Shadow Squad

《 2 》

Székhez kötözve nem lehet jól aludni, de hiába mondták nekem én nem hittem el, egészen mostanáig. Az egész este kínszenvedés volt.. csak várni és közben azon gondolkodni, hogy mi a rosszabb: a gyors és végleges halál a vírus által, vagy ha megtalálják a helyes összeállítást és nekem hála fog elterjedni a galaxisban, beleértve a Birodalmat és az Ismeretlen Régiókat is. Egyik sem volt csábító... már az öngyilkosság is eszembe jutott, de mi van, ha később adódik egy esély és meg tudok szökni.. nem tennék le az életemről ilyen könnyen.

Nyílt a cellám ajtaja, belépett a tegnapi, zöld ruhás tiszt egy injekcióval a kezében. Felresöpörte a hajamat a nyakamból és beleszúrta. Tiltakoztam volna, de le voltam kötözve. Nyugtató volt, máskülönben nem zsibbadt volna el mindenem azonnal. Ködösen hallottam még, hogy motyog valamit a tiszt, de nemigen értettem, vagy jutott el az agyamig. Egyre lassabban pislogtam, de csak nem akart elhallgatni. A kezeim szíján lazított, majd durván egy másik székhez közözött annyi különbséggel, hogy az tologatható volt. Már meg sem erőltettem magamat, hogy nyitva tartsam a szememet, hát becsuktam. A száját még mindig nem bírta befogni.

-Érezze magát kitüntetettnek. Magán egy teljesen új recept alapján készült szert tesztelünk. Még az Uralkodó követe is jelen lesz a bemutatón. Kíváncsi vagyok mit fog...- itt elájultam. Akkor altató volt, nem nyugtató.

Egy üvegfallal körbevett üres teremben ébredtem, egy majdnem teljesen függőlegesen álló ágyhoz kötözve. Egy vékony függöny takarta el a látványosságot, azaz engem a kint gyülekezőktől. A karom el volt szorítva és egy-egy cső lógott ki belőlük. Felteszem, azon keresztül érkezik majd a halál. Már alig várom. Gondolom sok zöld ruhás tiszt, néhány szürke ruhás kadét és egy csomó rohamosztagos van odaát. Akkor úgy érzem itt van vége a dalnak. Megszökni nem, túlélni nem, megölni magamat nem...

-A mai nap kiemelkedően fontos a Birodalom történelmében. Sikerrel lefordítottunk egy ősi holokront, melyben az örök élet receptje volt leírva. Önök ezen szérum tesztelésén vehetnek részt.- itt elhúzódott a függöny kétoldalra és minden döbbent tekintet rám szegeződött- A pantorai nőt itt kaptuk el a kutatóbázison. Úgy gondoltuk, alkalmas lehet az első kísérletre. Nem is húzom tovább a szót, hiszen ez senkit sem érdekel igazán. Lássuk, hogy mi történik. Mehet!- adta ki a parancsot az embereinek, akik pár gombot megnyomva elindították a csöveken keresztül a halált felém. Légzésem felgyorsult, kitekintettem a falon túliakra és kérlelőn néztem.

-Kérem ne!- sikítottam a saját nyelvemen, egyre hangosabban és kétségbeesettebben.

-Állítsa le, igazgató.- szólt a sötétből egy hideg, tiszteletet parancsoló hang.

-De uram..?

-Állítsa le. Most.- nem emelte fel a hangját, de senki sem mert volna vitatkozni vele. A tiszt engedelmeskedett és úgy 3-5 centire a karomtól megállt a fekete folyadék. Azt hittem ott helyben ájulok el. Olyan gyorsan zakatolt a szívem, hogy még a torkom is belefájdult. A fejem lüktetett és alig láttam- Szállítsák át a nőt a Chimaerára. Lex, intézkedjen!- fordult oda egy abban a pillanatban láthatóvá vált rohamosztagoshoz.

A páncélja olyan szürke volt mint a hamu és matt. Sokkal célszerűbb, tekintve, hogy terepen kevésbé feltűnő mint a fehér és a nap fénye sem csillan vissza rajta. A sisak és a páncél jobb oldalán egy kék csík futott végig, pont olyan kék, mint a bőröm. A katona még nyomkodott valamit az alkarjára szerelt kijelzőn, majd felém vette az irányt. Belépett a bemutatóterembe, benyugtatózott én meg már alig ellenkeztem. Bárhol jobb, mint itt.
Hallottam ahogy az igazgató és a megmentőm még vitatkoznak valamin a háttérben, de csak foszlányokat kaptam el belőle.

-Na de főadmirális- háborodott fel az igazgató- Ezt nem teheti! Ehhez nincs joga! Én elhiszem, hogy maga az Uralkodó követe, de ezt mégmagának sem...

-Kérem.- némította el az egyre vörösebb fejjel hadaró férfit- Hallgasson el! Megenged egy kérdést?

-Figyelek...

-Maga tényleg ennyire ostoba, vagy csak megjátssza?- nem kiabált, nem emelte meg a hangját, viszont olyan jól játszott a hangsúlyokkal, hogy ha ezt meghallanád, élve elásnád magad, mintsem hogy be kelljen vallanod valamit.

-Nem értem mire céloz.- próbálta kibeszélni magát az igazgató ebből a kellemetlen szituációból.

-Akkor világosabb leszek.- sóhajtott fáradtan a főadmirális, mint akit szellemileg már teljesen kikészítettek volna, majd úgy körzött a szemével egyet, mint aki már ezredszerre mondja el, amit készül elmondani. Apropó a szeme... égő vörös volt. A sötétben mást nem tudtam kivenni belőle- Ő nem pantorai. A bőre árnyalata, a haja színe, a szeme, az arca formája, a nyelv, amit beszél. Hát még mindig nem ért, igazgató?- sóhajtott fájdalmasan. Épp csak azt nyelte le a mondat végéről, hogy hülyékkel vagyok körülvéve- Ő chiss. És egy chisst nem fognak a szemem láttára kivégezni..