kezdett benne.

-Tudom..- suttogtam. Ebben a pillanatban robogott be az ajtón Thrass. Sértetlenül megúszta a kis kalandját, de sietősen kellett távoznia. Apropó sérülések.. a vállamon a páncél alatt éreztem, hogy vér csorog a karomon szépen lassan.. ahol eltalált az a lény. Az admirális azonnal leguggolt mellém és hátranézve a bátyjára szólalt meg.

-A bombák a helyükön. Megvan amit akartál?

-Igen. A hajó a Mustafar-rendszerbe tartott. Jon Hask volt a kapitány, ő vezette. Nekem ennyi elég. Add a maradék két bombát!- kérte a fivére. Elhelyezett egyet-egyet a híd két szélén. Itt is vannak fertőzöttek, jobb ha így érnek véget- Mehetünk.

-Gyere Liir!- intett Thrass, aztán megtorpant. Kétségbeesetten nézett előbb a lányra, majd a bátyjára- Nem hagyhatjuk itt!

-Nem tudjuk meggyógyítani.- közölte hidegen Thrawn, de éreztem, hogy mélyen legbelül fájdalom gyötri- Érte már semmit sem tehetünk. Menjünk, Thrass.

-Liir.. amióta csak nevellek, a lányomként szerettelek. Mindig büszke voltam rád, és ha távol voltál nem telt el egy pillanat sem, hogy ne aggódtam volna érted. Te voltál a legeslegjobb katonám és a családom.. a lányom.- hősiesen lenyelte szomorú könnyeit- És éppen mindezért, én nem foglak itt hagyni.

-Nem vihetjük el..- kezdte Thrawn.

-Nem is akartam. Itt maradok vele, ahogy ígértem neki. Amíg vége nem lesz.- majd kezébe fogta a lány gyenge kezét. Vékony ujjai törékenynek érződtek még így a páncélon át is.

-El akarsz menni..- próbálkoztam egy elmetrükkel, de nem voltam elég erős hozzá.

-Ha így, akkor így.- döntött Thrawn. Előhúzta a kommunikátorát és Lexet hívta- Miller, Nav'rí navigátorral térjenek vissza a Chimaerára. A hajómat Paelleon kapitányra hagyom. Az új elsőtiszt maga legyen. A harcosok szerencséje kísérje magát.

-Mi? Hogy? Miért?- kapkodott Lex levegő után. Túl sok volt neki.

-Bentről robbantunk. Menjen Lex! Vidd biztonságba a navigátort!- kiabálta Thrass, hogy jól hallja.

-Értettem, uram! A harcosok szerencséje kísérje magukat is!