《 13 》

89 6 0
                                    

-Ne keltsetek túl nagy feltűnést!- adta ki a parancsot Hask, aki megint azt hitte, hogy ő az osztag parancsnoka- Én és Lex erre leszünk,- mutatott a zenekar és az ácsorgó dúsgazdagok felé- ti pedig menjetek amerre jól esik. Ne szakadjunk el a párunktól, maradjunk így együtt. Ha bármi baj lenne..

-Mi baj lehetne? Idebent senki sem tud sugárvetőt használni!- vágott közbe mosolyogva Lex- Sem a gazdag vendégek, sem a felszolgálórobotok, sem pedig a rohamosztagosok. Csak mi.- rám villantott egy cinkos mosolyt, majd belecsimpaszkodott Jon kezébe és elrángatta- Most már menjünk.

Ezzel együtt hagytak Jamesszel. Kínos csend telepedett kettőnk közé. Végigjárattam a szememet a hatalmas termen. Arany-kristály csillárok árasztották el az egész helyet sárgás fényükkel. A falak fehér, vagy vajszínűek voltak, nem tudtam volna pontosan megmondani. Óriási, arany faragványokkal díszített keretekbe foglalt tükrök lepték el a falat padlótól szinte a mennyezetig. A vörös szőnyeg alatt fekete-fehér kockás kövek fedték a talajt. Ahogy ott álltunk, szinte eltűntünk a tömegben, az öltönyös urak és hatalmas bundákba burkolózó nők között. Egyik pillanatról a másikra megszédültem, mert nem kaptam levegőt, annyian voltak körülöttem és akkora volt a zsivaj, gondolatok és érzések ezrei cikáztak a fejemben, úgyhogy meg kellett támaszkodnom valamiben és csak James volt kéznél, így belekaroltam.

-Minden rendben van?- kérdezte furcsállva a viselkedésemet, miközben segített talpon maradnom.

-Nem kimondottan.- mélyet sóhajtottam, így igyekezve több levegőhöz jutni- Nem kapok levegőt..

-Gyere, menjünk!- majd lassan egy üvegajtó felé terelt.

Kilépve rajta végre újra szél cirógatta az arcomat és pillanatokkal később már kifogástalanul voltam. Egy üvegteraszra kísért, aminek nem csak a korlátja, hanem az alja, amin sétáltunk is üveg volt. Velünk szemben és alattunk pedig Coruscant, a fővárosbolygó legszebb környéke terült el. Alulról lilás fény világított, mintha az üveglapok derengtek volna a félhomályban. Siklók lámpái húztak végtelen fénycsíkokat, miközben elrobogtak előttünk. A levegő hűvös volt és a magas légiforgalomhoz képest egész tiszta is. Hátat fordítottam az üvegkorlátnak, nekitámaszkodtam, becsuktam a szemeimet és lelógattam a fejemet az alattam elterülő ürességbe.

-Köszönöm.- csak ennyit suttogtam. James furcsán csendben volt, már mióta nem szólalt meg.

Újra kinyitottam a szememet, de már sehol sem találtam. Vettem még két mély levegőt, majd visszamentem. A zene hangos volt, mindenki beszélgetett, ami csak rontott a dolgon. Akkora hangzavar volt, hogy meg a saját gondolataimat sem hallottam. Körbejártam párszor a termet, átsasszéztam a táncoló párok között, majd vegül megtaláltam Jamest másik két barátom, Lex és Jon társaságában. A lehető legrövidebb úton siettem oda hozzájuk. Jon éppen egy pohárkányi kéken világító itallal a kezében magyarázott, amit gyorsan kikaptam belőle mielőtt magára önti. Beleszagoltam és azonnal eldobtam a poharat, ami hangos csattanással tört szilánkokra. Senki sem figyelt fel a zajra.

-Mit művelsz Passik? Le akarsz buktatni mink...- a szó végét már nem érthető motyogás adta.

-Bedrogozták. Semmi komoly, túléli, csak most mindent egy kicsit...- kerestem a jó szót- másnak fog látni.

-Az legyen a legkisebb bajunk.- nevetett halkan Lex- Hallottatok valamit?

-Én nem bírtam a tömeget, ezért ki kellett mennem a teraszra, ott viszont egyedül voltunk. De ahogy visszatértem ide bentre, hallottam, amint egy hájas fegyverkereskedő arról beszélt egy tiszttel, hogy valami holdra egy biofegyverért csillagrombolókat fognak küldeni. Hogy mikor, azt nem tudom. James?

-Tarkin vissza akar vonulni.- mondta James rezzenéstelen arccal.

-Tényleg?- kérdezte Lex és Hask egyszerre.

-Nem, csak vicceltem.- kuncogott hangosan Law.

-De most komolyan...- figyelmeztettem, mikor újra levegőt vett, hogy megszólaljon.

-Tarkin hadbíróság elé akarja állítani Thrawnt.- bökte ki.

-Mi a vád?

-Bármi, amit Tarkin alá tud támasztani bizonyítékokkal, legyen az egy kiforgatott sor egy jelentésből, vagy egy lefizetett katona hamis tanúskodása. Ha sikerül besároznia, mi már semmit sem tehetünk.- James arca dühtől és tehetetlenségtől torzult el.

-Mit érne el vele? Ha Thrawn kikerül a képből, a birodalmi flotta fele elveszik! Nem beszélve arról a sok katonáról, akik az életüket köszönhetik a jól megtervezett csapásinak. Számtalan győzelmet aratott, minimális veszteséggel!- sorolta feldúltan a főadmirális érdemeit Lex.

-Az most nem számít!- legyintett James- Elég az is, hogy Tarkin irigy. Ezért akarta magának a Halálcsillagot is. Figyelemre vágyik. Szinte belebetegszik, hogy valaki még őelőtte áll a ranglétrán. Vader nagyúrral már sikerült megbékélnie és elfogadni azt a tényt, hogy egy erőérzékennyel nem kelhet versenyre, de...- azzal ránk bízta a mondat befejezését.

-Ahogy ebből értem, ha ez a Tarkin nagymoff hadbíróság elé állítja Thrawnt, akkor a Birodalom összeomlik.- foglaltam össze a vitájukat gyorsan.

-Tulajdonképpen igen, bár az összeomlik szó nem állja meg a helyét. Inkább a válságba kerül, a jobb kifejezés. De abban igazad van, hogy mindenképp megérezné a Birodalom, hogy Thrawnt eltüntették.- segített ki gyorsan Lex.

-Akkor ezt nem engedhetjük meg. Azonnal meg kell keressük Mitth'raw'nuruodot, mert lehet, hogy az a Tarkin máris bajt hozott a fejére.

Shadow SquadDonde viven las historias. Descúbrelo ahora